Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE - Bélay Vilmos: La Gazette des Archives, No. 40–47. (1963–1964) / 311–312. o.

Folyóiratszemle 311 marok londoni szervezetét és annak iratanyagát mutatja be. — Dorothy W. Owes a levéltári katalogizálás problémáit elemzi az egyházi levéltárak anyagának leltározása kapcsán. — W. H. LANGWELL egy új laminálási eljárást mutat be. — A folyóirat minden számának utolsó részét, terjedelmét tekintve körülbelül az egynegyedét, a Társulat hírei és más kisebb közlemények töltik ki. Az ismertetésre kerülő könyvek túlnyomó többségükben hazai kiadványok, de a két évfolyamban akad néhány külföldi — ezek sorában egy keletnémet — kiadványról szóló recenzió is. LA GAZETTE DES ARCHIVES. Organe de l'

Association Amicale Professionelle des archivistes francais. Paris. — No. 40. (1963): ROBERT AVEZOU arról ír, hogy Aix-en-Province-ben hamarosan állni fog a tengerentúli területek anyagát magába foglaló új nagy levéltár. — MARCEL BAUDOT a közjegyzői levéltárakról írva részletesen ismerteti a közjegyzői intézménynek kialakulását — a 12. századig visszanyúlóan — és bonyolult, sokszínű fejlődését. Hosszadalmas harc eredményeként érték el azt is, hogy a fennmaradt közjegyzői iratanyag tekintélyes része ma már állami levéltári megőrzésre kerül. — JACQUES MONICAS cikke mintegy az előbbi folytatásaként a francia állami levéltárakba került roppant mennyiségű és igen nagy értékű közjegyzői iratanyagnak levéltári feldolgozásáról tájékoztat. A közjegyzői anyag legnagyobb része ma szinte kutathatatlan, mert nincsenek hozzá megfelelő segédletek. Szerző javasolja, hogy kezdjük el a nagy mennyiségű (több milliónyi iratról van szó!) anyag katalogizálását (egyenkénti katalogizálásra gondol!), bármily hosszan tartó munka is lesz ez. — JEAN MARTIN-DEMÉZIL ugyancsak a közjegyzői levéltárak kérdéseivel foglalkozik cikkében. Javasolja, hogy tegyék kötelezővé valamennyi 125 évnél régebbi közjegyzői irat állami levéltárba való adását (akkor is, ha valamely közjegyző leszármazottai mint örökségüket őrzik ma azt). — No. 41. (1963): HENRI BLAQUIÉRE a levéltárak jövendőjére és az egyre gyorsabb ütemben szaporodó, illetve a hivatalokban, vállalatoknál felgyülemlő akták tömegére gondolva, javasolja átmeneti raktárak berendezését, amint ez több külföldi országban máris szokásos. — VITAL CHOMEL a grenoblei département-levéltárban őrzött vállalati anyagról mint a gazdaságtörténet forrásanyagáról tájékoztat. — Nö. 42. (1963): A füzet elején az 1963. évi caeni francia levéltári konferencia anyaga olvasható. Az elnöki beszámoló többek közt a levéltárosok fizetéséről és ezzel kapcsolatban az utánpótlás nehézségeiről is említést tett. A konferencia foglalkozott a levéltári anyagnak didaktikai célú felhasználásával is. Az ismert tény, hogy Franciaországban különösen sokat tettek már a levéltári anyagnak kiállítások, nagy példányszámban megjelenő népszerű kiadványok és levéltári vezetések útján való megismertetése területén. — No. 43. (1963): ROBINET és BOIVIN a történetoktatás céljait szolgáló szöveggyűjtemények, s történeti olvasókönyvek problematikáját tárgyalják, előbbi a levéltáros, utóbbi a történelem tanár szemszögéből. — No. 44. (1964): ROBERT AVEZOU elnöki beszámolója szerint a Franciaországban küszöbön álló közigazgatási átszervezések a levéltárügyre is kihatnak. Ma arra törekszenek, hogy a nagy forradalom által 1790-ben megszervezett, kis kiterjedésű départementokat több ilyet magukba foglaló nagyobb egységekbe, ún. „région"-okba olvasszák. A départementok megalkotásakor tudatosan felszabdalták a feudáliskori, történelmileg kialakult egységeket. Ma a helyi levéltárak egész munkásságukat a département határaihoz szabják; a jövőben arra törekszenek, hogy több szomszédos département-levéltár egész munkásságát a „région" szintjén tervezze meg és végezze. — YVES PÉROTIN az angliai iratselejtezés jelenlegi módszerét ismerteti. 1958-ban lépett életbe az új levéltári törvény, amely az iratok selejtezésének két lépcsőjét írja elő: az első selejtezést maga az „irattermelő szerv" végzi önállóan az irat lezárása után 5 évvel, a másodikat a londoni Országos Levéltár közreműködésével, az irat lezárása után 25. évvel. Az 1958. évi törvény életbelépte óta Angliában is — Amerikához hasonlóan — közbeiktatják az átmeneti levéltárat.''— ROBERT MARQUANT a Nyugat-Németországban évek óta folyó üzemi irattárosképzést ismerteti. — A füzet közli a párizsi Nemzeti Levéltár és néhány minisztérium levéltárának évi jelentését. — A számhoz fűzött sokszorosított melléklet az 1963-ban tartott területi - konferenciák anyagát ismerteti az előzetes levéltározásról (pre-archivage, vagyis az átmeneti irattárakról) és a levéltárak jövőjéről, rendszeresen vetve fel az ezzel kapcsolatos részkérdéseket, és foglalva össze a véleményeket. — No. 45. (1964): ROBERT FAVREAU a két világháború által a magánosoknak okozott károkról felvett ügyiratok problémáival foglalkozik. Olyan tömegű iratanyagról van szó, amelynek levéltári feldolgozása — rendezése és főleg selejtezése — a megszokott módszerekkel szinte lehetetlen. Szerző tanácsokat ad a hivataloknak, miként kell az ilyen ügyben keletkező iratokat kialakítani és kezelni. — GÉRARD és CHRISTINE NAUD a községi iratanyag feldolgozásával kapcsolatos tapasztalataikat mondják el. — No. 46. (1964): FRANCOIS DOUSSET elnöki beszé-