Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Bognár Iván: Schriften des Bundesarchivs. Bd. 2., Vogel, Walter: Westdeutschland 1945–1950. Koblenz, 1956. Bd. 3., Neufeldt, H. J.–Huck, J.–Tessin, G.: Zur Geschichte der Ordnungspolizei 1936–1945. Koblenz, 1957. / 341–347. o.

Irodalom 343 kormányzata is más-más alapelveken épült fel: mérsékelten centralisztikus volt a brit, föderálist a az amerikai és túlságosan föderalisztikus a francia övezetben. A német intézmények (tei mészét éten végrehajtó hatalom nélkül) legelőször az amerikai övezetben éledtek újjá. 1945. május 28 óta német kormánya volt Bajorországnak s hamarosan, 1945 szeptemberétől", a többi tartomány (Hessen,Würtemberg), valamint Bréma városa is német intézményeket kapott. 1946 végén folytak le a tartománygyűlési választások. A tartományi koimányzalok teljes önkormányzati joggal rendelkeztek, az amerikai katonai koimányzat megelégedett a miniszterelnökök ellenőrzésével. A iaitcmányok közös szerve az 1945 novemberétől kezdve Stuttgartban ülésező tartományi t an ács volt, mely a miniszterelnökökből s Bréma város szenátusának elnökéből állott, s főleg a törvényhozás kérdéseivel foglalkozott. 1947 márciusától kezdve a tartományi tanács mellett egy parlamenti tanács is ülésezett, mely főleg a közlekedés és a gazdasági élet ügyeit tárgyalta. A brit övezetben a katonai kormányzat a törvényhozás funkcióit' is gyakorolta, ezenkívül erős volt a befolyása a közigazgatásra is. Itt 1945-ben központi hivatalokat és intézményeket létesítettek, mint a katonai kormányzat segítő és végrehajtó szerveit. A brit övezetben a német tartományok (Westfália, Schleswig-Holstein, Alsó-Szászország és Hamburg városa) csak az 1946. óv második felében alakultak meg. A tartomány' gyűlési választások 1947. április 20-án folytak le. A katonai kormányzat mellett működött egy tanácsadó testület is Hamburgban, A tartományok közötti összekötő szerv az övezet tartományi konferenciája volt, mely a miniszterelnökökből s Hamburg város polgármesteréből állott.^ A francia övezetben a katonai kormányzat sokáig minden fontos szakterületen magának tartotta fenn az intézkedés jogét, különösen a nácitlanítást, a leszerelést, a kartellek megszüntetését, s a közrend fenntartását illetőleg; ezekkésőbb a tartományok illetékességébe tartoztak. A tartományok (Délwürttemberg, Dól-Baden, RajnaPfalz) és aSaarvidék, (mely 1948. április 1-én gazdaságilag és vámpolitikailag Franciaországhoz csatlakozott) 1947 májusában alakultak meg; ugyanekkor tartották meg a választásokat is. Csak ' fokozatosan, 1948 nyarán vehették át a gazdasági funkciókat. A miniszterelnökök vagy a szakminiszterek esetenként együttes megbeszéléseket tartottak. Már 1946 tavaszán történtek kísérletek a három, de mindenekelőtt az amerikai és a brit övezet egyesítésére. A szerző szerint erre elsősorban az amerikaiak törekedtek, mégpedig azért, mert az ő övezetük volt a legnagyobb s így az igazgatási költségek is őket terhelték a legsúlyosabban. Az egyesítés ugyanis •— s már a kezdet kezdetétől ez volt a szándék — együtt járt volna az állami s gazdasági funkcióknak fokozatosan német kézbe történő átadásával. E cél megvalósítása természetesen sok akadályba ütközött s csak lassanként történhetett meg. Az első állomás az amerikai és angol zónában a közös közigazgatási tanácsok létrehozása, az úgynevezett „provizóriumok rendszere" volt (1946. szeptember—1947. június). Öt közigazgatási tanácsot hoztak létre a közellátás és mezőgazdaság, az egységes német. pénzügy, a közlekedés, a posta s távirószolgálat számára. Minden tanács hat személyből állott s külön irodája volt. Közvetlen rendelkezési joguk nem volt, csak az egyes tartományi törvények s rendeletek közvetítésével intézkedhettek. Mivel ez jelentékenyen meglassította munkájukat, német és angol-amerikai részről egyaránt hamarosan tervezeteket dolgoztak ki a helyzet megjavítására. Az egyesülés második szakasza a közös gazdasági terület létrehozása volt (1947, június—1948. február). A közös terület élén a gazdasági tanács állott, mint törvényhozó testület. Tagjai a tartománygyűlésekből kerültek ki, a pártok erőviszonyai szerint. Tehát közvetett népképviselet volt, amely már korlátlan felügyeleti s utasítási jogot gyakorolt. A gazdasági tanács mellett egy végrehajtótanács működött, amelyre a volt közigazgatási tanácsok funkciói hárultak. Ez a tartománygyűlések nyolc képviselőjéből állott, akik saját kormányzatuknak voltak felelősek és bármikor visszahívhatók. A végrehajtótanács feladata volt a gazdasági tanácsnak törvényeket javasolni, vagy az ettől kapott törvényeket felülvizsgálni, ezenkívül az eddig egymástól függetlenül dolgozó bizonális intézmények munkáját összehangolni. A közigazgatási tanácsok utóda s a tulajdonképpeni végrehajtó szerv ebben a konstrukcióban öt közigazgatási iroda volt. Az irodák vezetői nem tanácskozhattak és határozhattak együttesen, hanem külün-külön a végrehajtótanácsnak voltak alárendelve s annak közvetlen felügyelete alatt állottak. Felelősséggel azonban nem a végrehajtótanácsnak, hanem a gazdasági tanácsnak tartoztak. A konstrukció bonyolult voltán kívül csak fokozta a nehézséget az is, hogy a gazdasági tanácsban a kereszténydemokraták, a végrehajtó tanácsban a szociáldemokraták voltak többségben. Egymással ellentétes utasítások keresztezték egymást, a végrehajtó tanácsot sok foníos törvény létrehozásánál