Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai aTerületi Állami Levéltárban / 49–168. o.

144 A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban érdekében kutatóbizottságokat alakított. Intézkedett a vallás szabad gyakor­lása tárgyában, irányította az egyházakkal kapcsolatos mindennemű kérdés rendezését, ellenőrizte a pénzintézeteket, figyelemmel kísérte a politikai biztosok működését, felügyelt a közrendre. A III. közigazgatási ügyosztály megállapította a tanácsok ügyrendjét, ellenőrizte azok megvalósítását. Fő feladata a belügyi népbiztosság rendeletei­nek végrehajtása volt. Mindezeken kívül a régi alispáni feladatkört látta el. A IV. szocializálást ügyosztály elsősorban az ipari üzemek, telepek, vállalatok, intézmények és a jelentősebb üzletek szocializálásának irányítását látta el, ezen kívül foglalkozott még az ipari és kereskedelmi ügyek irányításá­val is. Ügyköre ellátása során közreműködött a szocializált üzemek munkás­tanácsainak megválasztásánál, termelési biztosokat nevezett ki, új iparágakat honosított meg, leltározta a szocializált vállalatok anyagkezelését stb. Az V. közellátási ügyosztály talán legsúlyosabb feladatát az ország köz­ellátása képezte. Nagyjelentőségű volt ebből a szempontból az élelmiszer­gyűjtés és proletár csereakció megszervezése. A tanácskormány által elrendelt „élelmezési diktatúra*' 1. és 2. sz. parancsa értelmében Tolna megyében is elrendelték a cséplés ellenőrzését és felállították a gabonaátvételi bizottságo­kat. Mindezen kívül ügyelnie kellett a malmok üzemeltetésére, az összegyűlt vámgabonáknak az őrzőhelyekre való fuvaroztatására, az árdrágítás meg­akadályozására, a szőlősgazdák mész- és rézgálic szükségletének biztosítására stb. ós felállították a gabonaátvételi bizottságokat. A VI. őétermelési ügyosztály fő feladatát a földmívelósügyi népbiztosság rendeleteinek végrehajtása s általában a mezőgazdasági ügyek intézése képezte. A VII. pénzügyi osztály döntő feladatát a pénzintézetek szocializálása, a pénzügyi direktórium feletti felügyelet, az összes tanácsok pénzügyeinek intézése, főleg pedig a volt vármegyei számvevőség ügykörének ellátása ké­pezte. Iratai csak az egyes ügyosztályok pénzügyi vonatkozású ügyiratai között maradtak fenn. A VIII. katonai ügyosztály fő feladatkörét a hadügyi népbiztosság rendeleteinek végrehajtása s általában a katonai természetű ügyek elintézése képezte. Ezeken kívül ügykörébe tartozott a vasúti, hajózási és közúti közlekedés biztosítása, meghatározott célú katonai különítmények szervezése, hadműve­leti célokra szállítóeszközök biztosítása, a polgári kormányzati szervek támo­gatása a közrend fenntartásában, fegyverek beszolgáltatása és fegyverviselési engedélyek véleményezése, a piaci rend és árak ellenőrzése, a demarkációs vonal biztosításában való részvétel, majd később annak teljes védelme, vala­mint az ellenforradalmi mozgalmak és a közbiztonsági zavarok azonnali fel­számolása. A IX. munkaügyi és népjóléti ügyosztály irányította egyebek között a megyei árvaszéki ügyeket, felfektette a lakáskatasztert, ellátta a volt tiszti­főorvos, teljes munkakörét; felügyelt az egészségügyi szervezetekre. Sajáto­san az ügyosztályhoz tartozott a nőmozgalom támogatása. Megszervezte a proletárgyermekek üdültetési akcióját, gondoskodott az orvosi műszerek elosztásáról, döntött a kórházi ápolási költségek tárgyában stb. A X. igazságügyi és közoktatásügyi ügyosztálynak, alig maradt fenn ügy­irata. Ennek a jelenségnek egyedüli magyarázata csak az lehet, hogy az igazságügyi vonatkozású rendeletek és intézkedések politikai vonatkozásuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom