Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Ember Győző: A Magyar Országos Levéltár 1960-ban / 23–47. o.

A Magyar Országos Levéltár 1960-ban 25 átvettünk, s ezzel raktárgondjaink pillanatnyilag mégoldódtak. A harmadik újjáépített raktár végleges átvételére 1961-ben kerül sor. Mindhárom raktár újjáépítésénél érvényesítettük a tűzvész alkalmával szerzett tapasztalatokat. Mindegyik raktárt 6—6 kisebb részre osztottuk, amelyek egymástól tűz­biztosan vannak elválasztva. Az ablakokat vastáblák védik. Befejeződtek a raktárhelyreállítási múxikák épületünk keleti szárnyán, a nyugati szárny alsó három raktárában azonban 1961-re maradtak. Ugyan­csak az idei évre halasztódott az iratfertőtlenítő gázkamrának a megépítése az alagsori 11-es raktárnak a végén. A központi fűtés hálózatának a helyreállítása, illetőleg kijavítása mind­két szárnyon megtörtént, a keleti szárny hálózata azonban még további javításra szorul. Ettől függetlenül már egész épületünket fűteni tudjuk. Nagyobb mérvű átalakítás folyt fötoműhelyünk helyiségeiben. Restau­ráló műhelyünk új padlózatot kapott. Űjra parkettázták I. emeleti kutatÓ­termünket, amelynek világítási kérdése is megoldódott. A külső tatarozási munkák épületünk középső része homlokzatának kivételével lezárultak. A belső tatarozás legjelentősebb eredménye az elmúlt évben az ajtók és az ablakok újramázolása, valamint több helyiségnek a kifes­tésé volt. Reméljük, hogy épületünk még hátralevő újjáépítési munkálatai 1961­ben teljesen befejeződnek. * Technikai felszerelésünk fejlesztése. — Tovább fejlesztettük az elmúlt évben műhelyeink technikai felszerelését. Fötoműhelyünk gépállománya 1 előhívó, 1 másoló, 1 szárító és 1 leolvasó géppel bővült. Restauráló műhe­lyünkben porelszívó fülkét építtettünk. ,-.] * Szervezeti és személyzeti helyzetünk alakulása. •— Az újjáépítési munká­latok előrehaladásának és technikai felszerelésünk^fejlesztésének megfelelően alakult intézetünk szervezeti és személyzeti helyzete\ 1959 végén 82 dolgozónk volt a következő megoszlásban: 40 tudomá­nyos, 18 kezelői, 12 technikai, 4 adminisztratív és 8 kisegítő. Ez a létszám 1960 végére 89-re emelkedett a következő megoszlásban: 41 tudományos, 22 kezelői, 14 technikai, 4 adminisztratív és 8 kisegítő. A 7 új állás közül tehát 1 tudományos, 4 kezelői ós 2 technikai lett, ami annak a törek­vésünknek az eredménye, hogy elsősorban a nem tudományos dolgozók számát növeljük. 1960 elején újra megalakult Népi demokratikus csoportunk, két tudomá­nyos és két kezelői dolgozóval. A csoport tudományos dolgozóinak a száma évközben 3-ra emelkedett. A csoportot az egész évben a II. osztály vezetője vezette. Dolgozóink közül 1960-ban 3 került, nyugállományba: Fekete Nagy Antal levéltáros, Simon Ferenc könyvkötő és id. Kaszala László portás. Szűcs Jenő levéltáros és Haiszky Ernő, az év folyamán jött új könyvkötő, más intézményhez távozott. Hozzájárulással hagyta el intézetünket Kejla Györgyné levéltári őr is. Ezt az alkalmat használom fel arra, hogy intézetünk nevében köszönetet mondjak itteni szolgálatuk során végzett munkájukért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom