Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Lőrincz Zsuzsa, B.: Az ellenforradalmi rendszer gazdasági helyzete és politikája Magyarországon 1924–1926. A bevezető tanulmányt írta és a szerkesztésben közreműködött Nemes Dezső. A kötet forrásanyagát összeállította és jegyzetekkel elátta Karsai Elek. (Iratok az ellenforradalom történetéhez Magyarországon 1919–1945. II. k.) Budapest, 1960. / 363–365. o.

364 Irodalom bank, a külföldi pénzcsoportok és a magyar tőkések közös intézete volt. A stabilizáció is az angol-amerikai tőke segítségével jött létre. A magyar állam is igyekezett a tőkésvállalatok segítségére sietni, amit a lakosság nagy részét sújtó adók felemelésével ért el. Az adókból fedezte a megnövekedett közigazgatási, rendőri, csendőri, katonai kiadásokat, de „jutott a tőkefelhalmozásnak állami eszközökkel történő növelésére, a kormánypárti és egyéb panamák fedezésére". (Nemes Dezső: Magyarország a viszonylagos tőkés stabilizáció első éveiben. 53. old.) Jutnia kellett még a külföldi kölcsönök törlesztésére is. A külföldi adósság 1924-ben 1 milliárd pengő volt, 1929-ben már 3,5 milliárd. A népszövetségi kölcsön felvétele sem ment minden áldozat nélkül. A kölcsön feltételei súlyosak voltak: a Nemzeti Bank felállítása, és e bank kizárólagos bankjegykibocsátási jogán kívül az egész gazdasági élet gyámság alá helyezése volt a feltétel. A Népszövetség pénzügyi biztosai (Smith Jeremiás vezetésével) hagyták jóvá az államháztartás költségvetését. Smith nemcsak a költségvetés összeállítását hagyta jóvá, hanem a végrehajtást is ellenőrizte. így volt ez 1926. június végéig, amikor is a Népszövetség a magyar kormány felkérésére megváltoztatta az ellenőrzés módszereit. Az ellenőrzés „enyhítése" előtt Smithék az összes állami pénzek kezelésének a Nemzeti Banknak való átadását kívánták. A változás annyiból állt, hogy megszűnt Smith és társai ellenőrzése, ám a külföldi hitelezők pénzügyi ellenőrzése, ha más formában, de továbbra is megmaradt, miután a magyar állam a feltételt elfogadta. A bevezető részletesen elemzi az 1925. évi fővárosi törvényhatósági választások okait. (A fasiszta rendszer további kiépítése 1924—25-ben c. pontban,) Hogy a választásoknál a kormánypárt háttérbe szorult, abban döntő szerepe volt annak, hogy a liberális-szociáldemokrata ellenzéki blokk a tömegek növekvő balratolódását felhasználta. A választásokon nemcsak hogy a KMP, de az MSZMP sem indulhatott. Így a rendszerrel szembenállók csak a blokkra adhatták szavazataikat. A választások eredménye nem változtatott a főváros eddigi vezetésének szellemén. Gondoskodott erről az a választási törvény, mely szerint a törvényhatósági bizottságba 60 tagot kineveztek* akik a választott tagokkal egyenjogúak voltak. Ez elegendő volt, Hogy jelentős kormánypárti többséggel rendelkezzenek. A Szociáldemokrata Párt megalkuvó politikájával segítette a rendszer megszilárdulását. Az MSZMP ós az illegalitásban levő Kommunista Párt harcolt a dolgozók érdekeiért. Az MSZMP legálisan képviselhette a munkások érdekeit, és léphetett fel az illuziókeltŐ peyerista és liberális politika ellen. Ezért lett terhes a Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetőinek, akik aztán a párt betiltását szorgalmazták. Túl sokat nem is kellett ezt a kormánynál szorgalmazni. Maguk is a kommunisták által vezetett párt elnyomására törekedtek. Ezt segítette a párt vezetőinek letartóztatása és perbe fogása. A korszak vezető osztályainak politikáján mindig érezhető volt a forradalmi megmozdulásoktól való félelmük. A felsőház létrehozásával tömegbázisukat kívánták kiterjeszteni, ezzel is biztosítani igyekeztek uralmukat. (Lásd Nemes Dezső bevezető tanulmányának VI. [A frankhamisítási botrány és annak eltussolása] és VII. pontját [A belpolitikai helyzet és az 1926-os parlamenti választások.]) A rendszer megszilárdulásához hozzájárultak Bethlen külpolitikai akciói is. Az angol kormány kezdeményezésére megszűnt az állandó katonai ellenőrzés, az angol ós olasz kormány segítségével sikerült elkerülnie a nemzetközi botrányt a frankhamisítási perrel kapcsolatban. Ezzel az egyoldalú, angol és olasz barát politikával a háborús kalandorpolitika útjára lépett az ország, elmulasztva a környező népekkel, ebben az időben különösen Jugoszláviával való kapcsolatok kimélyítését, elszalasztva a szovjet— magyar diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokból nyerhető külpolitikai és gazdasági előnyöket is. A közölt iratok négy fejezetre oszlanak. Az I. fejezet: A pénzügyi stabilizáció ós a gazdasági helyzet; a II. fejezet: A dolgozó nép helyzete címet viseli. Utóbbi alfejezetei: A tatabányai bányászsztrájk (1925. február—április 14.); A mezőgazdasági cselédség és nrunkásság bér- ós egészségügyi viszonyai Hajdú és Szabolcs megyében (1925. április 6—augusztus 4.); Lakásviszonyok és a lakbérek emelkedése; Iskolai helyzet; A földreform végrehajtásának meghiúsítása; III. fejezet: A belpolitikai helyzet; IV. fejezet: A Bethlen-kormány külpolitikája. A fejezetek beosztása nem mindig tetszik logikusnak. A dolgozó nép helyzete véleményünk szerint politikai, ha tetszik, belpolitikai kérdés. Teljesen indokolatlan azt a belpolitikai kérdésektől elválasztva ismertetni. Nyilvánvaló, hogy a munkásosztály elnyomása, a parasztság nyomorbadöntése politikai kérdés. Csak helyeselni lehet, hogy a kötetben, az előző kötetekhez viszonyítva, több teret szentelnek a szerkesztők a dolgozó nép helyzetének, de úgy gondoljuk, ugyanolyan súllyal lehetett volna ezt tenni, a belpolitikai helyzeten belül, esetleg egy alfejezetként. Ugyanúgy a frankper nemcsak belpolitikai kérdés.