Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Robert-Henri Bautier: Leçon d'ouverture du cours diplomatique a l'École des Chartes. (Megnyitó előadás az École des Chartes diplomatikai tanszékén.) (Klny. a Bibliotheque de l'École des Chartes CXIX. [1961] kötetéből) / 277–278. o.

Irodalom 1 273 nagy hagyományai s jelenleg is magas szakmai színvonala folytán mind a lapjain tárgyalt problematika szélességét és teljességét, mind a problémák csoportosításánál és bemutatásánál alkalmazott szempontokat, mind szerzőnek az ezek megoldásához Való hozzáállását tekintve, a valóságban ennél jóval nagyobb igényű munkával állunk szemben: olyan művel, melyet joggal tekinthetünk egy fővonalaiban többé-kevésbé valamennyi népi demokratikus ország levéltárügyére is alkalmazható, tudományos levéltári kézikönyv szilárd alapvetésének is. a) Ami tematikáját illeti, a munka a levéltáros feladatait, a levéltártudomány és az Archivverwaltungslehre fogalmát és céljait bemutató bevezető után 12, a levéltári munka logikus rendjéhez alkalmazkodó fejezetre oszlik: I. A levéltár jellege és feladatai; II. A levéltárügy szervezete; III. A regísztratúra (tehát az iratanyag születése az ügyvitelben és irategyüttessé válása az irattárban); IV. Az iratátvétel; V. A selejtezés; VI. A rendezés; VII. A jegyzékelés (tehát a sajátlagosan raktári jellegű nyilvántartások készítése); VIII. Segédletek (az eredeti német cím pontos fordítása szerint: levéltári áttekintések és ieltárak, tehát már a tudományos tájékoztatás igényével fellépő segédletek); IX. A kutató- és felvilágosító szolgálat; X. A levéltári épület és az anyagtárolás; XI. A levéltári konzerváló és restauráló technika; XII. Levéltári fototechnika. — Szerző helyes probléma-súlypontozását ezen belül jól mutatja, hogy az elvi szempontból legjelentősebb, végeredményben a levéltártan szinte egész problematikáját hordozó három fő témakörnek megfelelő II., III. és VI. fejezetek a 238 oldalas könyvben 90 oldalt, az összterjedelemnek mintegy 37°/o-át foglalják el; — a VII. fejezet pedig (a kötet középkáderek feladataihoz szabott igényeinek megfelelően) csupán 3 oldalt. Mindezek a fejezetek számos és többszörösen tagolt alfejezetre, s ezek még további pontokra oszlanak: együttesen olyan világos és határozott vázat alkotva, mely valóban alkalmas egyrészt a széles, a levéltárügy problematikájának szinte teljességét jelentő tematika összefoglalására, másrészt lehetővé teszi az előadottak világos és gyors áttekintését is. A munkát a német szakirodalom igen jó — s főleg gyakorlati vonatkozásokban még a Brenneke munkájának függelékében közölthöz képest is újat adni képes — bibliográfiája zárja le. b) Az egyes főbb problémák bemutatásánál alkalmazott szempontokat és módszereket illetően szerző e problémaköröket — amennyiben ez egyáltalán lehetséges volt — a maguk történeti fejlődésében mutatja be, történeti fejlődés, levéltári elmélet és levéltári gyakorlat szoros összekapcsolásával. E rendkívül szerencsésen meglátott és kialakított módszer következtében (melyet szerzőnek éppen a kulcsponti fontosságú alapproblémáknál és problémaköröknél: a levéltárügy szervezéséről, a regisztratúráról s a rendezésről szóló — s már előbb is kiemelt, terjedelmileg is hangsúlyozott IL, III. és VI. — fejezetek esetén sikerült legjobban érvényesítenie, jó érzékkel látva meg a problémáknak erősen történeti jellegét) — az olvasó az egyes levéltári vagy irattári fogalmakkal a maguk történetileg kialakult helyén és összefüggéseiben ismerkedik meg. Aminek a továbbiakban az a nagy előnye is megvan, hogy ennek révén az elméleti tanulságok sem elszigetelten jelentkeznek, hanem az olvasó azonnal a megfelelő történeti korszakhoz, illetve annak valamely szűkebb, időbeli vagy térbeli szakaszához tudja őket kötni. A kulcsproblémák ilyen történeti alapú és módszerű tárgyalása annál is szerencsésebb,, mert a szerző kettős szempontból is magas igényeket állít önmaga elé. Egyrészt láthatólag be kívánja foglalni művébe a legutóbbi évekig igen erősen partikuláris és territoriális alapú német fejlődés területi egészét (mégpedig éppen olyan vonatkozásban: a levéltárügyben, mely ezen a territoriális partikularitáson belül is mindvégig megmaradt a legkevésbé egységesített szakterületnek, melyen jelentősebb általános egységesítő beavatkozás soha nem is jelentkezett). Másrészt a könyv az irattermelő szervek típusainak, az irattermelés szervezeti formáinak is lehető teljességben való feldolgozására törekszik: a német fejlődésben éppen annak partikularitása folytán abnormisan sokféle hatóság, hivatali szerv feldolgozása mellett a végeredményben a negyvenes évek végéig kapitalista német gazdasági élet iratanyagának problematikája is helyet kap művének lapjain, a maga sajátos irattípusaival, rendszerezési módszereivel együtt. Könnyű átlátni, hogy ilyen széles igények kielégítése és egységbe foglalása csak egy erősen történeti szemlélet alkalmazásával oldható meg eredményesen. Szerzőnek a problémák ilyen irányban való megoldására irányuló törekvése különös jelentőséget kap akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy mind a territorializmus, mind a kapitalizmus Németország másik, 1945-ig a mai NDK-val állami egységet alkotó felében mai napig, uralkodó állami, illetve gazdasági-társadalmi-politikai rendszer. S mivel szerző munkáját — mint említettük — láthatólag és igen helyesen, az egész német levéltárügyre való tekintettel hozta létre, a könyv ezáltal, a német fejlődés egy meghatározott szakaszának egységes —