Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Bertényi Iván: A nádori és az országbírói ítélőmester bírósági működése a XIV. században / 187–205. o.

202 Bertényi Iván ben az országbíró nótáriusa,

86 1357-ben már Szécsi Miklós protonotáriusa,

87 1360-tól Kont Miklós nádor ítélőmestere, s ítélőmesteri minőségben szerepel 1372-ig.

88 Közben a nádori tisztségben Kont Miklóst Opuliai László váltja fel (1367), de főnöke változása ellenére Szepesi Jakab megmarad nádori ítélőmesternek s 1372-től (rövid megszakítással) 1380-ig országbíró lesz, valóságos „hivatali" karriert futva be.

89 Halála után különös jegyzője, Szentszalvátori János lesz Bubek Imre országbíró alatt ítélőmester

90 s valószínűleg 1390-től, e mellett alországbíró

91 és az országbíró vices gerense az ítélkezésben.

92 A század végen Kővári Pál és Szobi Bertalan változtatják hasonlóan főnökeiket: Kővári Pál 1392-től 13954g országbírói ítélőmester

93 1397-ben már a nádor ítélőmestere,

94 sőt 1410-ben „vices gerens regni nostri palatinalis".

95 Szobi Bertalan országbírói ítélőmesteri minőségben három országbírót is végigszolgál: Bubek Imrét,

96 Pásztói Jánost

97 és Szécsényi Frankot.

98 A fentiek alapján azt kell mondanunk, hogy már a XIV. században mutatkoznak a csírái annak a tendenciának, amely majd a következő században fog kifejlődni: a szakképzettség fokozottabb érvényesülése már ekkor megkezdődik a familiaritás — eddigi értelemben vett — intézményének a rovására. A fenti esetekben — legalábbis — a familiaritás újszerű alakjával állunk szemben: a bonyolult királyi kúriai ügymenetet, az ország szokásjogát kellőképp nem ismerő--áj dignkariusok átveszik, szolgálatukba fogadják elődjük szakembereit. Ez a módszer a központi hatalom érdekeinek is jól megfelelhetett: különösen a század második felében, amikor a központi hatalom ellenlábasai, már ismét erősödni kezdtek, sokkal megfelelőbb megoldás volt közvetlenül az ítélőmesternél elérni valamit, mint a nagyhatalmú nádornál, országbírónál.

99 Eddigi eredményeink alapján megállapíthatjuk: a nádori és országbírói ítélőmester XIV. századi ténykedése távolról sem jellemezhető pusztán a „bírósági segéd személy" terminussal. A valóban bírósági segédszemélyként, „főjegyzőként" megjelenő prothonotárius működési köre a határjárásoknál, helyszíni döntéseknél, az udvarban főnöke nevében és pecsétje alatt folytatott bíráskodás során hamarosan olyan Önálló, a szokásjog szentesítette bírói jogkörrel lesz felruházva, amely már ekkor a kúria egyik legfontosabb, a bíráskodásban szinte nélkülözheteden személyévé teszi. Előtte folynak a legkülönfélébb ügyek, nála egyezkednek a felek, ő készíti elő, s utalja át szükség esetén más bíróság elé 88 Anj.okm. V. 458—459., 547—548. i. 87 Fejér CD IX/2. 575., 609. 1. 88 Nyers 72. 1. 89 A familiaritás problematikájára és Szepesi Jakabra vonatkozóan 1. A XIV. századi királyi kúriai bíráskodás történetéhez c. dolgozatomat. Elhangzott a Magyar Jogászszövetség Állam- és Jogtörténeti Szekciójának 1962. szept. 20-i ülésén (korreferátum), szövege teljes egészében beleépítve Szepesi Jakab országbíró c. dolgozatomba. (Doktori ért. az ELTE Bölcsészettudományi Karának Történeti Könyvtárában) Bp. 1963. 90 ZsiO I. 163., 763. stb. sz. 91 ZsiO I. 1496., 1672., 1781. sz. 92 ZsiO I. 1585. sz. 93 ZsiO I. 2488., 2821., 2904., 3882. sz. 94 ZsiO I. 4598. sz. Nádori ítélőmester 1399-ben is: ZsiO I. 6192. sz. 95 ZsiO II. 8029. sz. M ZsiO I. 2401. sz. 97 ZsiO I. 4645. sz. 98 ZsiO II. 1685. sz. 99 Ezért is szaporodnak el_a közvetlenül az ítélőmesterekhez intézett királyi parancs'levelek.