Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Kállay István: Az osztrák forráskiadás 1945–1960 között / 348–356. o.
Irodalom 351 A szerkesztők legtöbb esetben teljes szövegű kiadásra törekedtek, azt tartják ideális forráspublikációnak. Teljes szövegben adja a „Linzer Regesten" a krónikák anyagát, teljes szövegben közli a forrást a „Die ältesten steirisehen Landtagsakten", „Die kanonische Visitation des Stefan Kazó . . ." 1J , Franz Huter: „Tiroler Urkundenbuch" (III. k. Innsbruck, 1957). c kiadványa. Általános alapelv, hogy azokat az okleveleket adják teljes szövegben, melyek kiadója, címzettje vagy tárgya az adott területre vonatkozik. Csak kivonatosan közlik azokat az okleveleket, melyekben csak egyes személy vagy helynevek fordulnak elő. (Kiállítók, címzettek, tanuk, megpecsételek, bármilyen közreműködők, — akár világi, akár egyházi személyek.) Teljes szövegben adják csaknem minden esetben az urbáriumokat, kivéve Wiesflecker fentebb idézett kiadványát, mely urbáriumokat regeszta formában közöl. Azonban ő is hangoztatja, hogy a regesztaforma ebben az esetben nem megfelelő, csak azt a célt szolgálja, hogy a kutatók munkáját valamelyest megkönnyítse, bizonyos áttekintést adjon. Azok a publikációk, melyek regesztákat közölnek, rendszerint hangoztatják,. hogy ezt csak helyhiány miatt teszik, 17 vagy már egyszer más kiadványban publikált anyagot közölnek. Az osztrák forráskiadás egyik legfontosabb problémája —tekintettel a kiadványok túlnyomó többségének korai középkori időhatárára — a regesztakészítós. A gyakorlat szempontjából igen lényeges szabályzat azonban nincsen. Az Akadémia által a „Regesta hmperii" átdolgozására kiküldött bizottság megállapított ugyan bizonyos alapelveket 18 , de ezt az egyes kiadványok rendszerint nem követik; legtöbb esetben a szerkesztők egyéni elgondolásai valósulnak meg. így az egyes kiadványok regesztakószítési módszerét legcélszerűbb külön-külön megvizsgálni. Hans Leo Mikoletzky „Regesten und Regestentechnik" c. munkájában 19 összefoglalja a regesztakészítéssel kapcsolatos véleményeket. Szerinte a regesztának nemcsak a tartalom precíz "leírását kell tartalmaznia (az eredeti szöveg egyes részeinek szószerinti idézésével), hanem a személy-, helyneveket, a dátumot, aláírást, megpecsételést, esetleges kancelláriai feljegyzéseket. Utalni kell a kézirat korábbi közlésére, a legrégibb és legújabb kiadásokra, akár facsimile, akár regeszta kiadványok voltak azok. Végül tartalmaznia kéli oklevéltani kritikai megjegyzéseket. Mikoletzky véleménye szerint a dátumot és a kiadás helyét mai formában kell hozni, mellette zárójelben az eredeti alakkal. A dátummal egysorban, vastag nyomással van a regeszta száma. Utána következik normálnyomással maga a regeszta, melyben eredeti szöveg csak zárójelben, különösen lényeges szöveg, mondandó bemutatására szerepel. Ehhez csatlakoznak a kancelláriai feljegyzések megemlítése, az oklevél külsejére, valódiságára, valamint a pecsétre vonatkozó megjegyzések. A következő bekezdés tartalmazza az őrzési helyet, a korábbi kiadásokat (válogatás, facsimile) és végül a korábbi régészt akiadásokat. Az eredeti „A", a másolat „B" vagy ,,C" betűvel van jelölve. Az utolsó bekezdés petitben hozza a kritikai apparátust, esetleg a szükséges irodalmat. Wiesflecker fentebb idézett „Die Regesten der Grafen von Görz und Tirol" . . .c. kiadványának bevezetésében szintén részletesen foglalkozik a regesztakészítéssel. Szerinte a regesztának a forrás tartalmát és kifejezéseit nem utánozni, hanem magyarázni kell. Wiesflecker azt is feljegyzi, hogy a regesztát mi után fogalmazta (eredeti után, forráskiadvány szövege után stb). Bal oldalon hozza az oklevél dátumát és a kiadás helyét,. jobb oldalon a sorszámot. Utána következik a regeszta szövege; a szószerinti idézett részek idézőjelben vannak. A regesztát az oklevél őrzési helyének, korábbi kiadásának és irodalmi vonatkozásainak adatai követik. A regeszta megformálását Wiesfleekernél elsősorban az befolyásolta, hogy az oklevél az illető területtel, illetve családdal kapcsolatban mennyire hoz adatokat. A regesztákkal — a lehetőségekhez képest —a teljes szöveget akarta pótolni. Véleménye szerint a jó regesztának a forrás cselekményének tartalmát, az összes személyeket; helyneveket és azokat a szavakat kell felvennie, melyeken keresztül a kutatót megkímélheti az eredeti szöveg tanulmányozásától, amennyiben az az eseményeket és nem a stílust kutatja. Mivel a részletes magyarázat a regesztaíró számára olyan lehetőséget biztosít, melyek a- * teljes szövegű publikáció számára nincsenek meg, a regeszta kevésbé képzett kutatók előtt is megnyitja a forrásokat. Ennek különösen helytörténeti forráskiadványnál van X *J. Házi; Die Kanonische Visitation des Stefan Kazo, Archidiakon von Eisenburg/Vasvár im Burgenland» Teil des Comitates Eisenburg in den Jahren 1697—1698. Eisenstadt, 1950. " Otto Brunner: i. m. XIII. o. 18 R. Blaas (ism.) : Die Hegesten des Kaiserreiches unter Otto II. Mitteilungen des Ost. Staatsarchives, 4. k. (1951.), 361., o. 18 Anzeiger der Ost. Akademie der Wissenschaften, 87. óvf. (1950.)
