Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Szedő Antal: Belov, G.A.–Loginova, A. I.–Mitjajev, K. G.–Prokopenko, N. R.: A levéltárügy elmélete és gyakorlata a Szovjetunióban. Budapest, 1960. / 311–313. o.

312 Irodalom nálhatják. A segédletek az iratanyag összetételéről és tartalmáról tájékoztatnak, így elsősorban teszik lehetővé az iratanyag felhasználását. Ilyen tájékoztatást nyújt már az őrzési egység felirata is és itt is elsősorban annak az iratok tárgyát megmutató része. Klasszikus tájékoztató azonban a Szovjetunióban is a-leltár. A leltár lényegében nem más, mint a fondot vagy állagot alkotó őrzési egységek felsorolása, mely feltünteti az őrzési egységet alkotó iratok tárgyát. Ehhez jön egy előszó a legfontosabb hivataltörténeti és levéltörténeti adatokkal, valauint, a leitár végén, egy összesítés. A segédletek külön csoportját képezik az anyag őrzését, nyilvántartását célzó segédletek. Ezek alapját a fondok jegyzéke és az egyes fondokról felfektetett fondlap képezi, ezen kívül minden egyes fondnak külön ügyirata van: ez egyesíti magában az öszszes iratokat, melyek valamilyen adatot tartalmaznak a fonddal kapcsolatban. Megszívlelendő azonban, hogy ezek a nyilvántartási segédletek nemcsak a levéltárakban, hanem az irattárakban is teljesen azonos elvek alapján, teljesen azonos szinten készülnek. 'Ugyanis az ellenőrzést csak ezeknek a nyilvántartási segédleteknek alapján tartják a szovjet levéltárosok elvégezhetőnek: az ellenőrzés a nyilvántartások tanulmányozása^ után a nyilvántartás adatait összeveti a helyszínen észlelt tényleges állapotokkal. Érdemes megjegyezni, hogy a leltárakról is külön jegyzék készül. Külön csoportját alkotják a segédleteknek a-tudományos tájékoztató (tehát elsősorban nem a megőrzést célzó) segédletek. Ezeknek a színvonala a tankönyv szerint attól függ, hogy a levéltáros az iratokban megvilágított történeti eseményekben és tényekben mennyire helyesen igazodott el s mennyire helyesen csoportosította az iratokat azok rendezésénél és mennyire helyesen tudta azok tartalmát visszaadni a tájékoztatóban. Külön rámutat arra a tankönyv, hogy már a leltárak is a tudományos tájékoztatást szolgálják, bár meglétük az őrzést is előmozdítja. A legfontosabb tájékoztató jellegű tudományos segédletet azonban az egy témára vonatkozó iratok katalóguscédulái alkotják. Ezeket a katalóguscédulákat azután egy rendező séma rovatai és alrovatai sorrendjében helyezik el dobozokban. — Egy másik fontos, tudományos tájékoztató jellegű segédlet az útmutató. A szovjet terminológia kétféle útmutatót ismer: a tematikus útmutatót, mely áttekintést ad az egy témára különböző fondokban lelhető iratanyagról és a fond .útmutatót, mely egy fond iratanyagát írja le, a leltárénál jóval összevontabb módon. Itt jegyezzük meg, hogy a tankönyv többször hangsúlyozza, hogy a segédletek készítéséhez nem adható olyan munkautasítás ki, mely valamennyi, a segédlet készítése közben felmerülő problémára megoldást tud adni. A felmerülő problémák jó részét a szerző tudományos felkészültségének és képességeinek megfelelően oldja meg a leírt iratanyag keletkezése történeti körülményeinek figyelembevételével. A fond útmutatónál is az iratanyag tartalmát az iratok bizonyos csoportjainál keJl kifejteni. De hogy hogyan lesz az iratesoportok jellemzése arányos és következetes, az már a szerző tudományos munkájának sz in vonalától függ. Ennélfogva nyilvánvalóan minden, levéltári tudományos tájékoztató segédlet a szerző egyéni tudományos munkája. Végül a legmodernebb vagy legei térj' tebb tud m nyos tájékoztató segédlet: a le v

t ltári útmutató. Ez egy e ff ősz levéltári intézményrőlkészült fondszintű segédlet, mely röviden ismerteti egy levéltár fOndjainak összetételét és tartalmát rövid leírásban. Az útmutatóban a fondok az őket létrehozó szervek hivatali szintjének megfelelő sorrendben kerülnek ismertetésre. Érdekes módon a tankönyv a levéltári dokumentumkiadványokhoz készített tájékoztató apparátust (előszó, tartalomjegyzék, jegyzetek és mutatók) is a levéltári tudományos tájékoztató segédletekhez sorolja. A régebbi, 1946 évi tankönyv hasonló fejezetéhez képest sokkal részletesebb az új tankönyvnek a levéltári anyag felhasználásáról szóló fejezete. A levéltári anyag nálunk is jólismert felhasználási formái (kiállítások, rádióelőadások, levéltárosok által írt cikkek, kutatótermi szolgálat, igazolások kiállítása, másolatok kiadása a dolgozók személyi céljaira stb.) mellett figyelmet érdemelnek a szovjet levéltárak dokumentációs téren végzett feladatai. Dokumentációs munkát a szovjet levéltárak elsősorban a népgazdaság céljaira végeznek. Itt ki kell emelni a honvédő háború idején az ország védelmével, majd a háború végeztével a népgazdaság újjáépítésével kapcsolatban végzett dokumentációs munkákat. De végeznek dokumentációs munkákat a tudomány számára is (nem beszélve itt a levéltárosok által egyedül vagy a történészekkel közösen kiadott dokumentumkiadványokról). így napfényre hoztak rég elfelejtett feltalálókra vonatkozó dokumentumokat, orosz kutatók által végrehajtott földrajzi utazások, felfedezések történetét világították meg; feltárták a hazai kultúra, az irodalom, művészet, a közoktatás fejlődésének értékes dokumentumait. A könyv egészen új fejezetei foglalkoznak egyes, a levéltárak őrizetében levő különleges anyagokkal. Igen terjedelmesen adja a könyv a műszaki iratféleségek (ide-