Levéltári Közlemények, 36. (1965)
Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - KRÓNIKA - Kövesdi Imre (1904–1965) / 192
192 Krónika ( pártfogolta. Tudását mindenkivel szívesen megosztotta, a szakma fiataljai, a mellette dolgozó ifjabb kollégák sokat tanulhattak tőle. Saját levéltári munkája a Regnicoláris Levéltárhoz fűzte; ennek az ún. régi Országos Levéltárnak hosszú ideig ő volt a gondozója. Megírta folyóiratunk számára e levéltár létrejöttének és működése első, kezdeti idejének történetét is. Levéltár-történeten kívül főként levéltártannal és történeti segédtudományokkal foglalkozott, s részt vett több forráskiadvány előkészítésének munkálataiban. Nemcsak az Országos Levéltár anyagában volt járatos, de más hazai és külföldi levéltárak anyagát is jól ismerte. Nagy nyelvtudásának (ismerte a latin, német, francia, szlovák, cseh, lengyel nyelveket, és oroszul is olvasott) az Országos Levéltár és a" külföldi kutatók is hasznát vették. Elhunyta nemcsak számunkra, és a hazai történetkutatók számára jelent veszteséget, érzékenyen érinti mindazokat a külföldi kutatókat is, akik az ő baráti támogatásának oly sokat köszönhettek. Már hosszabb idő óta érezte, hogy egészségi állapota egyre aggasztóbb mértékben romlik, s amikor röviddel halála előtt szülőföldjén járt, szorongó szívvel ébredt tudatára annak, hogy az elmúlás gondolatától nem tud többé szabadulni. Megrendülten olvastuk onnan küldött latin nyelvű sorait, amelyekről akkor még nem tudtuk, hogy búcsúsorai lesznek: „Terribiles clamores occuparunt tristissimam animam meam: semper audio vocem predecessorum meorum me vocantem ex coemeteriis! Et non possum me abscondere! Sic ero semper usque ad mortem meam." Távoztával nemcsak kollégát, hanem mélyen érző embert, jó barátot is vesztettünk. Sashegyi Oszkár KÖVESDI IMRE 1904—1965 Mindvégig becsületesen teljesített szolgálata közben érte el a halál Kövesdi Imrét, a Pest-Nógrád megyei Levéltár gazdasági előadóját. Munkás életének főbb állomásai: 1920-tól 1944-ig géplakatos, 1945-től 1953-ig a rendőrségnél teljesített szolgálatot,. 1955-től levéltári területen dolgozott egészen haláláig. Kövesdi Imre a szolid, megbízható gazdasági ügyintéző mintaképe volt. Pontossága, rendszeretete, fegyelmezettsége példaképül szolgált munkatársai előtt. Váratlan távozása fájdalmat, megdöbbenést keltett mindazok körében, akik ismerték és tisztelték. Emlékét kegyelettel őrizzük. L. £.