Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében / 175–204. o.
188 Fögleiü Antal különböző tartalmú, régi irat volt, amely lajstromozatlanul maradt az utókorra. 10 * A levéltárban az 1878—1882. években selejtezés volt. 110 A levéltár legutolsó rendezése 1914-ben volt, amikor az újonnan elkészült levéltári helyiségbe hordták át az iratokat, s ugyanakkor az iratesomókat új feliratokkal is ellátták. A vármegye főlevéltárnoka Alapy Gyula dr. ezen alkalommal az iratokat saját tervezete szerint négy osztályba csoportosította. Az első osztályba sorozta a „közjogi" iratokat, a rendi vármegye protocollumait, közgyűlési iratait, a statútumokat s a kormányszókekkel való levelezéseket (1619—1848). Ehhez azonban még elkészítendő volt a cédulakatalógus. A második osztályba sorozta a „Családtörténeti", tehát a nemesi iratokat, amelyeket egyéb magánjogi iratok egészítettek ki. Ezt az anyagot felcódulázta. A harmadik csoportba sorozta a törvénykezési iratokat, a periratokat, az úrbéri iratokat, végrendeleteket stb. 1848-ig. Ide sorozta a vármegye középkori okleveleit is, amelyeket a periratokból kiválasztott. Katalógus a csoporthoz még nem volt. A negyedik csoportba a „Vegyes" iratokat sorozta. Az újabb, 1848 utáni anyagot hat osztályba osztotta: 1. vármegyei közigazgatás (1849— 1903). 2. járási közigazgatás (1849—1872). 3. Törvénykezés (1871-ig,) 4. Anyakönyvi másodpéldányok. Felekezetiek: 1829—1895. Államiak : 1895—1913. 5. Számadások. 6. Vegyes iratok. 111 Krassó vármegye levéltára, amely Temesével és Torontáléval együtt az első országos rendezésnél alig néhány évi iratával még számításba sem jöhetett, de még a máso• diknál sem volt annyi irata, hogy különösebb rendezésre szorult volna, tulajdonképpeni rendezését és lajstromozását csak a harmadik országos rendezés alkalmával nyerhette el. De ennek lefolyásáról nincs adatunk. 1868-ban nagyobb selejtezés volt a levéltárban. Kiselejteztettek a perceptoratus iratai a XVIII. századtól 1850-ig; a dicalis összeírások 1819-ig; a büntető perek, kivéve a protocöllumokat, 1849-ig s a császári járási hivatalok iratai. 112 Liptó vármegye levéltára, bár nagyszámú, régi, a XVI. század közepéig is visszanyúló iratait tekintve, a legértékesebb vármegyei levéltárak egyike volt, alapos rendezésen tulajdonképpen sohasem ment át. A Mária Terézia korabeli első országos rendezés alkalmával a vármegyeháza tatarozás alatt állott, s éppen a levéltári helyiség bolthajtásait kellett átépíteni. A jegyzőket viszont az úrbéri ügyek akkori rendezése annyira lekötötte, hogy a levéltárral nem törődhettek. Közben nagy tűz is volt Liptószéntmiklóson, és a levéltárat, amily gyorsan csak lehetett, el kellett szállítani. 113 Utóbb visszahozták ugyan, de akkor megint a helyiség nem volt alkalmas. így e levéltárban nem volt rendezés. Jött a II. József-kori második országos rendezés ós vele a segregatio. Liptó Árvával egyesíttetvén a két levéltár is egybeolvasztatott. A rendezésből azonban most sem lett semmi (megint a notariatus nagy elfoglaltságával mentegetődzött a vármegye), 114 csak a segregatiot hajtották végre pontosan, s a hétszemélyes tábla által bekövetelt jogügyi lajstromokat készítették el. Ezek másodpéldányai négy folio kötetben ma az Országos Levéltárban őriztetnek. Igaz ugyan, hogy II. József rendszerének bukása után a vármegye, Árvával együtt, szerette volna visszaszerezni ezeket a lajstromokat, attól tartván, hogy birtokjogi szempontból esetleg kára származhatik belőlük (evenibiíis praaiudicii metum habeamus). 116 A levéltárat azonban ezután sem rendezték, és a lajstromozást sem tartották szükségesnek. Ekkor 1809—1810 körül kőrútjában Liptószentmiklósrá érkezett Kovachich Márton György, a kamara levóltárnoka, aki nádori és országbírói ajánlólevelekkel ellátva régi országos'-érdekű oklevelek után kutatott a vidéki levéltárakban. Meglátva a vármegye levéltárát és annak régi, XVI. századi iratait, az iratok régiségétől felvillanyozva, azokban kutatni szeretett volná, de a lajstromok és mutatókönyvek hiánya miatt erre képtelen volt. El van itt temetve minden (velut in sepulehro latere), monda. Most már azután a vármegye is feleszmélt. „így fekszik itt eltemetve, — mondja 1811. augusztus 11-iki felterjesztésében, — legdrágább kincsünk, a köznek és a magánosoknak kárára; mint egy halott semmi hasznot nem nyújt sem nekünk, sem másoknak," Most már rendezni és lajstromozni akarta iratait. Nyomatékosan kérte levéltárnoki állás 109 1178/1880. OL. sz. 110 Levéltárosok Lapja, 1913 : 62. 1. 111 Uo. 1913 : 61—63., 1914 i 79. 1. 112 Alispáni jelentés, 1880. nov. 19. (1502/1880. OL. sz.) 113 Illésházy János gróf főispán 1772. és 1774. évi jelentése; OL., HTT., Miscell. fasc. 92. No. 14. 114 OL., HTT., PC, 1786 : 314—24. 115 Uo. 1790 :83—15.
