Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.

198 Bónis György a XIV. század közepére. Így önként adódik az a megoldás, hogy a jelen tanul­mány időbeli határait az 1350-es évek és 1486 közf vonjuk meg. Amint az irodai munka az ítélőmesterek tevékenységének történetileg ko­rábbi, de jelentőségében kisebb hatású területe, mint a bíráskodás folyamatá­ban, való részvételük, az alábbi sorok is inkább csak kiegészítői annak a na­gyobb tanulmánynak, mely a javaközépkori magyar jogászsággal és ennek tör­vénykező-jogfejlesztő munkájával foglalkozik. Hangsúlyoznunk kell ezért, hogy az ítélőmestereknek irodai főnökökből bírákká való alakulása, ez a fo­kozatos fejlődés, nem tárgya a jelen soroknak. Kénytelenek vagyunk egyet­mást egyszerű utalással elintézni, s az olvasó figyelmét az ügyviteli jelek meg­fejtésének kísérletére irányítani. 1. Redemptio litteramm A kúriából' kikerült oklevelek természietíesen több munkafázison mentek keresztül: fogalmazás, leírás, ellenőrzés, megpecsételés, kézbesítés. Ezek közül előbb-utóbb valamennyi nyomot hagyott a kúriai jegyzetekben, de legkoráb­ban azok, amelyeket a feleknek külön meg kellett fizetniük: a leírás és a meg­pecsételés. Az irodai munkáról a díj lerovását tanúsító, ezentúl solvit-] el ék­nek nevezett feljegyzések árulják el a legtöbbet. Hogy ezík bonyolult szövevényébe behatolhassunk, először ís a taksák rendszerével kell tisztába jönnünk. A legfejlettebb javaközépkori kancelláriában, a pápaiban, a XV. század közepéig öt taxa fizetése volt kötelező, mégpedig a letisztázásért, a megfogalmazásért, a meg­pecsételésért, a regisztrálásért és — ha közreműködtek — a secretariusok munkájáért. 4 A magyar kúriában a díjrendszer egyszerűbb volt, de itt is több elemből tevődött össze, s ezek­nek elkülönítését meg kell kísérelnünk. Az oklevelek kiváltásának (redemptio litteramm) díját elsőnek az a törvény állapítja meg részletesen, amelyet a két Kovachich tévesen az 1298-i decretum második részeként közölt, 5 de Szilágyi Loránd kutatásai nyomán valószínűleg 1312—1315 közé keli tennünk. 6 A törvény XX. cikke kimondja, hogy a királyi kancellárok adomány- vagy kiváltságlevele­kért „simul cum scriptore ipsarum litterarum" két márkát, a kegyelemlevelekért „cum scrip­tore" egy márkát hajthatnak be, az oklevelek megerősítéséért viszont egy .márkát kapnak, az írnok pedig (külön) 100 dénárt. „De aliis verő litteris minutis, videlicet evocatoriis, in­quisitoriis, recaptivatoriis, preceptoriis et aliis similibus, de patentibus 24 denarios, de clausis 12 denarios debenf extorquere." 7 A megelőző, XIX. te. a hiteleshelyeknek csak 100 dénár behajtását engedi meg a kiküldetésekről kiállított oklevelekért, „simul cum notario eorum". A hivatal vezetőjének és az oklevél írójának ezekben megfigyelhető kettőssége mutatkozik meg a bírósági okleveleket egyébként mellőző 1351-i szabályozásban is: a 10 márka jövedelmű adománybirtokokról kiállított oklevélért az alkancellár 1 márkát, a 20 márka jövedelműért 2 márkát kap, de a seriptor egységesen csak egy fertót. 8 Ezt a rendszert vette át az 1397 ok­tóberi temesvári decretum is. 9 4 Fejérpataky László—Áldásy Antal: Pápai oklevelek (Budapest 1926) 57. 1. 5 M. G. Kovachich: Supplementum ad Vestigia Comitiorum apud Hungaros... I. (Budac 1798) 144—192. 1.; vö. Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan (Budapest 1930) 89. 1. 6 III. Endre 1298. évi törvénye. Annales Univ. Se. Budapestinensis de R. Eötvös nomi­natae, Sectio bist. tom. I. (Budapest 1957) 135—171. 1. 7 A Döry Ferenc hagyatékának felhasználásával Bácskai Vera társaságában általunk előkészített új törvénykiadvány (Decreta Regni Hungáriáé, a továbbiakban: DRH) számozása szerint XX. te. Eredetije Dl. 13894. Szentpétery i. m. 124. 1. 2. jegyzet szerint bizonyosan XIII. századvégi gyakorlatot szentesít. 8 VII. te. Corpus Juris Hungarici. . 9 A Pókateleki Kondé család levéltárából (Pozsony) készült felvétel Döry Ferenc ha­gyatékában. Kiadványunk (DRH) szerint XXXIII. te.

Next

/
Oldalképek
Tartalom