Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Ort János: Budapest Központi Városigazgatása a Polgári Demokratikus Forradalom és a Tanácsköztársaság idején / 244–292. o.

280 Ort János A kórházak élelmezésével az ügyosztályon belül külön ügycsoport foglalkozik s az élelmezésügy intézésére végül a népbiztosság is külön szervezetet hoz létre. 142 A kór­házi élelmezés irányítására, ellenőrzésére Budapesten az egészségügyi bizottságok is küldenek ki albizottságokat. A fővárosi közkórházak központi igazgatósága a X. ügyosztály irányításával folytatja működését. Elsősorban a kórházi személyzet áthelyezéseit intézi, az állások betöltésére előterjesztést tesz, vagy felhatalmazás alapján a tanács hatáskörébe tartozó orvosi állásokat tölti be és a kórházak szakfelügyeletét látja el. A hivatal március 28-tól új vezetéssel, közkőrházak központi vezetője néven működik. A fővárosi kórházak átvételével egyidejűleg 27 kórház és szanatórium szociali­záltatok s az ápolási díjaknak megszüntetésével a kiadás fedezésére a népbiztosság 25 milliót utalt ki a főváros tanácsának. A kiutalt összegből számadások szerint csupán 6 millió került felhasználásra. 143 Az egészségügyi intézmények anyagszükségletét a május végén szervezett Országos Egészségügyi Anyagintézet látja el. A gyógyszerbeszerzés és szétosztás a Központi Gyógyszerüzem feladata. 144 Ennek következménye a fővárosi kórházakat ellátó gyógy­szerraktár feloszlatása. 145 A főváros kórházainak élére a főváros népbiztossága április 9-én egy-egy szellemi és fizikai munkást állított a kórházak új nmnkájának megfelelően. Utóbbi felügyel a kórház gazdasági ügyvitelére s a bizalmi testülettel egyetértőleg irányítja az ápoló és munkásszemélyzet munkáját. A kórház orvosi igazgatását a vezető orvos az orvosi bizalmi testület bevonásával intézi. 146 A kórházi alkalmazottak (ápoló és munkásszemélyzet) a munkaügyi és népjóléti népbiztosság rendeletére április 1-től új felemelt javadalomban részesülnek. 147 A kórházi orvosok új illetményeit a népbiztosság május elején április 1-től kezdődően állapítja meg. 148 A kórházakba is bevitt felekezeti szellemnek megszüntetésére az ápoló apácákat a főváros népbiztossága március 28-án felmenti, világi ápolóként azonban tovább is szolgálhattak. 149 A vezetőorvosi állások betöltésének későbbi rendjét már az előzőkben érintettük, a többi orvosi állásnak betöltését a X. ügyosztály intézi. 150 A főváros központi intézőbizottsága jelentőségéhez mérten ismételten foglalkozik május 22-i és 27-i ülésén a kórházak és orvosok ügyeivel, majd a július 22-i ülésen László Jenő állapítja meg, hogy az orvosok 9S%-a még rnindig a burzsoázia szolgálatában áll. Az előadott helyzetjelentés szerint a köztulajdonba vett kórházak orvosai a betegek rovására a legnagyobb szabotálást viszik végbe azóta, hogy a Kormányzótanács rátette kezét a kórházakra. Ennek dacára a tanács illetékesei részéről türelem nyilvánul meg. Nem akarják a proletariátus ellen lázítani az orvosokat, akiket az egészségügyi ellátás kiterjesztésével és a kórházügyek egységes rendezésével ijedelem fogott el: magánjöve­delmeiket látták veszélyben. Mindezekből megállapíthatjuk, hogy az orvosoknak az egészségügy haladásával szemben megmutatkozott magatartása nagy gátja volt a fejlődésnek. A változtatás, az orvosok átnevelése, a népbiztosságnak sokszor merev, túl gyors eredményeket igénylő rendelkezéseinél helyesebb alapokon, a türelmesség jegyében indult meg a főváros taná­csánál. De ahol arra szükség volt, a központi intézőbizottság az ellenőrzést sem mulasz­totta el. A szanatóriumi orvosok visszaélései ellen elrendelt szigorú bizottsági ellenőrzés, mely bizottságban egy megbízható orvos és két nem orvos tag vesz részt, nemcsak jó, de történeti síkon szemlélve példamutató volt. A többi egészségügyi intézménynek, így a tüdőbeteggondozó intézeteknek szer­vezési s ellátási ügyeit továbbra is a X. ügyosztály intézi. A tuberkulózis gyógyításának 142 Bp. főv. Levéltár. Főv. tanácsi iratok 89 979/1919. X. sz. 143 Bp. főv. Levéltár. Főv. tanácsi iratok VI. 875/1919. sz. 144 38. M.N.N. sz. rend. 145 Bp. főv. Levéltár. Főv. tanácsi iratok 81 373/1919. X. sz. 146 Főv. Közlöny 1919. 441. 1, 147 Főv. Közlöny 1919. 421. 1. 148 Főv. Közlöny 1919. 484. 1. 149 Főv. Közlöny 1919. 393. 1. 150 Főv. Közlöny 1919. 483. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom