Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Spira György: Soós Imre: A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században. H.n., é.n. [Eger, 1958.] A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711–1770. Szolnok, 1958. / 197–201. o.

Irodalom 201 tatható megállapítások nem is alapulnak olyan gazdag tényanyagon, mint a megelőzők (amely körülmény egyúttal nyilván meg is magyarázza, miért nem lehetnek megnyugtatóak). Következésképen a bíráló úgy vélekedik, hogy mindez korlátozza némileg ellenvetéseinek súlyát, ha létjogosultságuktól persze nem fosztja is meg őket — s nemcsak azért nem, mert az általa felfedezni vélt hibákra, még ha elenyészőek is, kötelessége felhívni az olvasók figyelmét, hanem azért sem, mert erősen reméli, hogy ellenvetései a szerzőt további munkára, a szóbanforgó kérdéskör részletekbe menő kidolgozására fogják ösztönözni, ha pedig így lesz, ebből történettudományunkra csak nagy nyereség háramolhatik. S most befejezésül még néhány szót kell szólnom a publikáció külső körülményeiről. Nem tudom, tett-e a szerző annak idején kísérletet arra, hogy eredményeit egy, egységes tanulmány formájában s méltóbb köntösben hozza nyilvánosságra vagy pedig, reménytelennek,, ítélvén az ilyenirányú próbálkozásokat, már eleve a dolgozatainak kiadását azután csakugyan vállaló megyei szervek (a Heves megyei tanács és a Szolnok megyei népfrontbizottság) pártfogására hagyatkozott-e s ennek érdekében már eleve lemondott-e eredményeinek összefüggő műben történő közzétételéről. Akármint volt is azonban, a jelenlegi megoldás nem tekinthető szerencsésnek. A szóbanforgó megyei szerveknek persze csak elismeréssel adózhatunk azért, hogy tőlük telhetően segítségére siettek Soós Imrének, fel kell vetnünk viszont azt a kérdést, hol voltak azok, akiknek elsősorban kellett volna gondoskodniuk megfelelő kiadási lehetőség biztosításáról. Hiszen most az a helyzet, hogy egy történetileg kialakult politikai és közigazgatási egység közös sorsú parasztnépének szervesen egybekapcsolódó fejlődésrajzát meglehetősen mechanikus s teljességgel történetietlen szempontok szerint két részre szaggatva kapjuk két elkülönített (s ráadásul technikailag igen-igen gyarló kiállítású) tanulmányban. Soraimat nem zárhatom tehát mással, mint azzal a nyomatékos felszólítással, hogy az illetékesek történettudományunk és olvasóközönségünk, nem utolsó sorban pedig felsőfokú történetoktatásunk érdekében mielőbb tegyék lehetővé Soós Imre művének egységes szövegezésben és színvonalához méltó, elsőrendű kiállításban újonnan történő kiadását. Spira György