Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Lengyel Alfréd: A törvényhatósági jogú város igazgatása a kapitalizmus korában : különös tekintettel Győr thj. város igazgatására : II. rész / 233–252. o.

240 Lengyel Alfréd virilisták már csak 2/5 részben voltak képviselve) helyet' engedett az érdekképviseleteknek és felekezeti kiküldötteknek, bár 'az intézkedések hátterében politikai számítások is meghúzódtak. Az érdekképviseleti és egyházi delegátusok érthető módon az uralkodó osztály elgondolásait támogatták, de az új rendszer arra is lehetőséget nyújtott, hogy a virilisták csoportjaiból is a teljesen megbízható egyének, a kormányzat vonalvezetésének legmegfelelőbb elemek kerüljenek a törvényhatósági bizottságokba. (A virilisták esetében ugyanis a tagrétszám háromszorosának megfelelő számú legtöbb adót fizetőt három egyenlő nagyságú csoportra osztva, mindegyik csoport a maga kebeléből választotta meg az őt képviselő egyharmad részt.) A választott tagok választásának szabadságát pedig az korlátozta, hogy olyan párt, melyet meghatározott számú választó nem ajánlott, nem is léphetett fel a törvényhatósági bizottság választásán. A város közgyűlése egyébként a hatásköri szűkítések ellenére továbbra is számos fontos jogkört gyakorolt: így pl. az ő illetékessége alá tartozott a beruházási és városrendezési terv megállapítása, az illetmények és nyugellátások szabályozása, a különféle pótadók, közszolgáltatások bevezetése, valamint továbbra is megmaradt az a joga, hogy a városigazgatást ellátó apparátus szervezetét szabályrendeletileg állapíthatta meg. A közigazgatás gyorsítását illetőleg az 1929-es törvény előnyére írható a továbbiakban, hogy megszüntette a kétfokú fellebbezés gyakorlatát, utat tört a tisztviselőképzés rendszeresítésére, sőt a jogi képesítéshez kötött állásoknál megkövetelte a gyakorlati közigazgatási vizsga letételét, leállította a közigazgatási bizottság plénumszerű ügyintézését és>z új alapokon rendezte a fegyelmi eljárás különböző módozatait. Az utóbbiak kapcsán rögzített részletes szabályok egyrészt hatályosan támogatták a, közszolgálat érdekeit, másrészt védelmet nyújtottak a netán előforduló' túlkapások esetén — az érintett tisztviselőknek. Mint látható: a törvény, mely az ellenforradalmi államapparátus jelentős megerősítését célozta, e célját el is érte. Ám ismételten leszögezhető, hogy a közigazgatás átfogó rendezése ezzel a lépéssel sem történt meg s különösen városi vonalon maradtak ríyitva olyan kérdések, amelyeknek megoldását a Magyar Városok Kongresszusa több ízben sürgette. Állásfoglalását ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása alkalmával is kifejtette, amikor beterjesztett emlékiratában kihangsúlyozta, hogy az új törvény életbe lépésétől számított 3 éven belül külön jogszabályokat kellene alkotni a vármegyék, városok és községek szervezetiéről, azok háztartásáról és egységes javaslatot kellene benyújtani a közigazgatási eljárás újbóli szabályozása tárgyában. Ugyanez a memorandum — többek között — már akkor hiányolta, hogy a javasolt törvényszöveg nem tisztázza az önkormányzatnak -a kormányhiatósághoz való viszonyát, nem részletezi taxatíve a kisgyűlés hatáskörét, sürgető esetben sem engedi meg a törvényhatósági határozat azonnali végrehajtását (csak a kormányhatósági jóváhagyás után!) és különösen kifogásolta, hog<y a törvényhatósági és megyei városok helyett újból a vármegyéket és thj. városokat társítja össze a törvényhozás, holott az előbbiek között csak a szervezetben és a vele kapcsolatos problémákban mutatkozik lényegesebb különbség. — A képviselőház azonban a tárgyalások során elvetette ezeket a határozati javaslatokat s így a törvény már életre hívásától kezdve magában hordozta a fogyatékosságok egész szériáját, amelyek részben már csak gyakorlati alkalmazása közben kerültek napvilágra. A városok sajátos problémáinak megfelelő közigazgatási szervezés elmaradását azonban nem tarthatjuk feltűnőnek akkor, ha tudjuk, hogy a törvényhatóisági szintű közigazgatás irányítását és befolyáso-