Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében / 175–204. o.
A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében 191 1807. november 1-én tűzvész fenyegette a levéltárat, s ezen alkalommal, a mentő óvintézkedések folytán még az eddigi rend is felbomlott. 1808-ban a közgyűlés az arckivariust ós az írnokokat 4 és 2 frt. napidíjjal, a Zemplén és Ung vármegyei levéltárak, azok helyiségeinek, berendezésének tanulmányozására küldötte ki. A levéltár az 1824—1843. években ezután újból rendeztetett, amely munkálat 200 írtjába került a vármegyének. A vármegye ekkor kimondta, hogy ezután évenként, május hóban, ellenőrizteti a levéltárat. 1846-ban az alispán jelentése szerint, a levéltár végre rendezve volt, bár még akadt lajstromozatlan irat szép számmal. 1861-ben Berzeviczy Tivadar új levéltári javaslatokat terjesztett elő, amit a közgyűlés el is fogadott, 141 £ zután még Fekete Sándor levéltárnok végzett nagyobb rendezési munkát a levéltárban, 142 s az egész iratanyagot végi^selejtezte. Tekintve azonban, hogy a selejtezést az egész XVII. századi anyagra is kiterjesztette, 143 nincs kizárva, hogy ez által sok művelődéstörténeti adat is veszendőbe ment. Somogy is egyike volt azon vármegyéknek, amelyek már Mária Terézia alatt, de még a királynő levéltárrendezési rendelete előtt, megkezdték a lajstromozást és a repertóriumok (vezérkönyvek) felfektetését. 144 1772-ben szépen bekötve meg is voltak ezek a könyvek. De a vezérszavak oly rendszertelenül vétettek fel, hogy a keresésnél hasznukat venni nem lehetett, és így báró Sigray Károly főispán 1772-ben kimondta, hogy a levéltárat újra és teljesen át kell rendezni. A vármegye m&r ennek kapcsán külön levéltárosi állás létesítésére gondolt, ehhez azonban a helytartótanács nem járult hozzá, és a levéltárosi munka céljára inkább a jegyzők létszámának szaporítását: a második aljegyzői állás megszervezését engedélyezte 145 (ezt azután több más megyének is a somogyi példa nyomán sikerült megkapnia). Bövid idő múlva azután meg is változott Somogy vármegye levéltárának képe. Az eddig betűrendben elhelyezett iratokat teljesen átcsoportosították. Szót rakták az .egész levéltárat, darabonként elkülönítették, és azután ismét időrendben sorakoztatták az iratokat. Az új elhelyezésnek megfelelően a lajstromozást is újra kellett kezdeni. 140 De úgy látszik, csak a kezdetnél maradtak vele, mert utóbb, 1790-ben úgy emlékezik meg a vármegye protocolluma a levéltárról, mint emely ,,velut nunquam adhuc regestratum". 147 17 93-ban Eperjessy Sámuel táblabíró és registrator fáradt az iratok rendezésével, de ő az utóbbi, a II. József-koriakat rendezte. 148 Még 1795-ben is csak ezekkel f z iratokkal foglalkoztak. 149 A nagyobb szabású rendezés és lajstromozás a XIX. század elején kezdődött. 1812-ben Szokolay Dániel levéltárnok tett -jelentést e. munkálatokról. ő maga a XVIII. század utolsó éveinek iratait lajstromozta akkor. 150 A tulajdonképp >ni rendező, aki mindenkorra emlékezetessé tette nevét a vármegyében, Bezerédy Pál volt. ő 1828-ban került a levéltárnoki tisztségbe. E derék ember nemcsak lajstromozta a régi, még lajstromozatlan iratokat, hanem -— Somogy vármegyében is ugyanolyan eset állván elő, mint Sopron vármegyében. 151 hogy ti. a vármegye a prötocollumoknak csak a fogalmazványait helyezte el a levéltárban, — a protocollumokat, megmentendő a vármegye e . legértékesebb levéltári anyagát, lajstromozásukkal kapcsolatban, vas szorgalommal, éjjeleinek feláldozásával, le is tisztázta (holott az a jegyzők teendője lett volna). 1846. április 27-én kelt jelentésében Bezerédy maga sorolja fel az évek során végzett emberfeletti munkáját: a) Letisztázta az 1824—1843. évi protocollumokat, és indexeket készített hozzájuk, b) Letisztázta ós ir/dexelte az 1824—1843. évi instant iák protocollumait. c) Mutatózta az 1813—1843. évi be- ós kitáblázásokat. d) Letisztázta és mutatózta az 1803—1843. évi úrbéri protocollumokat. e) Lajstromozta az 1820—1837. évi bűnpereket. 141 Tóth Sándor : Sáros vm. monográfiája, III. k. 726. I. 142 A Magyar Történelmi Társulat Sáros vm-i. kirándulása, 1881. aug. 22. Századok,. 1881, 88. 1. (külön füzet). 143 Fekete S. vm. levéltárnok jelentése. 1880. jún. 22. (1047/1880. OL. sz.) 144 Kaposvári Állami Levéltár, Somogy vm. Itára, közgyűlési jegvzőkönvvek„ 1765—66: 1345. 1. 145 OL., HTT., Miscell. fasc. 92. No. 14. 146 Uo. 147 Kaposvári Állami Levéltár, Somogy vm. Itára, közgyűlési jegyzőkönyvek 1790 : II. 12. 1. —• Nagy Lajos vm. levéltárnok „Levéltári Kistükör" c. mutatójának előszava. 148 OL., HTT., PC, 1793 : 88—1. 148 Uo. 1795 : 4—6. 150 Uo. 1812 : 1—104. 161 Föglein Antal: Sopron vármegye levéltára. Levéltári Közlemények, 6. évf.» (1928). 274—282. 1.