Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Bélay Vilmos: Cserepnyin, L. V.: Russzkaja paleografija. Moszkva, 1956. / 331–335. o.

Irodalom 333 anélkül, hogy a paleográfiai „forradalmakat" az általános történeti fejlődésbe ágyazva próbálná elemezni. Itt zárójelben megjegyezzük, hogy bár Sesepkin említett műve 1918ban, a Forradalom után jelent meg, felfogásában még a régi szellem dominál, amin persze nem lehet csodálkozni. Minden paleográfiai ismeret alfája és ómegája a történeti forrás tökéletes elolvasni tudása. Cserepnyin utal arra, hogy ezen a téren is számos hibát követtek el a régebbi kutatók •— holott, mint mondtuk, ezen a területen jutottak a legmesszebbre. Számos eset ben publikáltak forrásszövegeket hibás olvasással. Ez a jelenség minden ország paleográfiai (vagy ha úgy tetszik archeográfiai) gyakorlatában ismert, nem is kell róla bővebben beszélni. Számos példán mutatja be, hogyan sikerült a szovjet kutatóknak kijavítani a régi szövegkiadások hibáit. A szöveg tökéletlen olvasása mellett számos hiba forrása a keltezetlen vagy elavult módszer szerint keltezett iratok keletkezési idejének megállapítása. Nem kisebb hibák forrása az irat (vagy írásmű) keletkezési helyének vagy a szerző személyének megállapítása. Ezekre a kérdésekre is számos konkrét példa ismertetésével választ ad a kötet. Oroszországban sem volt ritkaságszámba menő esemény az irathamisítás — csak úgy, mint a többi országban sem. Ezek közt meglepően korán találkozunk a gyakorlati (hogy úgy mondjuk lukrativ) okokból történő hamisítások mellett olyanokkal is, amelyet műgyűjtők követtek el, akik például állami levéltárakból kikölcsönzött régi oklevelek helyett azok ügyes hamisítványát szolgáltatták vissza, az eredetit pedig gyűjteményükbe helyezték el. E hamisítások leleplezése is előrevitte a paleográfia módszeréinek finomodását, a megfigyelt törvényszerűségek feltárását. A bevezetés külön fejezetrésze tárgyalja a paleográfiának a többi történeti segédtudománnyal való kapcsolatait. Ezek közt beszél az epigrafika, szfragisztika, numizmatika, diplomatika, kronológia, metrológia, archeográfia, textológia, végül a levéltártudomány és a paleográfia összefüggéseiről. Részletesebben tárgyalja ugyanezen vonatkozásban a nyelvtudomány, irodalom- és művészettörténet és paleográfia kapcsolatait. Szembeszáll azzal a régi felfogással •— amelyet Oroszországban főleg N. P. Lihacsov hirdetett, — hogy a paleográfia a diplomatika egyik ága. A mai szovjet tudományos felfogás szerint a paleográfia önálló történettudományi disciplina. Ezt azért is inkább hangoztatja, mert voltakba paleográfusok közt olyanok is, akik nem tudományágnak, hanem művészetnek tartották. Részletesen tárgyalja — még ugyancsak a mintegy 70 oldalnyi bevezetésben — az orosz paleográfiának kialakulását, kezdve a Russzkaja Pravda korától (XI. század) a legújabb időkig. Az azután következő fejezetek genetikus rendben vizsgálják az orosz írásbeliség fejlődését, kezdve az ant korszaktól (VI—-VII. század), ós lezárva a XIX. század közepénél. A hat fejezet beosztása nagyjában azonos. Valamennyi öt-tíz alfejezetre oszlik. Az első alfejezet — minden korszak tárgyalásánál •— a gazdasági, politikai és kulturális viszonyok elemzését adja. Ezeknek ismerete, mint azt elöljáróban mondottuk már, elengedhetetlen a konkrét történeti forrás megfelelő tudományos színvonalon való tanulmányozása végett. A második alfejezet részletesen ismerteti az illető korszakból reánk maradt írásbeli emlékeket. A tartalmúkat illetően csak olyan részletességgel, aminő a paleográfia szempontjából szükséges. Annál nagyobb teret szentel a következő alfejezetekben a már említett külső ismertetőjegyek tárgyalásának, fejlődésük nyomonkövetésének. Milyen anyagból készült az a lemez, lap, hártya — amelyre megfelelő magyar kifejezést nem tudunk — amire az írás reákerült ? Állati bőr, fa kéreg, majd mindezeket háttérbe utóbbit teljesen ki is szorítva, a papír. Milyen módszerekkel gyártották ezt, illetve tették írásra használhatóvá? Honnan importálták a papírt, amíg Oroszországban nem tudták a szükséges mennyiségben előállítani? Hogyan fejlődött ki az orosz papírgyártás? Milyen eszközzel írtak? Hogyan tették a lúdtollat alkalmassá az írásra? Mikor és hogyan terjedt el a ceruza alkalmazása még a hivatali ügyvitelben is? Milyen formájú és formátumú iratok keletkeztek ? Hogyan fejlődött ki a könyvkötés, milyen módszerekkel dolgoztak a könyvkötők? Hogyan alakult évszázadok folyamán az írás grafikája? Hogyan váltotta fel az unciális írást (jobb kifejezés híján így nevezzük azt az orosz írásfajtát, amelynek eredeti neve „usztav") a folyóírás? Milyen alkalmakkor milyen írásfajtát használtak? Minden korszak tárgyalásánál külön alfejezet foglalkozik a korszakban alkalmazott különleges írásrendszerekkel, mint például a diplomáciai gyakorlatban szokásos titkosírások. Külön fejezetrészek szólnak az iraton — vagy még inkább a kézírásos könyvekben — látható ornamentális elemekről, stilizált állat- és növényábrázolásokról, virágfüzérekről ós az életből vett jeleneteket ábrázoló vagy egyéb tárgyú miniatűrökről.