Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Degré Alajos: A közigazgatás megindulása Zala megyében a felszabadulás után / 3–21. o.

12 Degré Alajos lenesen, vagy véglegesen lovakat, ökröket adtak át a földmívelőknek. Némely helyen több százat is. Ezek szétosztása az igaerő nélküli új gazdák és az álla­taiktól megfosztott régi gazdák közt a magyar közigazgatás feladata volt. 74 Emellett óvakodtak a magyar közigazgatás belső ügyeibe való beavatkozástól. Megesett, hogy a községi jegyző ellen közvetlenül a legközelebbi szovjet katonai parancsnokságon tett panaszt egy — mint utólag kiderült — volt nyilas párt­tag, azzal vádolva, hogy a jegyző elrendelte a szovjet csapatok részére való élelmiszer szolgáltatásának megtagadását. A szovjet katonai parancsnok a panaszt az illetékes járási főszolgabíróhoz tette át. A főszolgabíró a panaszt ki is vizsgálta, az eredményt a főispánnal közölte a szovjet katonai parancsnok értesítése céljából is. 75 • V. . \ A szovjet katonaság megértő támogatásának volt köszönhető, hogy a zilált viszonyok ellenére a legfontosabb problémák tekintetében már április folyamán sikerült bizonyos eredményeket elérni. Az első eredmény volt a megyeszékhely és a járások között az összekötte­tés megszervezése. Ezt április 28-án sikerült kiépíteni úgy, hogy naponta min­den járási székhelyről Zalaegerszegre és vissza futárszolgálatot szerveztek. 76 így a postaszolgálat megindulásáig is naponta értesülhetett a megye vezetősége a vidéki eseményekről, és kiadhatta utasításait. A második a tanítás meg­indítása volt. A megye 406 iskolája közül ugyancsak 12 pusztult el teljesen, de hiába nyitották meg Zalaegerszegen már április 8-án az iskolákat, a vasúti közlekedés hiánya és a leventék elhurcolása miatt pl. a zalaegerszegi felső­kereskedelmi iskola 147 tanulója közül ekkor csak 12 járt tanításra. Az épüle­tek belső berendezésének jelentékeny részét a német megszállók tönkretették, többet hadikórház céljára használtak, a tanítás néhol magánházakban, falusi iskoláké olykor pajtákban vagy a szabad ég alatt folyt. A nemzeti bizottságok politikailag megbízható igazgatókat állítottak az iskolák élére, azok a mene­kült tanítók igénybevételével a tanítást tényleg végezték, és az iskolák lassan benépesültek. Pl. a zalaegerszegi tanítónőképzőben és líceumban április köze­pén még csak 89, június 2-án már 215 tanuló látogatta rendszeresen az órákat. 77 A tanítók önfeláldozó munkát végeztek, mert a nem állami tanítók még augusz­tus 5-ón sem kapták meg a felszabadulás óta elmaradt fizetésüket. 78 Május 10 táján megindul a főispán mint közellátási felügyelő munkája is. Persze csak azt oszthatja el, ami rendelkezésre áll, de legalább fát utalványoz a helyreállítási munkákhoz, oltóanyagot a védőoltásokhoz, néhány vagon rézgálicot stb. 79 Április 24-én indult meg az új rendőrség szervezése. Május folyamán "a néhol ellenálló, a csendőrség felszámolását akadályozó főszolgabírákkal szem­ben is sikerült felállítani a rendőrség személyi kereteit, itt-ott már fegyveres 74 Heti jelentésekben többször is, így május elején a zalaegerszegi főszolgb. Boncodföldéről, Fi. 820. 75 Fi. 214. 76 Fi. 63., Alispáni 145. 77 A tanfelügyelő jelentései. Fi. 265. 78 Uo. júl. 24., aug. 4. 79 A főispán, mint közellátási felügyelő iratai 3—57.

Next

/
Oldalképek
Tartalom