Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - B. Lőrincz Zsuzsa: A Magyar Tanácsköztársaság Levéltárügye / 217–229. o.
218 B. Lőrmcz Zsuzsa A levéltárak állandó problémája, a férőhely kérdése itt is kísértett. Nagy mennyiségű iratanyag várt volna beszállításra, pedig akkor már állt az ország első levéltári célra emelt épülete nem messze a Belügyminisztérium épületétől. A levéltárügy központosítása csak a nagyok álma maradt. Hiába egyezett meg abban a levéltárügyért lelkesedők maroknyi csoportja ; csak az állami, a hiteleshelyi országos, vármegyei, városi, községi levéltárak központi irányítása viheti előre a levéltárak ügyét — megvalósítása szinte kivihetetlennek látszott. 1 Az állami levéltárak szakmai irányítása az előbb említetteknél fogva nehézségekbe ütközött. Az Országos Levéltár szakmai segítsége városi és megyei levéltárak félé évtizedeken keresztül eljutott, de központi irányításról szó sem lehetett. -— A levéltárak munkáját a rájuk súlyosodé körülmények nehezítették. Rendezni nemigen rendeztek, — a központi kormányhatóságok iratanyaga irattári rendben került be a levéltárba, még évtizedek múlva is így használták a kutatók. Leíróleltárak,—amelyek Közép-Európa államaiban egymás után készültek — nálunk nemigen láttak napvilágot. Pauler a többi nagy álom mellett a levéltár összes anyagáról szeretett volna ismertetéseket látni, de Tagányi három áttekintő leltárán kívül (a magyar ós erdélyi kancelláriáról, a régi orsz. levéltárról készültekről) több nem készült. Azok előtt, akiknek jelentett valamit a levéltárügy, s nemcsak szűk, önző érdekeiket tekintették, hanem az egész nép múltjának életbentartását, világos volt, hogy mit kell tenni. — Űj törvényt adni a levéltár ügynek, amely a jogbiztoJtó feladatot a tudomány szempontjai alá rendelte volna. Olyan törvényt, amely megoldja a központosítás problémáit, az országos érdekű iratok állami levéltárba való beszállítását, a levéltárak központi szakmai irányítását, megindítja a levéltárak rendezési ós segédletkószítési munkáját. Mindezek érdekében (különösen francia mintára) törődik a levóltárosképzéssel is. Világosan adódtak a feladatok, de az Osztrák-Magyar Monarchiában ezek a kérdések Magyarország számára, a magyar tudományos élet számára megoldatlanok voltak. Az 1918 őszén hatalomra kerülő köztársaság polgári kormánya sem volt képes a háború sújtotta ország, az elnyomott dolgozó tömegek problémáit megoldani, és a külső imperialista államok erőszakos békefeltételeit elfogadni nem tudva, a tömegek nyomására átadta a munkásosztály kezébe a hatalmat. A sok évtizedes küzdelem gyümölcse megérett, a munkásosztály saját ura lett. Mennyi új gondolat, milyen felszabadító boldog érzés, mennyi teremtő új erő. Ez a felszabadult, nagy vágyakkal, törekvésekkel, a lehetőségek korlátlanságának örvendő hangulat nemcsak a munkásosztály része lett. Osztályrésze lett az értelmiségnek, azoknak, akik együtt akartak haladni a munkásokkal. A lehetőségek felismerése, az elképzelések megvalósulásának lehetősége érkezett el. Ez volt az idő, amikor a levéltárügy sárba tapadt szekerét is ki lehetett rántani, és több évtizeddel lehetett előbbre lendíteni. Ezt ismerte fel dr. Niklai Péter, a Fővárosi Levéltár fiatal allevéltárosa, ós már április 1 A levéltári problémákat tárgyaló 1872. évi ankét, melynek elnöke Grólsz Gusztáv miniszteri tanácsos, előadója Franki (Fraknói) Vilmos volt, javaslatot terjesztett a belügyminiszter és azon keresztül az országgyűlés elé, az állami levéltárak, a hiteleshelyi országos levéltárak, a vármegyék, városok és községek levéltárainak központi irányításáról és ellenőrzéséről. (Az ankét javaslatának szövegét közölték a Századok 1873. évfolyamában.)
