Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Borsa Iván: A technikai fejlődés és a levéltárak / 163–196. o.

A technikai fejlődés és a levéltárak 175 2. A levéltári anyag reprodukciója Az iratok védelmét és minél szélesebb körű felhasználását egyaránt szol­gálja a mikrofilmezés. Folyóiratunk az elmúlt negyedszázad alatt három önálló tanulmányban foglalkozott a mikrofilmezésnek a levéltári munkában játszott szerepével. 30 Mint már a bevezetőben is említés történt róla, ez az a terület, ahol a magyar levéltárügy a technika egyik vívmányának felhasználása tekin­tetében az úttörők közé tartozott. A 35 mm-es filmet az 1930-as évek közepén nemcsak alkalmanként, hanem állandó jelleggel arra használtuk fel, hogy kül­földön levő levéltári anyagot az Országos Levéltárban is lehessen tanulmá­nyozni, illetőleg, hogy legféltettebb okleveleinket — tartva a háború pusztí­tásaitól — filmen is megörökítsük. Az 1948-ban berendezett fotoműhely és az 1949-ben létesített új filmtár olyan eredmény volt, amilyet kevés európai ország tudott akkortájt felmutatni. 31 IIa Bálint 1958-ban írt tanulmányában elsősorban levéltári, de technikai szempontból is vizsgálta a magyar levéltári mikrofilmezés fejlődésének lehető­ségeit. A technikai célkitűzések között a tervrajzok (nagyméretű iratok) filme­zéséhez szükséges 70, illetve 90 milliméteres film alkalmazását, negatív filmről mindjárt annak elkészülte után pozitív másolat készítését (azaz filmmásoló gép beszerzését), a kvarcfényképezés szeriális munkafajtává tételét, az infra­vörös fényképezés kérdésének tanulmányozását s a kísérletek megindítását említi. 3 " A technikai fejlesztés keretébe tartozó fenti javaslatok közül a legfontosabb 1960-ban megvalósult. Az Országos Levéltár fotoműhelye ekkor egy Carlson Craft (Chicago) gyárt­mányú filmmásoló géppel gyarapodott, s így azóta rendszeressé vált, hogy a filmtár részére készített negatív filmről mindjárt annak elkészülte után pozitív másolat is készül. Ez a má­soló gép nemcsak a negatív film egyszerű másolását teszi lehetővé, hanem a hozzá csatol­ható ellenállási tábla segítségével az egyenetlenül megvilágított negatív film hibáinak korri­gálása is lehetséges, tehát a készített pozitív másolat egyenletesebb, jobb minőségű lesz, mint a másolás alapjául szolgáló negatív film volt, A másoló gépbe befűzött negatív film széle ugyanis egy kis rugós kapcsolót benyomva tart, s ha az átfutó film széléből kb. 1—1,5 mm-es csík kb. 2 cm-es darabon hiányzik, a rugó a gombot arra az igen rövid időre kinyomja, amíg ez a filmrész előtte elhalad, s ezzel automatikusan kapcsolja az ellenállási táblán már előre beprogramozott következő áramfeszültséget, s így a filmnek a következő bejelölésig (bevágásig) terjedő szakasza ezt ä váltózott fényerősséget kapja. Az ellenállási tábla 75 áramfeszültség-változtatást tesz lehetővé. Ennek a berendezésnek különösen ama filmjeink másolásánál van nagy jelentősége, amelyek még két méteres darabokban kis felvevőgéppel készültek és megvilágítottságuk gyakran igen különböző. Az Országos Levéltár fotoműhelye a filmeket 1960 óta Bridgamatic RN 35/16 jelű előhívógéppel végzi. Ez az előhívógép 35 és 16 mm-es perforált és perforálatlan film elő­hívására egyaránt* alkalmas. A hívási idő szabályozása a gép sebességének változtatásával menetközben is eszközölhető. Automatikus hőszabályozó berendezése a vegyszereket állan­dóan azonos hőmérsékleten tartja. Óránkénti teljesítménye kb. 200 méter. A gép csak sötét­kamrában működik. — A világpiacon szép számmal kerültek forgalomba olyan előhívó­gépek is, amelyek teljesen zártak és napfény mellett is működtethetők. Ez a viszonylagos kényelem azonban kétes értékű, mert a legkisebb üzemzavar esetén a gép megnyitása el­kerülhetetlen, s egy ilyen megnyitás csak növeli a hívási selejt lehetőségét. ?• Kossányi Béla: A fényképezés a levéltár szolgálatában. Levéltári Közlemények XV. (1937) 199—200 1.; Bélay Vilmos: A mikrofilm alkalmazása a levéltárban. Levéltári Köz­lemények XXIV. (1946) 21—26 1.; Ila Bálint: A mikrofilm a levéltárban. Levéltári Köz­lemények XXX. (1959) 16—51. 1. 31 .A magyar levéltári mikrofilmezés történetét lásd Ila i. m. 39—41. 1. 32 Ila i. m. 46. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom