Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Nagy István: Az 1773. évi ügyviteli reform és az ügyviteli rendszer bevezetése a Magyar Udvari Kamaránál / 257–295. o.

258 Nagy István hoz mérten átalakítsák, s átfogó jellegű ügyviteli reformot valósítsanak meg. A magyar kamara hagyományos, a XVI. század óta, kisebb változásoktól eltekintve, alapjában véve változatlan ügyintézése még az 1740 előtti szűkebb hatáskör esetében sem felelt meg a korszerű igényeknek. A magyar kamara, mint a feudális abszolutizmus jellegzetes központi kormányszerve, testületi szervezetű hatóság volt. Az ügyeket a tanácsosok szavazattöbbségével tanácsüléseken döntötték el. E döntések alapján fogalmazták meg a titkárok a kamara rendeleteit, intézkedéseit az alárendelt tisztviselőkhöz vagy a felterjesztéseket a bécsi udvarhoz. A kiadmányok elkészítése, egyéb írásbeli munkák elvégzése, az ügyvitel folyamán keletkezett iratok rendszerezése segédhivatalokra, az irodára és az irattárra hárult. A pénzkezelés funkcióit a kamarai pénztár, a számadások és a gazdálkodás ellenőrzését pedig a számvevőhivatal látta el. A XVIII. században, amikor az abszolutizmus kormányhatóságai újabb és ujabb államigazgatási feladatokat vontak hatáskörükbe, a magyar kamaránál is egyre inkább kiütköztek ennek a szervezetnek, a szervezet munkájának a hiányosságai. Az ügyek szaporodása, bonyolultsága mindinkább nehezebbé tette az ügyek oly módon való elintézését, hogy azokat a tanácsülésen minden különösebb előzetes tanulmányozás nélkül vagy csak a titkárok véleményezése alapján, azonkívül nem tárgyi csoportosításban, hanem keletkezési időrendjükben döntsék el. Az ügyintézés ebben az időben már komoly szakismeretet kívánt meg, amelyet csak úgy lehetett biztosítani, ha a kamara ügykörét ügycsoportokra bontják, s ha az ügyeket jól előkészítve, megfelelő javaslattal viszik a tanácsülés elé. Az elavult tanácsülés! munka miatt a magyar kamara iratkezelése, irattározási rendszere sem felelt meg a korszerű igényeknek. A tanácsülési jegyzőkönyvek pl. minden csoportosítás nélkül, időrendben tartalmazták a bejegyzéseket, az iratok iktatása, amelyet 1720-ban vezettek be, szintén kezdetleges volt, s csak a beérkezett iratok feljegyzésére szorítkozott. Nem ismerte a kamara ügykezelése ekkor az ügyiratokat sem; az iratokat nem tárgyi összefüggések, ügycsoportok, hanem iratfajták (fogalmazványok, beérkezett levelek, királyi rendeletek) szerint helyezték el az irattárban. Sok kívánni valót hagyott maga után az iratok kiállítása, a számvevőhivatal és a pénztár működése. Mindezek a hiányosságok hatványozott mértékben mutatkoztak meg akkor, amikor a magyar kamara tevékenységének nagyarányú megnövekedése amúgy is megkívánta a hivatali szervezet és munkamegosztás továbbfeileszteset. Az osztrák örökösödési háború, amely — amint kifejtettük — igen lényeges szerepet vitt a magyar kamara területi illetékességének és hatáskörének kibővítésénél, fontos szerepet játszott a magyar kamara belső szervezetének és ügyvitelének a továbbfejlesztésében is. A háború elmélyítette a Habsburgbirodalom államháztartásának válságát, hatalmas mértékben növelte az államadósságokat, s ezzel kapcsolatban rámutatott a birodalom államigazgatási szervezetének elavult voltára is. Az örökösödési, majd a hétéves háború politikai és pénzügyi válságából a bécsi udvar nem utolsósorban az államigazgatás nagyarányú reformjának segítségével akart kilábalni. Az államigazgatási reform az örökösödési háború idején csak arra szorítkozott, hogy megjavítsa a monarchia pénzügyi és hadügyi igazgatását. Majd 1749-ben a Haugwitz-féle,