Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Fekete Nagy Antal: Monumenta Traguriensia. Transcripsit et digessit Miho Barada. Pars 1–2. Zagrabia, 1948–1951. / 254–257. o.

Irodalom 255 épült. A családi osztályok folytán a közös telken épült házak, Likasok vagy helyiségek egyéni tulajdonná váltak, ezek többször gazdát cseréltek, ami a szolgalmi jogokat: a ki- és bejáró útnak, a vízvezetéknek, az emeletre vezető lépcsőknek, a vízlevezető csatornáknak, árkoknak stb. szabad, minden korlátozástól mentes használatát igen korán lerögzítette, olyannyira, hogy ebben a korban a telek- és házközösségekkel kapcsolatos szokásjogot már teljesen kialakította. Valahányszor a szolgalmi jog korlátozása, vagy a szomszédos lakás érdekeit sértő építkezés miatt vita támadt, a városi bíróság mindannyiszor a város szokásjogára hivatkozva hoz ítéletet. A jogrendszernek a fejlődése a gazdasági és kereskedelmi életben is, annak sokoldalúsága következtében igen magas fokú volt, hosszabb múltra és gyakorlatra tekintett vissza, mert az ilyen téren előforduló perekben is úgy a peres felek, mint pedig maga a bíróság is a szokásjogra és a város statútumaira hivatkoznak. A dalmát városok politikai felépítésének és jogrendszerének eredői régóta vitatott kérdést képeznek abból' a szempontból, hogy abban mennyi az olasz, közelebbről a velencei és mennyi a szláv, nevezetesen a korán, már a X. században beszivárgó, nyelvi hatásában is erősen jelentkező horvát elem. A kötetek anyaga ennek a kérdésnek a megoldásához is közelebb viszi a történetírást. Az kétségtelen, hogy a váltakozó velencei vagy a magyar névleges főhatalmat elismerő kis dalmát városállamok nagy részének az élén ebben a korban, mint Traunak is, a comes állott, mely tisztséget Trauban többnyire a Brebiriek (Frangepánok) töltötték be, míg a potestas-t (podestát) idegenből, többnyire Anconábói szerződtette a város. A különféle tanácsok, bíróságok, a három bíró, a consulok és a többi városi tisztségek viselőinek ügykörére szintén értékes adatokat tartalmaznak a jegyzőkönyvek bejegyzései. Trau város a középkorban a szárazföldön nem rendelkezett nagy területtel, mint parti fekvésű város előtt azonban nyitva állott a tenger, amely által nyújtott lehetőségek megszabták a város gazdasági berendezkedésének a fellegét. Polgárainak nagy része az egész Adriai tengerre kiterjedő halászatot és kereskedelmet űzött, maga a hajózás is nagyon sok embernek nyújtott megélhetést. Mindezek, mint az alább részletesebben ismertetett adatok bizonyítják, kapitalista államrendszert alakítottak ki. A várostól keletre fekvő, már tiszta szláv népek által lakott területeknek állattenyésztésre való használata azonban némi feudális színezettel vegyíti a kapitalista állami berendezkedést. Az erősen kifejlett kereskedelem, ipar, szőlőművelés és állattenyésztés között megosztó foglalkozási ágak sokrétű és széles skálájú társadalmat hoztak létre. A rabszolgáktól kezdve az előkelő és gazdag nemesekig a társadalmi rétegeződés minden foka megtalálható Trauban. A jegyzőkönyvekbe foglalt sokféle magánjogi természetű bevallás adatai között talán a legtöbb a rabszolgákra vonatkozik. Míg Magyarországon a rabszolgaság a közölt jegyzőkönyvek korában már megszűnőben van és a XIV. század első feléből már csak elvétve vannak adataink rá, addig Trauban a jegyzőkönyvek által felölelt 1263—1299 közötti években, mint egyéb adatokból is ismerjük, virágzóban volt még a rabszolgarendszer. A rabszolgák zöme többnyire a traui vagy környékbeli szláv eredetű lakosság köréből került ki, de hoztak Trauba. rabszolgát a távolabb eső Szlavóniából is. Sok esetben a szegénység és a nyomor által kényszerített emberek sajátmagukat adják el rabszolgának. Az egyik adat szerint az apa fiával együtt adja magát rabszolgaságra, több esetben a szülők adják el többnyire leánygyermeküket rabszolgának. Emellett igen gyakori a rabszolgakereskedés, is. Az a körülmény, hogy a jegyzőkönyvek minden esetben feltüntetik, hogy a rabszolgaságba állás önkéntesen, a rabszolgaságba adás a rabszolga hozzájárulásával történik, vagy hogy a rabszolga kereskedelmi úton történő továbbadása esetén önként vallja magát rabszolgának, a való tényeken: a rabszolgarendszer fennállásán nem szépít semmit sem. A rabszolgarendszer nagy arányait legjobban bizonyítja a rabszolga árának alacsony volta. Egy-egy rabszolga ára 6—20 velencei font között mozgott, 1271ben egy anyából, két fiúból és egy leányból álló rabszolgacsalád ára 50 font, ugyanakkor pedig egy lóé 10 font. Gyakori a rabszolgafelszabadítás is, mely sok esetben lelkiüdvért, néha végrendeletileg történik, ritkábban azonban a rabszolga maga váltja meg szabadságát (valószínűleg kölcsönpénzen). Az összekötő kapcsot és az átmenetet a rabszolgaságból a szolgák helyzete alkotja, mert a rabszolgáétól nem sokban különbözik azoknak a szolgáknak a sorsa, akik több esetben 25, sőt egy ízben 30 évre kötik le magukat szolgául. A jegyzőkönyvekben nagy számban előforduló önkéntes szolgálatba állások rendszerint kikötik a