Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Csóka J. Lajos: A pannonhalmi alapítólevél interpolálása / 83–99. o.

94 Csóka J. Lajos lehetett feltételezni, hogy szembe mert szállni az uralkodó akaratával. Othlo szavai tehát nem illettek István ajkára, az nem fenyegethette meg nemlétező ellenségét azzal, hogy ,,az eleveneket és holtakat megítélő nagy Isten előtt az utolsó ítélet napján" fog vele leszámolni. A mondottakból tehát világos, hogy az oklevél utolsó idézett mondatai és gondolatai az 1060-as években készült Szent Bonifác-óletrajzból kerültek az interpolációba — éspedig akkor, amikor Máté veszprémi püspök 1100 táján kétségbe vonta a pannonhalmi apátság somogyi tizedjogainak István királytól eredő voltát. S ugyanerre az eredményre — Hartvik püspök közreműködésének feltételezésére — jutunk az oklevélre alkalmazott pecsét vizsgálata által is. Már említettük, hogy Jakubovich megállapította, hogy az oklevél pecsétje Könyves Kálmán kancelláriájából származott, mintája pedig a német császári kancelláriából, ahol az IV. Henrik uralkodása alatt 1091-ben került használatba.

43 Mivel pedig Szentpétery a pecsétet, illetőleg annak felfüggesztési módját röntgenátvilágítással is megvizsgálta, s így sem találta nyomát annak, hogy a pecsét körül valaha is valamiféle manipuláció történt volna — fel kell tételeznünk, hogy az elkészült oklevelet egy akkori pecséttel azonnal ellátták, csupán a köriratot tették rajta olvashatatlanná.

44 így tehát a pecsét is, az oklevél is minden bizonnyal Könyves Kálmán uralkodása idejéből származo'tt. Azt ugyan, hogy IV. Henrik pecsétje milyen úton-módon juthatott a magyar királyi udvarba s aztán Pannonhalmára, biztosan meg nem mondhatjuk, de ebben a tekintetben is utalhatunk Hartvik — fentebb bővebben ismertetett—kapcsolataira. 1097-ben Kálmán kívánságára vezette a szicíliai követséget s hasonlóképpen az ő óhajára készítette el az István-életrajzot.

45

Világos tehát, hogy a királlyal és udvarával szoros érintkezésben állott. De azt is tudjuk, hogy hersfeldi apát, majd magdeburgi érsek korában 1088-ig IV. Henriket szolgálta, és a vele való kapcsolatát minden bizonnyal továbbra is fenntartotta. Nagyon valószínű, hogy a László király és IV. Henrik között 1091 végén létrejött szövetségnek éppen ő volt a közvetítője, tán értelmi szerzője is. Ily körülmények közt könnyen feltételezhető, hogy IV. Henrik pecsétje Hartvik révén jutott Kálmán udvarába, majd Pannonhalmára is. István oklevelének interpolálási idejét tehát — Jakübovichcsal megegyezően — mi is a XII. század első éveire, 1101-re vagy inkább 1102-re tesszük. Megítélésünk szerint ugyanis Kálmán uralkodása első éveiben készült el Szent István kisebb (és Szent Gellért kisebb) legendája, majd hamarosan utána Hartvik Szent István életrajza; s ezek után, 1102-ben következett az alapítólevél interpolálása. Ezt az egymásutánt a fenti szövegeknek a somogyi tizedekre vonatkozó elbeszéléseinek fejlődésén szemlélhetjük. Az 1083 körül írt nagyobb legendában még csak az olvasható, hogy Géza halála után pogány lázadás tört ki Istvánnal szemben, amit azonban az ifjú uralkodó Szent Márton ós Szent. György pártfogása mellett elnyomott. A legyőzöttek tizedeivel a király azután Szent Márton pannonhalmi monostorát hasonlóvá tette, ä püspökségekhez. Az utána és Pannonhalmán készített kisebb legendában már az is olvasható, hogy a lázadók a Balaton környékéről vonultak az egyik királyi központ, Veszprém ellen, amelyet el is foglaltak. Ott azonban István 43 Magyar Nyelv 1923. 79.1.; Turul 1933. 79. 1. 44

Szt István-Emlékkönyv II. k. 150. 1. 45

&BHH. k. 401 :8—9. -