Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Sashegyi Oszkár: Levéltári leltárak / 3–34. o.
Levéltári leltárak 23 az iratok egy-egy tárgy szerint elkülönülő csoportja sokszor igen terjedelmes (pl. ia miniszter iuniok (kútfői és tételei), és azon íbelül az iratok megint csak mechanikus rendben követik egymást, vagy legfeljebb alapszámok által bizonyos laza egységekbe fogva. Hasonló rendszerű iratanyagot leginkább Ausztria (s az egykori Habsburg birodalom területén alakult állaniok), továbbá Olaszország, s résziben a nyugat- és észak-európai államok levéltáraiban találunk. Az osztrák levéltárosok lényegében kétféle módszert alkalmaznak iratanyaguk nyilvántartására és hozzáférhetővé tételére, s ennek megfelelően a segédeszközöknek két fő típusát készítik: az egyiket repertóriumnak, a másikat leltárnak nevezik.. Repertórium alatt részletes segédeszközt értenek, okleveleknől készített regeszták jegyzékét, iratokról készített lajstromot. Leltár alatt viszont összevont nyilvántartást, ami a levéltár állagonkénti s esetleg az állagok további tagolódását tünteti föl. A bécsi Haus-, Hof- ünd Staatsarchivban kezdettől (a 18. század közepétől) fogva készítettek repertóriumokat: különösen sok és jó lajstrom készült az 1820—1850. évek közötti időben: az iratokról darablajstromok, az oklevelekről regeszták. Ujabban a segédeszközöket cédula-katalógusok formájában készítik. Az 1880 és 1910 közötti években Winter későbbi igazgató kezdeményezésére a levéltári segédeszközöknek egy új típusa jelent meg és készült nagy számban, az ún. felállítási jegyzék (Aufstellungsverzeichnis). Ez egy-egy levéltárat csomónként és kötetenként, pontosabban raktári egységenként vesz számba, s az egyes raktári egységekről általában csak rövid tartalmi megjelölést ad, ami persze összetett tartalmú egységeknél semmitmondóvá válik'. A felállítása jegyzékeket gyűjtomappákiban egyesítették és mindig újra kiegészítették. Ezek a segédeszközök a kutatás szempontjából általában icsekély értékűek, adataik jó részét a csomók és kötetek hátáról, a dobozok külzetéről le lehet olvasni, annál nagyobb a jelentőségük a belső levéltári szolgálat szempontjából. A második világháború után, amikor az óvóhelyekről visszatelepített iratokat újra fel kellett állítani, e jegyzékeknek igen jó hasznát vették. 40 Tárgyilag tagolódó levéltáraknál mégis a felállítási jegyzék a fő kutatási segédeszköz. Így pl. a mainzi Erzkanzlerarchiv cédulakatalógus formájában készült felállítási jegyzéke megadja az egyes csomók lényeges tartalmát és időhatárait: ez, s a hozzá hasonló jegyzékek dokumentációs igénnyel készültek. 1910 után a segédeszközkészítés terén a vezérelv a proveniencia érvényesítése és az egész anyag feletti áttekintés biztosítása volt; az utóbbi azóta lépett előtérbe, amióta az egyes referensek között úgy osztották fel a munkát, hogy mindegyik a levéltár egy részét kezelte, s ennek következtében az előadók egyre inkább elveszítették tájékozódásukat a levéltár teljes anyagában. E két vezérelv határozza meg a „Generalkatalog" és a „Gensamtinventar" készítését. Az eredeti provenienciák helyreállítását — amit először a levéltár teljes anyagára nézve tervbevettek — csak néhány olyan állagnál valósították meg, ahol ez nagyobb nehézséget nem okozott, különben pedig egy*o O. Fr. Winter: Der Bestand „Archivbehelfe" des Wiener Haus-, Hof- und Staatsarchivs. Mitteilungen des österreichischen Staatsarchivs 5. k. Wien. 1952. 316—345. 1.
