Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Vörös Károly: Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. Szerkesztette: Benoschofsky Ilona, Karsai Elek. I., 1944. március 19-május 15. Bp., 1958. / 169–172. o.

Irodalom 171 csak felesleges lenne ezek mellett az így is sokatmondó és 44 tavaszának napok alatt egyre nyomasztóbbá, fojtogatóbbá ós elviselhetetlenebb váló hangulatát egymásutánjukban pontosan érzékeltető, önmagukban talán száraz, de összefüggéseikben ugyanilyen nyomasztó hatást keltő dokumentumok mellett. Különösen hatásosan zárja le a kötetet a 136., 139., 140. sz. dokumentum, a zsidók kitelepítésével és táborokban történő elhelyezésével kapcsolatos külön szolgálat Endre László főfelügyelete alá rendelésével, az Apostoli Nunciatúra lényegében hasztalan intervenciójával és a Kossuth rádió felhívásaival. A kötet ezzel jól és drámaian érzékelteti, hogy május 15-én reggel a magyarországi zsidóság körül már bezáródott a gyűrű : sorsának intézése felett ettől kezdve leghalálosabb ellenségeinek minden erkölcsi tekintélyt félretoló akarata rendelkezett. Amennyiben a kötet az objektív tényanyag összegyűjtése mellett hatásában e nyomasztó demoralizált hangulat felidézését is célozta, megállapíthatjuk, hogy célját nemcsak első, hanem második vonatkozásában is, nemcsak mint tudományos forráskiadvány, hanem mint olvasmány is, teljesen betölti. Végezetül azonban rá kell mutatnunk a kötet néhány olyan pontjára, mellyel kapcsolatban még bizonyos hiányt érzünk : bár ezek már csak a történész-levéltáros jórészt formai vagy szakmai részletmegjegyzései. A kötet több képet közöl internált zsidó írókról és újságírókról és 103. és 104. sz. dokumentumaiban tárgyalja az április 24-én elrendelt internálásokat. Sem ezekben az iratokban, sem a képek aláírásaiban nem történik semmi utalás a két esemény összefüggésére vagy azonosságára, sőt e dokumentumokból egyáltalán az sem derül ki : kiket, milyen vagy feltehetőleg milyen alapon internáltattak. Úgy véljük, hogy erről az eseményről helyes lett volna, ha a kötet közöl néhány, akár retrospektív dokumemtumot : visszaemlékezéseket vagy akár egy későbbi per vonatkozó jellemző részleteit. — Ugyanilyen hiányosságnak érezzük azt, hogy a kötet néhány belügyminisztériumi feljegyzésen kívül a vidéki zsidóság helyzetének alakulására vonatkozó dokumentumokat nem közöl. Ha szerkesztők a következő kötetet — mint az e kötet bevezetéséből kiderül —• a vidéki zsidóság deportálásával akarják megnyitni, indokolatlan, hogy az előző kötetben éppen ennek előzményeiről vajmi kevés szó esik. A bevezetésben ezzel kapcsolatban kétségtelenül említett „tér- és időbeli nehézségek"-et e vonatkozásban azonban feltótlenül — ha másként nem, legalább némi helyi sajtóanyag, a budapestihez hasonló helyi nyilatkozatokat, helyi rendeleteket nyilván ugyanúgy közlő felhasználásával — le kellett volna a szerkesztőknek küzdeniök. — Három kisebb megjegyzés : Szerkesztők a 83/a dokumentum címében tévesen beszélnek a zsidók vagyonának „elkobzása"-ról. Helyesen zár alá vételről kell beszélni, mint ahogy a mutatóban és a 93/a számú dokumentum címében (a zsidó kereskedők üzleti készleteivel és berendezésével kapcsolatban kiadott hasonló rendelet esetén) ezt a kifejezést használják is. Ugyanígy túlzásnak tartjuk a 281. oldal előtt közölt kép aláírását. Általánosságban „haladó írók" műveinek bezúzásáról beszélni, — bár a képen szereplő Kolozsváry-Borcsa valóban Kis József kötetével kezdi meg a könyvpusztítást, — az ugyanott közölt listán szereplő nevek jórészére a fenti jelzőt ilyen egyértelműen alkalmazni, úgy véljük, indokolatlan. — Az adott viszonyok ismeretében pleonazmusnak és részben félrevezetőnek érezzük a szerkesztői bevezetésben az „egykorú jobboldali újságok" kifejezést. A tájékozatlan olvasó méltán kérhetné számon a szerkesztőktől, miért nem az egykorú baloldali sajtóból idéznek ? Különben a liberális Pesti Hírlapot vagy Pester Lloydot, melyek a hivatalos nyilatkozatok ritka közlésén túlmenőleg még akkor is végig gondosan tartózkodtak bármiféle saját antiszemita állásfoglalástól, (melyben többi, valóban jobboldali laptársaik korántsem szűkölködtek), egyértelműleg jobboldalinak nevezni még az adott körülmények között is megtéveszti az olvasót a belőlük átvett (s tulajdonképpen nem is mindig a lap állásfoglalását tükröző) szövegek értékelését illetőleg. Befejezésül : a kötet szerkesztői, úgy véljük, helyesen kezdik meg munkájukat 1944. március 19-óvel. Élesen elhatárolják ezzel a magyarországi zsidóság sorsának alakulásában a náci megszállást megelőző és az utána következő hónapokat, helyesen érzékeltetve azt, hogy a hazai zsidóság sorsának e borzalmas fordulatát döntően az Endre és Baky-féle vonalat, végül pedig a Szálasiékat hatalomra juttató hitlerista megszállás okozta. Mint ahogy a következő hónapok, de akár a megelőző évek története is világosan megmutatta, hogy Magyarországon az aktív és agresszív zsidóellenesség is csak a kispolgárság és az értelmiség bizonyos, aránylag szűk, gazdasági vagy politikai aspirációiban magát mellőzöttnek érző csoportjaira korlátozódott. Az a körülmény, hogy a tömegek Magyarországon sem korábban, sem 1944-ben nem voltak kaphatók más országokban még e korban is egyáltalán nem szokatlan atrocitásokra, szintén a tömegek a zsidóellenes propagandával szembeni ha nem is aktív ellenállását, de kétségtelen passzivitását mutatja. Ennek ellenére már csak a jegyzetek könnyebb kezelhetősége érdekében sem lett volna