Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Degré Alajos: Úriszéki peres eljárás a Déldunántúlon a XVIII–XIX. században / 101–128. o.

Űriszéki peres eljárás a Déldunántúlon a XVIII—

XIX. században 125 befolyásának gyarapodása, a XVIII. század végétől az eljárás írásbelivé válása, az anyagi bizonyítás határozottabbá tétele, az eskütársi rendszer teljes kiküszöbölése, a fél esküjének csökkenő szerepe jellemzi. Ezek a változások a Déldunántúlon uradalmanként más-más időben következtek be. Az eljárás és az írásbeliség kialakulása azonban tulajdonképpen a megyei peres eljárás átalakulását követte. Az utóbbi esetben ugyanis fejlődésről nem beszélhetünk, hisz a polgári forradalmak egyik legfőbb követelése éppen a tárgyalás szóbeliségének és közvetlenségének megvalósítására irányult. Döntő módon átalakult azonban az úriszék büntetési rendszere. S bár ez tulajdonképpen nem tartozik tanulmányunk témakörébe, úgy véljük, idevonatkozó tapasztalatainkat legalább problémafelvetésként meg kell említeni. A bírságolás, mint a büntetési rendszer központi intézménye már a XVffl. század elejére megszűnt. Az árutermelésre rátérő, majorsági gazdálkodástűző uradalmaknak ép gazdaságú, igás állatokkal rendelkező jobbágyokra volt szükségük, hogy azok igás robot teljesítésére képesek legyenek. Ezért bírságot most már jobbára csak magánvádas ügyekben, inkább kártérítésképpen szabnak ki. Halálbüntetéssel nem sokszor találkozunk, bár a bírák tudatában még az él, hogy pl. a lopásra a halál az „ordinaria poena", és mellőzését a XVIII. században még rendszerint meg is indokolják. Tagcsonkításról már nincs is szó, mégis túlsúllyal testi büntetéseié szerepelnek. A kaloda vagy más szégyenbüntetés a XVIIL században a községi bírák és uradalmi tisztek által kiszabott büntetések között még előfordul,

267 az úriszék gyakorlatában azonban nem találkoztam vele. Tömlöcre még nem igen ítélnek, az uradalmaknak erre alkalmas helyiségük sincs,

268 ami van, alig elegendő a vizsgálati foglyok befogadására. Hisz még a megyei börtönök is csak a század közepén jönnek létre, s akkor is elképesztő primitívséggel. Úgyszólván egyedüli büntető eszköz a bot. Ezzel büntetnek a bagatell lopástól a házasságtörésen-át a szándékos emberölésig mindenféle bűncselekményt. Kiszabása 10 — néha 6 — ós 100 ütés között változik. Az úriszékben még él az elrettentő büntetések (kínhalál) gondolata, a botütéseket vagy legalább azok egy részét — rendszerint felét — ünnepélyesen, a helység piacán hajtják végre. Nem igyekeznek kímélni a munkaerőt, a súlyos* 60—100 ütéses botozásokat is legfeljebb két részben hajtják végre úgy, hogy a két részlet között csak egy-két nap telik el, ez alatt az előző verés okozta sérülések be nem gyógyulhattak. Ezért a súlyos botozásba többen belerokkantak,

269 akadt aki bele is halt.

270 II. Józsefnek nem sikerült eltörölni a botbüntetést, de rendelkezései nem múltak el nyomtalanul. A földesurak is tapasztalhatták, hogy a rabok olcsó munkaerőt jelentenek, ós ahogy ezt a város már a XVII. század legvégén is alkalmazni kezdi,

271 a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdve az úriszék is egyre több börtönbüntetést szab ki. A kisebb bűncselekményeket ugyan még 267 Lásd fentebb 109. jz. Másutt is előfordul. Pl. Kecskeméten- 17Ő6. júl. 8-án. Idézi Lábady Klára : A jobbágyasszonyok családjbgi*neryzete az Alföldön a XVII—

XIX. században. Sokszorosítás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- ós Jogtudományi Karáról 1965. 7. jz. 268 Eckhart, Századok 119. 1. a6

» Uo. 104, 118. 1. 27

P Apponyi fasc. 1. (1737 — 1785). 271 Bónis György : Pest és Buda bűntetőbíráskodása a török kiűzése után (1686 — 1707). Kézirat.