Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Bognár Iván: Schriften des Bundesarchivs. Bd. 2., Vogel, Walter: Westdeutschland 1945–1950. Koblenz, 1956. Bd. 3., Neufeldt, H. J.–Huck, J.–Tessin, G.: Zur Geschichte der Ordnungspolizei 1936–1945. Koblenz, 1957. / 341–347. o.
346 Irodalom az újonnan megszervezett népfelkelő őrségek vették át. A légoltalom a légügyi minisztériumhoz tartozott ugyan, azonban a kiképzés s a vezetés már korán a belügyminisztérium feladatát képezte. 1942-ben a helyi légoltalom ügye is teljesen a belügyminisztérium hatáskörébe került. 1944 végén pedig már szó volt arról is, hogy a légoltalom motorizált részét szintén a belügyminisztérium veszi át. A háború alatt a megszállt területeken nagyszámú rendőri köteléket szerveztek a lakosság fékentartására s ezáltal a belföldi állományt jelentősen csökkentették. A rendőrség szerepe így hovatovább a katonaságéhoz, illetve az SS-éhez lett hasonló s a cikk szerzője szerint éppen ez volt Himmler célja.. Erről tanúskodnak azok a rendeletek is, melyeket belügyminisztersége idején kiadott. Ezek egyre több területen (törvényhozás, igazgatás stb.) adták át az illetékességet a biztonsági rendőrségnek, illetve az SS-nek. Ami a rendőrség belső szervezetét illeti, ez állandó változásban volt. A szervezet három részre tagolódott: főnöki hivatalra, a tulajdonképpeni rendőri hivatalokra s a felügyelőségekre. Ez a tagolódás mindvégig megmaradt. Az intézmény magvát az igazgatási, jogi és a parancsnoki hivatal képezte. 1941-ben három újabb hivatalt állítottak fel: a gyaimati rendőrség hivatalát (!) (ezt 1943 elején feloszlatták), valamint a tűzvédelem és a technikai segélynyújtás hivatalait. Az 1936-ban fennálló három felügyelőséghez (vedrendőrség, csendőrség, iskolák) a további években újabb négy járult: a tűzoltóság, a világnézeti nevelés, a szállás- és egészségügy valamint a fogászati egészségügy felügyelete. 1943-ban Himmler belügyminisztersége idején a belső szervezet vonalán is jelentős változások történtek. Az addigi igazgatási és jogi hivatalt megszüntették s a parancsnoki hivatal szervezési ügyei, az újjászervezett gazdasági igazgatási hivatal rendőrségi, gazdasági, igazgatási és elhelyezési ügyei, valamint az összes jogi ügy az újjászervezett joghivatal hatáskörébe került. A joghivatal azonban már 1943 decemberében megszűnt. Funkcióinak kisebb részét a T endőrfőnök mellett működő, újonnan felállított jogi referatura, nagyobbik részét a gazdasági, igazgat ói hivatal vette át. Ezek a többszörös változások azzal voltak összefüggésben, hogy Himmler a hivatalokból eltávolította az eddig meg ott működő szakembereket s helyükbe új, főleg az SS-ből átvett embereket ültetett. Ezután egészen 1945-ig már csak az a változás volt, hogy az egészségügy kivált a parancsnoki hivatalból és önállósult. A szerző ezután a rendőrség 1945 tavaszán létező szervezetét ismerteti s ezen az alapon tárgyalja a továbbiakban a szervezet tagolódását, mégpedig az általánostól a különösig s azon belül az egyediig haladó módszerrel. Ez a gyakorlatban a következőképpen fest: először áttekintést ad az egész szervezetről, megjelölve a legfontosabb változásokat, a keletkezés vagy feloszlatás dátumát. Utána ismerteti az egyes hivatalok ügybeosztását és változásait. Mindezt háromszor, háromféle módon, mégpedig: 1. szövegszerűen, 2. áttekintésben, 3. táblázatban. Külön érdekessége a tanulmánynak, hogy az áttekintésszerű feldolgozások végén a hivatalok iratanyagának tételszerű beosztását s ennek változásait is hozza. A felügyelőségek ismertetésénél csak szövegszerű feldolgozást ad. Olyan módszer ez, melyet hasonló jellegű hivataltörtóneti kutatásoknál magunk is alkalmazhatunk. A függelék statisztikai és személyi adatokat közöl. A statisztikai adatokból megtudjuk, hogy a rendőrség létszáma 1943—44-ben segédrendőrökkel együtt több mint három és félmillió fő volt. A személyi adatoknál közli a hivatalok vezetőinek neveit, ezek rövid életrajzát, valamint hivatali működésük idejét. Az itt szereplő személyek között több Magyarországon is tevékenykedett magasrangú náci rendőrtisztre is találunk adatokat, pl. Pfeffer— Wildenbruch altábornagyra, Budapest védőjére és elpusztít ójára {jelenleg nyugdíjban,Nyugat-Németországban él) vagy a hírhedt Winkelmann tábornokra. A kötet második tanulmányát Jürgen Hück írta a rendőrségi főhivatalok „rejtekhelyeiről" és iratainak sorsáról a második világháború éveiben. A tanulmányból megtudjuk, hogy a náci minisztertanács már 1937 elején arról tárgyalt, hova kell helyezni az egyes minisztériumokat általános mozgósítás esetén. Annyira meg voltak győződve a főváros ,,bombabiztosságáról", hogy kizárólag Berlinben levő helyiségeket jelöltek meg erre a célra. Ezekután nem meglepő, hogy meglehetősen későn, csak 1943 nyarán kezdtek gondoskodni a rendőrség főhivatalának a fővárosból való elhelyezéséről.- Huck szerint ennek oka az volt, hogy Himmler az ezzel való foglalkozást defetizmusnak és gyávaságnak minősítette. 1943. augusztus 4-én jelent meg a rendőrség főnökének rendelete, mely a potsdami kerületben levő Biesenthal városkát jelölte ki a rendőrségi hivatalok rejtekhelyéül. Az előkészületek közben történt az 1943. november 23-i nagy légitámadás, mely a rendőrség az Unter den Lindenen levő főépületét majdnem teljesen elpusztította. Ez az esemény csak meggyorsította a költözködést. Azonban ténylegesen csak a főnöki iroda és a gazdasági igazgatási hivatal működött Biesenthalban, a többi hivatal más helyekre szóródott szét. 1945. ápr. elején a Biesenthalban működő hivatalokat északi és déli csoportra osztották