Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története / 21–56. o.

44 Borsa Iván térium december 6-án értesítette a Külügyminisztériumot, hogy a Hunyadi­oklevelek megérkeztek, s átvételi elismervényüket, diplomáciai úton történő továbbítás végett, megküldte. 145 Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter 1895. december lO^én I. Ferenc József élé terjesztette a Hunyadi-oklevelek ügyét, s a külügyminiszterrel egyet­értésben kérte, hogy az okleveleket — bár a két bécsi központi levéltár is adott, csereianyagot — a magyar 'kormány egyedüli tulajdonába adhassa át. A király december 16-án hozzájárulását adta, s a pénzügyminiszter december 28~án minderről értesítette Bánffy Dezső miniszterelnököt és megküldte az okleve­leket, valamint a bajorok átvételi elismervényét a Nemzeti Múzeum csereanya­gáról. 146 Ezek szerint egyáltalában nem került sor arra, hogy az uralkodó az ok­leveleket „a nemzetnek adományozza". Csupán azért kellett döntését kikérni, hogy az osztrák és magyar közgyűjtemények által közösen feliajánlott ellen­értékért kapott levéltári anyag kizárólagosan magyar tulajdonba kerüljön. A magyar miniszterelnökség sem tartotta szükségesnek, hogy bármit is legfelső elhatározással döntessen el, de jónak látta, hogy az ügyet a király élé terjessze, hogy a kieszközölt királyi tudomásulvétellel a múzeumi anyag cseréje miatt éveken keresztül mutatkozott ellenállás köveitíkezményeképpen esetleg várható­országgyűlési közjogi aggályokat kivédje. A miniszterelnök 1896. január 26-án, az egész ügyet előadva csupán bejelenti, hogy az oklevelek „az országos levél­tárban máris meglevő többi Hunyadi-acták kiegészítéséül 'ezen országos levél­tárban fognak véglegesen elhelyeztetni", s előadja, hogy a Nemzeti Múzeum anyagálnalk elidegenítése csak a törvényhozás tudtával és beleegyezésiével tör­ténhetik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az ügyben a törvényhozásnak bejelentést fog tenni. Bánffy miniszterelnök egyidejűleg köszönetét fejezte ki a közös pénzügy- és a közös külügyminiszternek. 147 A király február 2-án az előterjesztés tartalmát tudomásul vette. 148 Ezt követően a Miniszterelnökség feb­ruár 6-án a ládába zárt okleveleket megküldte a belügyminiszternek azzal, hogy azokat helyezze el az Országos Levéltárban és kérte az átvétel elismerését. 149 Egyidejűleg a vallás- és közoktatásügyi miniszternek megküldte a müncheni levéltár elismervényét a Nemzeti Múzeum anyagáról, s felhívta, hogy az ügy­ről tegyen jelentést az országgyűlésnek. A régen várt oklevelek 1896. február 19-én érkeztek meg az Országos Levéltárba. Pauler főlevéltárnoik még aznap kiadta a diplomatikai osztálynak „az iratok darabszám szerinti átvétele, az iratjegyzékkel való gondos egybe­vetése s végül elhelyezése, illetve jelentés és a jelen ügy darab elintézése végett". Február 24-én Barabás Samu fogalmazásában Óváry Lipót országos levéltár­nok jelenti, hogy az egybevetés megtörtónt, de „a leltárba szereplő darabszám 145 HHStA, MdÄ, AR, Fach 14, K 13, 1/89, 50564/2/1895. Az átvételi elismervényt a Külügyminisztérium december 11-én küldte meg Wrede herceg müncheni követnek. A HHStA által átadott anyag átvételi elismervényét a közös Pénzügyminisztérium egyidejű­leg küldte meg a Külügyminisztériumnak. 148 FuHKA, RFM, Präsidium 473/1895. (OL Filmtár W 496. doboz); OL K 26, 1910: XLI. 4311, 168/1896. 147 Fogalmazványok: OL uo.; tisztázatok: FuHKA, RFM, Präsidium 39/1896 és HHStA,, MdÄ, AR, Fach 14, K 13, 1/89, 4399/2/1896. (OL Filmtir W 496. doboz.) 148 OL uo. 2343/1896. 149 OL uo. — A miniszterelnök e kísérő levélben kérte a belügyminisztert, hogy a Thallóczy müncheni útjára általa 1895. március 31-én kiutalt 150 forintot, továbbá a láda Bécsből Budapestre történt szállításának 3 forint 64 krajcárt kitevő szállítási költségét fizesse meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom