Levéltári Közlemények, 34. (1963)
Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - IRODALOM - Vörös Károly: Andics Erzsébet: A Habsburgok és Romanovok szövetsége. Budapest, 1961. / 113–114. o.
114 Irodalom a nem kevésbé reakciós porosz udvarral ( kibővítve, konkrét formát és ideológiát is nyert, 1833-ban Münchengratzben pedig újból megerősített ellenforradalmi szövetséget, s azt a döntő szerepet, melyet a cári udvar — s trónralépésétől fogva konkréten I. Miklós cár — ebben a szövetségben játszott. Jól mutatja be a kötet a cári udvar mélységesen bizalmatlan viszonyulását a Habsburgoknak a bécsi forradalom hatása alatt kialakuló, később persze eleve rosszhiszeműnek bizonyult liberális ízű politikájához, majd a készséget a végül leplezetlenül fellépő bécsi ellenforradalmi törekvések feltétlen erkölcsi-politikai támogatására. Emellett azonban megismerhetjük a könyvből az európai politikai közvéleménynek a cári politikával és konkréten az intervencióval szembeni magatartását is, éppenúgy mint a „másik Oroszország" sokféleképpen, bár elsősorban csak morálisan és így mindenképpen erőtlenül ható szimpátiáját a harcoló, majd a levert magyar üggyel szemben. Mindennek bemutatása során olyan széles körkép tárul ki előttünk a magyar 1848—49 nemzetközi összefüggéseiről, mely e korszak történetéhez már nemcsak egyszerűen mennyiségileg, nagyszámú döntő fontosságú új adattal járul hozzá, hanem a vállalt feladat sikeres megoldásának másik döntő tényezőjeként, ezeknek az adatoknak következetesen marxista szemléletű értékelésével és feldolgozásával e hónapok hazai történetének sok szempontból minőségileg is immár új értékelését is lehetővé teszi. A kötet ugyanis konkréten, szinte a maga fizikai valóságában mutatja be azt, amit történetírásunk kivált az utóbbi másfél évtizedben nyomatékkal bár, de sokáig kissé elméletileg hangsúlyozott: nevezetesen azt, hogy a magyar forradalom és a szabadságharc kezdettől fogva nemcsak a Habsburgokkal, hanem legalább olyan közvetlenül — s alapjában elvileg talán élesebben is — egy egész európai hatalmi rendszerrel, illetve a hatalmi rendszerek ellensúlyozásán felépülő politikai koncepcióval is szemben áll. Olyan hatalmi, illetve egyensúlyi rendszerrel, melynek fenntartása alapjában az európai nagypolitika minden tényezőjének — függetlenül annak .saját politikai és kormányzati rendszerétől és esetleges szimpátiáitól — egyaránt érdeke volt: egyrészt (elsősorban az angolok) látván azt, hogy a Habsburg-birodalom szétbomlása e területen olyan politikai vákuumot teremt, melynek újból való betöltése egyik félnek sem kívánatos újabb hatalmi vetélkedések forrása lesz, — másrészt (elsősorban a cári udvar) egészen nyersen tartva attól, hogy az abszolutizmus kormányzati rendszerének felbomlása egész Kelet-Európa vonatkozásában társadalmilag fog kiszámíthatatlan következményekkel járni. Ennek ismeretében már valóban természetszerűnek tűnhet a cári hatalomnak magyarországi intervenciója, ugyanúgy, mint ahogy egyértelműnek bizonyult Anglia sokáig felemásnak tartott magatartása is. Ebből a szemszögből, a cári udvar, művelt, nagy politikai tapasztalatokkal rendelkező, széles látókörű diplomatáinak szemével nézve viszont, iigy véljük, még 1849 nyarának belsőtársadalmi bázisát tekintve már összeomló félben levő szabadságharcában is meg kell látnunk azokat a ténylegesen forradalmi energiákat is, melyek Európa zsandárát végül is az intervenció népszerűtlen útjára kényszerítették. Ugyanúgy, ahogy a statusquo-t őrző világrend e teljes, bemutatása előbb-utóbb a 48 nyarának kompromisszív politikájáért eddig egyértelműen elmarasztalt, de a világpolitika így kialakult rendszeréről nyilván legalábbis sejtelemmel bíró Batthyány-kabinetnek is újabb, még árnyaltabb értékelését is maga után kéli hogy vonja. A kötet tartalmához méltó gondos kiállításáért az Akadémiai Nyomdát illeti az elismerés. Igen szerencsés és kifejező Filo borítékja és kötésterve; — csak fájlalhatjuk, hogy más, hasonló jellegű kiadványainál a kiadó idegenkedik a figyelemfelkeltés ilyenfajta művészi eszkö T zeinek igénybevételétől. Vörös Károly
