Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Kubinyi András: Bertold Spuler: Die Mongolen in Iran. Politik, Verwaltung und Kultur der Ilchanzeit 1200–1350. 2. erw. Aufl. Berlin, 1955. / 335–337. o.

336 Irodalom körében a hivatalszervezet a legjelentősebb helyet foglalta el. A korszak két nagy történetírója közül 'Alá' od-Dín öowaini Irak helytartója és Mohammad öowaini nagyvezir (1263—1284) öccse, Rasid od-Din Fazl Olläh pedig maga volt nagyvezir. (1299—1318) A birodalom teljes polgári közigazgatása a nagyvezir kezében volt, aki, mint az uralkodó teljhatalmú helyettese a nä 'eb (helytartó) címet is viselte. Ő nála volt az aranyba vésett nagypecsét, és ez által — a nyugati kancellárokhoz hasonlóan — ellenőrzést gyakorolt a kancellária felett. Ennek munkájáról Gazán ilchán kancelláriai utasítása tájékoztat, amelyet Rasid od-Din, Gäzän nagyvezirje őrzött meg az utókor számára. A később élő arab al-Qalqasandi kancelláriai kézikönyve szerint még az ő idejében is ez volt érvényben. A kancelláriai munka e szerint sokban hasonlít az európaihoz. A fogalmazványt formuláskönyv segítségével készítik el, majd bemutatják az uralkodónak. Az utasítás kiemeli, hogy ez csak akkor történhet meg, ha — furcsa megjegyzés egy mohamedán uralkodóról — az ilchán nem részeg. Esetleges változtatásai után újból leírva mégegyszer be kell mutatni az uralkodónak. Miután a kancellária nyilvántartásba vette az engedélyezés időpontját, az okievelet letisztázták, és egy kancelláriai főbb tisztviselő fekete pecsét rányomásával hitelesítette a másolatot. Az irat hátára kancelláriai jegyzetek kerültek. A kimenő rendeleteket külön ezzel megbízott tisztviselő egy minden évben újra kezdődő könyvbe, a daftaiba vezette be. Ez megfelelt a nyugati államok kancelláriai registrumainak. Az oklevelekre kerülő állami pecsétet, amit, miként említettük a nagyvezir őrzött, az ügyek fajtája szerint különböző színű viaszba nyomták. Az oklevél részek (invocatio stb.) és azok-sorrendje nagyjából megegyezik az európai oklevelekével. A nagyvezir azonban nemcsak a tulajdonképpeni közigazgatás, azaz a belügy és külügy vezetője volt, hanem rendesen egyben a pénzügyminiszteri tisztséget is viselte. Ilyetén minőségében säheb-e divän cím járt neki. Egy-két nagyvezir mellett külön saheb működött: nyilván túlságos hatalma miatt nem bízták akkor a pénzügyeket vezirre. Olykor ellenőrt, mosref ol-mamälek, állítottak a pénzügyminiszter mellé. A sähebi joghatóság igen szóleskörű volt. A tulajdonképpeni pénzügyigazgatás mellett a koronajavak, posta, középítkezésügy, pénzverés és telekkönyvi ügyek igazgatása tartozott alája. A pénzügyi hivatalban dolgoztak adóügyi tanácsosok, akiknek különféle könyveket kellett vezetniök, külön osztályok intézték a zsold és hűbér, a kereskedelem ós a bazárok, ós az egyházi alapítványok (csak a muzulmán korban) ügyeit is. Az egyes tartományok élén a helytartó mellett a säheb alá tartozó adószedők is működtek. Mindezek ellenőrzésére külön szerv létesült a központban. A polgári közigazgatást intéző hivatalnokrótegben elég gyakori volt a hivatalok öröklődése. Ennek egyik oka talán az volt, hogy a mongol katonai uralkodóosztály nem értett a közigazgatáshoz, és így szükségképpen rá volt utalva a perzsa írástudókra, akik igyekeztek állásukat örökletessé tenni. így talán beszélhetünk egy hivatalnoknemesi réteg kialakulásáról is. Az egyes tartományok élén álló helytartók, különösen a határtartományokban, elsősorban katonai feladatokat láttak el, és így zömében a mongolok közül kerültek ki. Mellettük azonban na* eb címmel helyettes működött, aki a tulajdonképpeni polgári közigazgatást vezette. Voltak a közvetlen ilchán közigazgatás alatt álló tartományokon kívül bennszülött fejedelmek kormányzata alá tartozó hűbéres tartományok is. A jogrendszer alapja a mongolok számára Dzsingisz kán törvénykönyve, a jasa volt. Az uralkodói udvarban működő törvényszék joghatósága a mongolokon kívül kiterjedt a hűbéres fejedelmekre is. Kinevezett bírái között voltak királyi hercegek, mongol főurak, hűbéres fejedelmek, de szakemberek is. Szerepük a későbbi időben vált fontossá, amikor előtérbe került az okleveles bizonyítás, és amikor a tárgyalásokról jegyzőkönyvet vezettek. A vidéki bíróságok a városparancsnok elnöklete alatt működtek, tagjai között tudósok, titkárok is voltak. Ezek a törvényszékek foglalkoztak a mongolok és helyi lakosság között felmerülő ügyekkel is. A muzulmán őslakosságra nyilvánvalóan a mohamedán egyházi jog előírásai érvényesültek. A hadsereg őrizte meg leginkább a mongol hatást. Vezetői és hosszú ideig többsége a mongolokból került ki. A főparancsnok mellett (aki mongol lévén soha sem volt azonos személy a perzsa nagyvezirrel) külön parancsnoka volt a bal és jobb szárnynak. Az egész hadsereg ugyanis ősi nomád szokás szerint két részre tagozódott. Ebből a rövid ismertetésből is nyilvánvaló, hogy az ősi perzsa mintára működő hivatalok, mint a kancellária és a kincstár, sok rokon vonást mutatnak a korabeli európai megfelelőikkel. Kétség kívül.azonos szükségletek rokon intézmények létrehozására vezetnék, de ez még nem magyarázza meg a hivatali technikában is megmutatkozó rokon vonásokat. Nincs terünk arra, hogy ezt a kérdést ebben az ismertetésben megoldjuk. A megoldást csak összehasonlító hivataltörténeti kutatás hozhatja meg. Inkább csak