Levéltári Közlemények, 34. (1963)
Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.
198 Bónis György a XIV. század közepére. Így önként adódik az a megoldás, hogy a jelen tanulmány időbeli határait az 1350-es évek és 1486 közf vonjuk meg. Amint az irodai munka az ítélőmesterek tevékenységének történetileg korábbi, de jelentőségében kisebb hatású területe, mint a bíráskodás folyamatában, való részvételük, az alábbi sorok is inkább csak kiegészítői annak a nagyobb tanulmánynak, mely a javaközépkori magyar jogászsággal és ennek törvénykező-jogfejlesztő munkájával foglalkozik. Hangsúlyoznunk kell ezért, hogy az ítélőmestereknek irodai főnökökből bírákká való alakulása, ez a fokozatos fejlődés, nem tárgya a jelen soroknak. Kénytelenek vagyunk egyetmást egyszerű utalással elintézni, s az olvasó figyelmét az ügyviteli jelek megfejtésének kísérletére irányítani. 1. Redemptio litteramm A kúriából' kikerült oklevelek természietíesen több munkafázison mentek keresztül: fogalmazás, leírás, ellenőrzés, megpecsételés, kézbesítés. Ezek közül előbb-utóbb valamennyi nyomot hagyott a kúriai jegyzetekben, de legkorábban azok, amelyeket a feleknek külön meg kellett fizetniük: a leírás és a megpecsételés. Az irodai munkáról a díj lerovását tanúsító, ezentúl solvit-] el éknek nevezett feljegyzések árulják el a legtöbbet. Hogy ezík bonyolult szövevényébe behatolhassunk, először ís a taksák rendszerével kell tisztába jönnünk. A legfejlettebb javaközépkori kancelláriában, a pápaiban, a XV. század közepéig öt taxa fizetése volt kötelező, mégpedig a letisztázásért, a megfogalmazásért, a megpecsételésért, a regisztrálásért és — ha közreműködtek — a secretariusok munkájáért. 4 A magyar kúriában a díjrendszer egyszerűbb volt, de itt is több elemből tevődött össze, s ezeknek elkülönítését meg kell kísérelnünk. Az oklevelek kiváltásának (redemptio litteramm) díját elsőnek az a törvény állapítja meg részletesen, amelyet a két Kovachich tévesen az 1298-i decretum második részeként közölt, 5 de Szilágyi Loránd kutatásai nyomán valószínűleg 1312—1315 közé keli tennünk. 6 A törvény XX. cikke kimondja, hogy a királyi kancellárok adomány- vagy kiváltságlevelekért „simul cum scriptore ipsarum litterarum" két márkát, a kegyelemlevelekért „cum scriptore" egy márkát hajthatnak be, az oklevelek megerősítéséért viszont egy .márkát kapnak, az írnok pedig (külön) 100 dénárt. „De aliis verő litteris minutis, videlicet evocatoriis, inquisitoriis, recaptivatoriis, preceptoriis et aliis similibus, de patentibus 24 denarios, de clausis 12 denarios debenf extorquere." 7 A megelőző, XIX. te. a hiteleshelyeknek csak 100 dénár behajtását engedi meg a kiküldetésekről kiállított oklevelekért, „simul cum notario eorum". A hivatal vezetőjének és az oklevél írójának ezekben megfigyelhető kettőssége mutatkozik meg a bírósági okleveleket egyébként mellőző 1351-i szabályozásban is: a 10 márka jövedelmű adománybirtokokról kiállított oklevélért az alkancellár 1 márkát, a 20 márka jövedelműért 2 márkát kap, de a seriptor egységesen csak egy fertót. 8 Ezt a rendszert vette át az 1397 októberi temesvári decretum is. 9 4 Fejérpataky László—Áldásy Antal: Pápai oklevelek (Budapest 1926) 57. 1. 5 M. G. Kovachich: Supplementum ad Vestigia Comitiorum apud Hungaros... I. (Budac 1798) 144—192. 1.; vö. Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan (Budapest 1930) 89. 1. 6 III. Endre 1298. évi törvénye. Annales Univ. Se. Budapestinensis de R. Eötvös nominatae, Sectio bist. tom. I. (Budapest 1957) 135—171. 1. 7 A Döry Ferenc hagyatékának felhasználásával Bácskai Vera társaságában általunk előkészített új törvénykiadvány (Decreta Regni Hungáriáé, a továbbiakban: DRH) számozása szerint XX. te. Eredetije Dl. 13894. Szentpétery i. m. 124. 1. 2. jegyzet szerint bizonyosan XIII. századvégi gyakorlatot szentesít. 8 VII. te. Corpus Juris Hungarici. . 9 A Pókateleki Kondé család levéltárából (Pozsony) készült felvétel Döry Ferenc hagyatékában. Kiadványunk (DRH) szerint XXXIII. te.