Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - IRODALOM - Vörös Károly–Bélay Vilmos: Kossuth Lajos összes munkái. I–V. k. Országgyűlési Tudósítások. Bp., 1948–1961. XII. k. Kossuth Lajos az első magyar felelős minisztériumban. Bp., 1957. XV. k. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. Bp., 1955. / 281–285. o.

284 Irodalom legnagyobb hatású szónoka, a minisztertanácsok legtöbbet kezdeményező, minisztertársai munkáját a legnagyobb mértékben befolyásoló tagja, ezenkívül az ország közvéleményét az akkori viszonyok közt legjobban irányító publicista. Mindaz, ami Magyarországon ezekben a hónapokban (és utána még egy évig) történt, érthetetlen lenne Kossuth intézkedéseinek, javaslatainak, beszédeinek és hírlapi cikkeinek ismerete nélkül. A nemzet életét, a kezdetben alkotmányos módon, később fegyverrel vívott küzdelmét érintő valamennyi lényeges kérdésben hallatta a szavát, bírált, javasolt, buzdított. Abban a szerencsés helyzetben yapvunk, hogy Kossuth eme eme megnyilatkozásainak javarésze fennmaradt, de a kutató a legkülönbözőbb levéltári vagy könyvtári őrzőhelyeken volt kénytelen eddig fáradságos munkával keresgélni azokat. Most a korszak alapvető, Kossuth szerepét megvilágító forrásanyaga együtt megtalálható e mintaszerű gondossággal összeállított kötetekben. 1848—49-ben Kossuth tevékenységének három fő terrénuma van: a kormány, az országgyűlés és a sajtó. A két kötetben közölt forrásanyag (az első kötetben 526, a másodikban 572 dokumentum) is — lelőhelyét és jellegét tekintve — így csoportosítható. A pénzügyminisztert az Országos Levéltárban őrzött 1848. évi minisztériumi iratanyagból, a kormányzóelnököt az ugyancsak az Országos Levéltárban található Országos Honvédelmi Bizottmányi iratanyagból kiválogatott iratok mutatják be. Az országgyűlési képviselőt az egykorú hivatalos lap, a Közlöny hasábjain közzétett beszédei tükrében ismerheti meg az olvasó. A kötetek összeállítói az egykorú hivatalos kiadványt használták fel munkájukban, nem pedig a századforduló körül, Kossuth Ferenc szerkesztésében megielentetett, a mai tudományos kritikát nem álló szövegeket. Végül a publicista és laptulaidonos Kossuth bemutatására az általa irányított Kossuth Hírlapja cikk-anyagát használták fel. A forrásanyag tehát hivatali akta-anyagra, országgyűlési beszédekre és hírlapi cikkekre osztható. Ezekhez még néhány missilis levél csatlakozik. A hivatali ügyiratokat és sajtóközleményeket tartalmazó forráskiadványok esetébenfelvetődik a szerzőség kérdése. Mennyiben tekinthető Kossuth oeuvre-je részének az ő mi••nisztersége alatt kibocsátott minisztériumi rendelet vagy az ő lapjában megjelent, de más által jegyzett cikk? A miniszter vagy kormáhyzóelnök intézkedéseit az esetek túlnyomó többségében nem személyesen fogalmazza, hanem megbízásából titkárai és előadói végzik ezt a munkát. A laptulajdonos is csak kis töredékét írja azoknak a cikkeknek, amelyek lapjában megjelennek. Ez így volt — természetesen — Kossuth esetében is. Mégis, mérlegelve az ő páratlan munkabírását, minden irányú érdeklődését, vezetésre, mások irányítására minden más kortársáénál alkalmasabb egyéniségét, a két kötet összeállítói felvették a forráskiadványba a pénzügyminiszter fontosabb intézkedéseit vagy a Kossuth Hírlapja fontosabb-cikkeit, még akkor is, ha az. irat fogalmazványán nincsen rajta Kossuth kezenyoma, vagy ha a hírlapi cikk alján egy-egy munkatárs neve olvasható. Kossuth, mint ismeretes, valóságos vezetője volt minisztériumának, valóságos irányítója volt Hírlapjának is. A fontosabb minisztériumi rendeletekre ő maga adott tisztviselőinek irányelveket, sok esetben ő maga mondta tollba vagy éppenséggel ő maga vetette papírra a rendelet fogalmazványát. A Kossuth Hírlapjában megjelent cikkek — még ha Szarvady Frigyes vagy Szeberényi Lajos öntötte is végleges formába azokat — Kossuth véleményét fejezik ki. A két kötetben felvett dokumentumok kiválogatásánál nem a formai kritérium volt tehát az alapvető, nem az, hogy az eredeti kinek a kézírása, vagy kinek a neve olvasható alatta, hanem az, hogy történelmünk szempontjából mennyire fontos az irat. Ez iratoknak Kossuthtal való szoros összefüggése nyilvánvaló, az ő oeuvre-jének kirekeszthetetlen részei tehát azok. De éppen mert ilyen tág értelemben vették fel a kötetek összeállítói munkájukba a Kossuth tevékenységét tükröző iratokat, a kötetek terjedelmének korlátozottsága ^rniatt — természetesen — kénytelenek voltak szelektálni is. Különösen a pénzügyminisztériumi iratanyagra áll az, hogy tömegesen maradtak fenn kisebb jelentőségű vagy ma már teljességgel jelentéktelennek minősülő rendeletek és egyéb intézkedések is Kossuth kezének nyomaival, az ő lapszéli kiadmányozó kézjegyével, gyakran betoldásaival, törléseivel, sőt nemegyszer egészükben az ő kézírásában. Ilyenek például egyes beadványoknak illetékességből más tárcához való megküldése, merőben operatív, kis jelentőségű személyi vonatkozású ügyiratok. Ezeket a kötetek nem közlik, hiszen a nagy átalakulás vagy a függetlenségi harc szempontjából nincs jelentőségük. A hivatalos iratok tekintélyes része nem „önmagában való", hanem válasz egy felsőbb helyről érkezett leiratra, egy alárendelt hivatal jelentésére vagy egy magánfél beadványára. Az olvasó kíváncsi tehát, arra az iratra is, amely Kossuth egy-egy konkrét intézkedésére okot adott. A kötetek összeállítói azt az elvet vallják, hogy az irat sohasem öncélú. Hogy az olvasót az iratban tárgyalt ügy fejlődésével megismertessék, fontosságához mérten egészében vagy kivonatosan közlik az intézkedésre okot adó iratot is. A miniszter, illetve