Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Borsa Iván–Entz Géza–Tóth András: Documente privind istoria Romîniei. Redactor responsabil Mihail Koller. Bucureşti, 1951–1956 / 243–254. o.

Irodalom 247 helyteleníteni kell, hogy a latin szövegben szereplő nem román vulgáris szavakat éppenúgy fordítják románra, mintha az eredetiben latinul lennének. (Pl. C. XIV. v. III. doc. 80. — fuizfa.) Vannak olyan oklevelek, melyeket csak regesztában közölnék. Ez az eset akkor, ha az eredeti oklevélhez valaminő okból nem férhettek hozzá és csak a regeszta állt rendelkezésre vagy akkor is, ha Románián kívül eső területre vonatkozó oklevél egy részlete bizonyos kapcsolatot mutat Románia területének történeti viszonyaival. Ilyenkor az érdekelt részletet le is fordítják. A közölt oklevélszövegek után következő és az illető oklevélre vonatkozó adatok összeállításánál az erdélyi publikációnál másképpen járnak el, mint a többi román országrész forrásközléseit illetően. Először megjelölték a levéltártestet is, később ezt elhagyták, illetve az Akadémia kolozsvári fiókja történeti levéltárának (a volt Erdélyi Múzeumi Levéltár) egyes levéltártestei római számot kaptak és ez a szám kerül az őrzési hely után. A bevezetés e gyakorlat megokolásául csak annyit közöl, hogy a kolozsvári történeti levéltár családi levéltárainak megjelölése ellen különböző ellenvetések támadtak. De hogy végeredményben mi volt az oka annak, hogy e levéltárak esetében másképpen jártak el, erre nem tér ki. Mivel e megoldás egyrészt következetlenséget, másrészt pontatlanságot eredményez, az indokolás ez esetben elengedhetetlen lett volna. Ettől függetlenül a bevezetés nem említi, hogy a forráskiadványban vagy másutt hol található meg annak magyarázata, hogy a szóban forgó római számok melyik család levéltárát jelentik. Holott ez az oklevél azonosításánál sokszor elengedhetetlen. Végül a latin oklevelek átírásának kérdései kerülnek sorra. A szöveget vagy az eredeti oklevél alapján vagy a legjobb kiadás ^szerint állapítják meg. — Bár elméletileg helyes az, hogy a közlés az eredeti oklevél alapián vagy annak hiányában a legjobb kiadás szerint történjék, sajnálattal kell megállapítani, hogy az erdélyi kötetek szerkesztői igen hamar belenyugodtak abba, hogy a Budapesten lévő eredeti helyett pl. Densusianu kiadását vették alapul, amely

: pedig Fejérre támaszkodott. Ily .módon az alap igen ingataggá vált. Ügy véljük, hogy a két ország között évek óta fennálló kulturális egyezmény keretében lehetett volna alkalmat találni arra, hogy a kolozsvári munkaközösség tagjai a Magyar Országos Levéltárban felkutassák az eredeti okleveleket, s a róluk készített filmfelvétel segítségével a készítettnél sokkal színvonalasabb publikációt tudtak volna produkálni. :

— Az átírás szabályai a szöveg lehető legpontosabb visszaadását célozzák. Ugyancsak részletesen rögzítik az átírás helyesírási elveit. Ezzel kapcsolatban nyilván a könnyebb olvashatóság kedvéért eltekintenek a szigorú betűhű átírástól. A kötetek végén a kötetben közölt oklevelek közül minden olyan eddig kiadatlan oklevél eredeti latin szövegét és ezek facsimiléit is adják, melyek eredetiben is hozzáférhetők voltak. A már kiadott oklevelek eredeti latin szövegei vagy facsimiléi csak különösen indokolt esetben szerepelnek. A latin szövegközlések jóknak bizonyultak. — Sajnos a facsimilék már nem mindig kifogástalanok. (Pl. C. XIV. v. III. doc. 458, v. IV. doc. 809.) Minden kötet végéhez csatolják a hibásan keltezett oklevelek megfelelő jegyzékét. A bevezető tanulmányból megismerhetjük a forráskiadvány célját, a követett munkamódszereket, s azok fejlődését. Egy ilyen nagyméretű apparátust igénylő munka minden részletére azonban egy alapos gonddal megírt bevezető tanulmány sem tud fényt deríteni — s a munka szervezési módszereit a helyszínen nem volt alkalmunk tanulmányozni. A bevezető tanulmányban foglaltakból kiindulva azonban mégis szeretnénk néhány észrevételt tenni a munka megszervezésével kapcsolatban. A bevezető tanulmányból is világosan kitűnik, hogy a munka megszervezésére nagy gondot fordítottak. Ilyen nagyszabású forrásközlés megindítása és sikeres lefolytatása nyilvánvalóan csakis a megfelelő szakemberek közös összefogásával valósítható meg. Ehhez pedig tervszerűség és az eljárás egységes kialakítása szükséges. A •munkaszervezés elvi és gyakorlati tényezőit alapjában véve helyesen látták és oldották meg. Ha a régebbi román forráskiadásokkal összehasonlítást teszünk, világosan kiemelkedik e legutóbbi kezdeményezés ilyen szempontból való fölénye az eddigi próbálkozásokkal szemben. A munkaközösségek gyakran ülnek össze és tárgyalják meg a teendőket, sőt az egymás közötti együttműködést is kiépítik. Mégis az a benyomás •támad, hogy a munka kissé túl volt szervezve. Következtethető ez abból a tényből,