Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.

200 Bóiiis György az összeg egy része az ő kezéhez folyt be, ezt a so/wt-jelek külön feltüntették.

21 Hogy egyebek mellett a taksákból befolyó jövedelem mennyire mehetett fel, azt az ítéíőmestereknek — itt nem tárgyalható — hatalmas anyagi gyarapodása, birtokszerzése illusztrálja, az Anjoukori Péczeli Pétertől, Ugali Páltól a korábbiakat elhomályosító Henczelfi Istvánig vagy Werbőczyig.

22 A per folyamán kelt oklevelek kiváltásánál tehát a felek díjai közvetlenül a kúriai jegyzők kezéhez folytak be, ennek megtörténtét tanúsították ők a so/wí-jelekkel. Az 1397 októberi temesvári decretum úgy rendelkezett, hogy mind a király, mind a nádor, az országbíró, a bánok és a vajda nótáriusai azt a díjat szedhetik, amely Lajos király idejében volt szokásban, nevezetesen az ítéletlevélért 8 arany forintot 100 új dénárjával számítva. (Egyéb oklevelekről sajnos nem szól a törvény.)

23 Körülbelül ebben az időben hangzott el Rákóczi Lőrinc érdekes panasza a király előtt. A csonka oklevél szerint nyolc éve, Szent György nyolcadában, amikor „notariis curie nostre redempciones litterarum persolvere volendo pixidem suam" elővette, Kisrákóczi Pál és bűntársa a jegyzők és más nemesek szemeláttára elragadta tőle a maga és családja számos oklevelét, s elszaladt velük.

24 Még évtizedek múltán is a kancelláriák (ítélő)mestereit és a kúria nótáriusait említi a nagyobb és kisebb dénár értékviszonyát szabályozó tanácsi decretum, mint akiknek az országlakosokkal az oklevélkiváltás körül gyakran vannak súrlódásaik.

25 A nézeteltérések természetesen a díjak összege miatt keletkeztek, amelyeket a nótáriusok a számukra előnyösebb pénzegységben számítottak fel. Kiküszöbölésükre Zsigmond már az 1415—1418 közt előterjesztett prepozícióiban azt kívánta, hogy határozzák meg a nagybírák, a hiteleshelyek és a szolgabírák pecsétjei alatt kiadásra kerülő oklevelek díjait.

26 Ezért a niányos temesvári szabályozást egy 1417-i tanácsi decretum azzal egészítette ki, hogy a zárt alakban kiállított oklevelekért (egyszerű tudománylevelek és hasonlók) 12 dénárt, a pátensekért (perbehívás, kikiáltás, bevezetés, határjárás ellentmondással, nyugtatás, eltiltás, bevallás) 24-et, a privilegiális formában kiadottakért 100 dénárt lehet szedni.

72 A kérdést végül az 1435. március 8-i (nagyobb) decretum XI. cikke juttatta nyugvópontra. A régi szokásjogra hivatkozva kimondotta, hogy az egyszerű idéző, halasztó, bírságoló vagy tanúvallatást elrendelő levélért a kúria jegyzői 12 dénárt szedhetnek; ez Molnár Erik számítása szerint két napi napszámbérnek felelt meg.

28 A második perbehívást, 2—5 eskütárssal leteendő esküt vagy oklevélfelmutatást elrendelő, feleletadás végett halasztó, bevallást, ügyvédvallást, eltiltást tartalmazó, bevezetést vagy határjárást kezdeményező levelek illetéke 24 dénár, azaz négy napi napszámbér volt. A harmadszorra perbehívó, három vásáron kikiáltató, nagyobb számú társsal teendő esküt vagy köztudományt elrendelő, meg a szemtői-szembe való eltiltást rögzítő oklevélért száz dénárt (egy arany forintot) kellett fizetni, azaz több mint két mázsa búza, vagy öt méter gyapjúszövet, vagy három pár csizma árát.

29 Ha az oklevél fejre szóló esküt vagy bajvívást rendelt, ennek kétszerese járt érte. Legdrágább az ítéletlevél volt: a hatalmaskodás! ítéletért a „conservator sigilli" 10, az oklevél írója 2 arany forintot kérhetett (10 forinton már egy lovat lehetett venni!), a birtokot vagy más jószágot visszaítélő oklevél 21 1366, nádori halasztólevélen: solvit dominó, Dl. 87408; 1392, országbírói halasztólevélen hátul keresztben: magister, Dl. 91995; 1408, nádori oklevél bírságfizetésről: J xxiiij minus sex d., unum magistro, Dl. 90852; 1410, nádori oklevél bírságeíengedésről: CLX (?) magistro, Dl. 90801, országbírói idézőlevélen: magistro dedi xx d. Dl, 92380. 22 L. egyelőre cikkemet: Egy Jagelló-kori magyar jogász. (Petróczi Henczelfi István.) A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Évkönyve (Budapest 1953) 5—24. 1. 28 L. fent 9. jz., a DRH szerint LXIX. te. 24 1389 (vagy 1399) jún. 11, Dl. 73079. — A Rákócziról a Zs. O. I. 4188. sz. a. található 1395-i adat sajnos nem erre az ügyre vonatkozik. 25 1432. jan. 20: ...in ... redempeionibus eciam litterarum inter eosdem reg[nic]olas nostros ac magistros cancellariarum et curie nostrarum notarios multipharie disparitates et differencie . . . exorte fuissent et haberentur, Dl. 12436. 26 Dl. 56715, a DRH szerint XX. c. Keltére 1. ua. kiadványt. 27 1417. júl. 21: DL 50580. A decretum egyben eltiltotta az adószedőket attól, hogy * redemptio dicarum fejében bort kérjenek. Ez a kifejezés a nyugtára vonatkozik; kétsoros kamarahaszna-nyugta példája 1368: Dl. 96438. 28 A magyar társadalom története az Árpád-kortól Mohácsig (Budapest 1949) 189. 1. 29 Uo. 185. 1.