Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - IRODALOM - Sashegyi Oszkár: Felhő Ibolya–Vörös Antal: A Helytartótanácsi Levéltár. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I., Levéltári leltárak 3.) Budapest, 1961. / 274–278. o.

Irodalom 275 latos problémának a megvilágítására. Ebben a sorrendben bizonyos — a két állagcsoportnál párhuzamosan mutatkozó — tárgyi összefüggések figyelhetők meg. Ezek azonban csak akkor válnak egészen érthetővé számunkra, ha figyelembe vesszük, hogy a helytartótanácsi irattárban az állagokat kb. ebben a rendben kezelték, a szerzők tehát az eredeti regisztratúrarendet állították helyre. Ha a szerkezetet nézve az ismertető leltározók el is tértek az alapleltártól, a részletesség fokát tekintye lényegében megegyeznek vele. A leltár részletességének meghatározásánál az állagok meglevő belső rendjét vették alapul: egy egységes szerkezetű állagrészt, amelyhez esetleg külön segédlet is készült, egységnek vették fel a leltár szempontjából s annak összetevőit már nem sorolták fel egyenként. Az ilyen egységbe nem tartozó vagy valamely korábbi egységből kiszakadt részeket azonban egyenként vették jegyzékbe. Az ilyen formai esetlegességeken alapuló leltárba vétel természetesen tartalmi szempontból egyenetlenségekhez vezet,, ami azonban alig küszöbölhető ki. Ha az ismertető leltár részletesebb levéltári segédletre,. áttekintő raktári jegyzékre vagy repertóriumra építhetett volna, ez a helyzet kedvezőbb lenne, az ismertető leltárból el lehetett volna hagyni bizonyos olyan egységek részletes felsorolását, amelyek tartalmuknál fogva nagyobb egységekbe vonhatók össze. Ilyen könnyítést jelentett volna az ismertetők számára az acclusa-jellegű anyag részletes felsorolásának elhagyása. Minthogy azonban a jelen esetben raktári jegyzék nem állt még rendelkezésre, az alapleltártól pedig az ismertetők részletesség szempontjából nem kívántak lényegesen eltérni, az összevonás, tömörítés számára az egyes állagokon belül nem találtak különösebb lehetőséget. A fentiek alapján világos tehát, hogy a kötet jellegét érezhetően befolyásolta az a lényeges körülmény, hogy olyan levéltárról szól, amelyhez részletesebb (mélyebb szintű) levéltári segédlet még nem készült. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: helyes volt-e a segédletkészítés sorrendjének az a meghatározása, amely az alapleltárak után nem az áttekintő raktári jegyzékek, hanem az ismertető leltárak készítését tűzte ki célul. Bizonyos, hogy az a felfogás, amely szerint a feudális -kori kormányhatósági levéltárak esetében áttekintő raktári jegyzék vagy repertórium elkészítésére nincsen szükség, hiszen rendelkezésre állnak az egykorú lajstromkönyvek, amelyek az iratanyag tartalmát annak irattári rendjében haladva s a repertóriumnál részletesebben tárják fel, el nem fogadható. A részletesebb segédletek az összevontabbakat nem teszik feleslegessé, az áttekintést megkönnyítő magasabb szintű segédletekre még akkor is szükség van, ha a levéltár részletesebbekkel el is van látva. Az is kétségtelen azonban, hogy a . másik nézet, amely szerint repertóriumokat, nem pedig ismertető leltárakat kell készíte-; nünk, hiszen a kutató nem általános tájékozódást kíván az iratanyagban (márpedig az. ismertető leltár csak ezt adhat), hanem azt kívánja tudni, hogy a témájára vonatkozó levéltári iratanyagot pontosan mely raktári egységekben találhatja meg — a repertórium értékének túlbecsüléséből és a feudális kori hazai levéltári anyag szerkezetének helytelen megítéléséből ered. Egységes irattári terven alapuló, szigorúan tárgyilag tagolódó regisztratúrák ismertetésének alapja természetes módon a repertórium. Minthogy azonban a mi feudális kori levéltáraink általában nem ilyen regisztratúrákat tartalmaznak, a róluk készülő ismertető leltárak sem úgy épülnek fel, mint a szovjet vagy a német útmutatók. Feudális kori kormányhatósági levéltárainkat tehát — mielőtt azok szerkezetét véglegesen rögzítettük volna — genetikus vizsgálatnak vetettük alá. Hasonló módon jártak el. az osztrák levéltárosok is, akiknek helyzete is — iratanyaguk szerkezetét tekintve — hasonló volt a mienkhez. Az osztrákok ilyen módon készült leltárai mégis lényegesen különböznek a mi ismertető leltárainktól. Mind a Haus-, Hof- und Staatsarchiv ún. összleltára, mind az osztrák tartományi levéltárak összleltarai elsősorban levéltártörténeti vonatkozású adatokat közölnek. Az ilyen jellegű vizsgálódásokat mi szűkebb térre szorítottuk, mert a magyarországi, Mohács utáni kormányhatóságok levéltárai eredeti regisztratúra-rendjüket sokkal inkább megtartották, mint az osztrákokéi. Annyiban azonban közös a két vállalkozás, hogy a segédletkészítés módszerét tekintve mi is — miként az osztrákok — analitikus vizsgálódást tartottunk szükségesnek, a részletesség terén pedig az állagszinten maradtunk. A bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban a Gesamtinventar munkálatainak megindításával egyidejűleg egyes monográfiák készítését is tervbe vették. Ezekben egy-egy „levéltári test" felépítésének kritikai ismertetését kívánták adni, a levéltárakat létrehozó hatóságok, természetes és jogi személyek ügyviteléből kiindulva. Az ismertetésekben egyként figyelembe kívánták venni a hatóság vagy hivatal külső és belső történetét. Elgondolásuk az volt, hogy a levéltárra ugyanazokat a vizsgálódási elveket vonatkoztatják, amelyeket egyébként egyes forrásokra szoktak alkalmazni. Bizonyos mértékig a mi ismertető leltáraink is ezeket az elveket alkalmazzák. Bár az elgondolásban sok a hasonlóság, a megvalósítás mégis külön-