Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai aTerületi Állami Levéltárban / 49–168. o.

162 A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban kinevezést. Feladata az egyházi, hitfelekezeti vagyonok, alapítványok állami kezelésbe vétele. A vagyontárgyak számbavételét — mint az iratokból ki­tűnik — minden községben végrehajtották, de a községi leltárak hiányosak. 3. — Vas megyei Népruházati Bizottság iratai. A Bizottság eredetileg még a főispán-kormánybiztos hivatali ténykedése idején kezdte meg működésót. A főispán-kormánybiztos 1918. november 20-án külön irattárat létesített a nép ruházatra vonatkozó kérelmek és utalványok számára. Ez az irattár 1919. július 2-ig maradt fenn, amikor a nópruházati akció lebonyolítása a szak­szervezet kezébe került, ennek folytán a bizottság elsorvadt. Az iratok a fent említett ügyekkel kapcsolatosak. 4. —Vas vármegyei járások Munkás-, Katona-és Földmívestanácsainak iratai a járási főszolgabírói regisztratúrákban. A megyének 10 járása volt ós 1919. március 27-től mindegyiknek munkástanácsa és Intézőbizottsága is volt, de ezeknek iratanyaga mindössze a szombathelyi járásban maradt fenn. A direk­tóriumi irattár itt magába olvasztotta a volt főszolgabírói irattárat is, de saját iratait megkülönböztetésül ,,D" jelzéssel választotta el. A többi járási Intézőbizottság iratanyaga ugyan nem maradt fenn, de a közigazgatás járási szintű végrehajtó szerveként működött főszolgabírók iratanyaga a március 22—augusztus 5. közötti időből a következő járásokból ismeretes : celldömölki járás ; kőszegi járás ; körmendi járás ; sárvári járás ; szentgotthárdi járás ; szombathelyi járás ; vasvári járás. Hiányoznak a békeszerződés értelmében elcsatolt felsőőri, németújvári ós muraszombati járás főszolgabírójának iratai. A járási tanácsok által választott Intézőbizottságok ügybeosztása álta­lában a következőkép alakult : 1. Politikai, 2. Gazdasági, 3. Művelődésig 4. Egészségügyi, 5. Mezőgazdasági ügyosztály. II. 1. —Szombathely város Munkás-, Katona-és Földmívestanácsának jegyző­könyvei a városi közgyűlési jegyzőkönyvek kötetében a város tanácskoztál­gi történetének elsődleges forrásául szolgálnak. 2. —Szombathely város Direktóriumának, illetve a Munkás-, Katona- és­Földmívestanács Intézőbizottságának iratai a polgármesteri regisztratúrában. A forradalmi szervek iratai a polgármesteri regisztratúra 5770—13 090 számú iktatmányai között helyezkednek el. Az iratok a tárgyi csoportosításnak meg­felelő kútfőkbe vannak beosztva. Tulajdonképpen nem az egész anyag az intézőbizottság iratképzésének terméke, mert a polgármester általános köz­igazgatási tevékenysége során keletkezett iratok is itt találhatók. A direktó­riumi iratok fejrovatán a polgármester szó át van húzva s helyébe Direktórium van írva, míg a beadványok címzése minden esetben a városi Direktóriumnak szól. Az iratok főleg általános közigazgatási ügyekkel kapcsolatosak. 3. —Szombathely város Építési Direktóriumának iratai kétfajta rendben vannak elhelyezve : a jelzetesek 1—200. kurrens iktatószámot viselnek, meg­állapíthatólag alapszámos kezelésben ; a vegyes iratok tárgy és iratfajta szerint különülnek el. Munkavezetői megbízások az egyes építkezések ügyei,. munka átadások és elszámolások ügyei, továbbá lakásépítkezési és átalakítási elszámolások találhatók az iratok között. 4. — Szombathely város tanácsköztársasági, forradalmi szerveinek működése során létrejött iratok gyűjteménye (vegyes iratok). Itt található az Intézőbizottság elnökének szocializálási és művelődési ügyekben kialakult félhivatalos leve­lezése. A gyűjteményben foglal helyet a „Fohl-gépgyári jegyzőkönyvek'" címen:

Next

/
Oldalképek
Tartalom