Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak II. József korában / 83–102. o.

92 Főglein Antal ratúra, de épp így a nagy iroda és az expeditio is nagyon sok szorgos kezet igényeltek. Főleg a levéltári lajstromok készítésére kellett több munkaerő, minthogy a hétszemélyes tábla ezt a munkát állandóan ellenőrizte és sürgette. A vármegyék tehát a felsőbb engedélyek kikérése nélkül is újabb és újabb segéderőket alkalmaztak. Ebben az időben honosodott meg nálunk a „díjtalan gyakornoki" (unentgeltlicher Praktikant), állás. Iskolákat végzett ifjak jelentkeztek az alispánnál s hónapokig ingyen dolgoztak, • hogy utóbb mint díjazott gyakornokok, majd mint díjnokok, kancellisták alkalmaztassanak; esetleg családi összeköttetéseik révén egy-két év múlva a vármegyei tisztség legalsóbb fokát, az esküdtséget elérhessék. Heves vármegye alispánja egy fél évi ingyen szolgálat után terjeszt fel egy gyakori nokot s minthogy németül is tudott és a „nöthige Geschäftskenntnisse"-t is igazolta, a helytartótanács huszonnégy Kr. napidíjat engedélyezett részére.

37 Egyes vármegyéknél szállást is kaptak, sőt élelmezést és bizonyos irodai illetményt is.

38 Nógrád vármegye a székházában külön szobát tartott fenn e praktikánsok szállásául.

39 A vármegyék szívesen is fogadták a jelentkező ifjakat. Ám ahhoz, hogy valaki azonnal a másodaljegyzőséget elérhesse, a végzettségen kívül már különös családi összeköttetés kellett. A vármegyék egyszerűen kihasználták a tisztviselői pályára készülő ifjak kényszerhelyzetét; de nem is tehettek másképpen. Felsőbb helyen csak a levéltárrendezésre engedélyezték az új segéderők felfogadását. Az írásbeli munka azonban rohamosan növekedett. A vármegyék tehát igénybe vették a díjtalan gyakornokokat, s ha ezek nem jelentkeztek, még zavarba is jöttek, mint Ung vármegye, mely elpanaszolja, hogy nem győzi a sok másolási munkát, mert nem jelentkezik „praktikáns".

40 A vármegyék segítettek magukon, ahogy lehetett. Meghonosították a „tiszteletbeli" állásokat ás. Ekkor találkozunk először a tiszteletbeli (honorarius) esküdttel,

41 valamint a tiszteletbeli aljegyzővel.

42 De voltak olyan vármegyék is, amelyek nagyon nehezen jutottak ily kisegítő ifjakhoz. Volt vármegye, ahol nem akadt németül is tudó ifjú. Ilyen volt Szabolcs vármegye. Bihar vármegye csak 1788-ban talált végre németül is tudó „napszámos írót"; de ez ki is használta a helyzetet és többet kért^ mint a magyar-latin díjnok és a vármegyének napi harminc fer-t kellett fizetnie.

43 Zágráb vármegyében a drágaság miaitt nem akadt jelentkező sem a száz frt. évi fizetéses kancellista, sem a huszonnégy kr. napidíjas díjnoki állásra és a Helytartótanács az előbbinek napi tizenöt,, az utóbbinak napi hat kr. pótlékot (Theurungs-Zulage) volt kénytelen engedélyezni.

44 Pótlékot kellett adni a Pest vármegyei napidíjasoknak is.

45 37 OL HTT—PC. 1788. fons 12. positio 94. 38 Ürményi József, nyitrai kerületi főispán egyik 1786. évi jelentésében szinte dicsekedve említi, hogy ő a nyitrai vármegyeházban nyolc ilyen díjtalan „praktikáns"-t tart, élelmezi őket és bizonyos kis „Kanzlei Taksát" is juttat nekik. — Uo. 1786: B 3135. rakszámú fasc. 39 Uo. 1787. B. 3134. rakszámú fasc. 40 Uo. 1788. fons 12. positio 126. 41 Zólyom vm-ben, 1782-ben. ZVL. Protocollum. No 59: 132. 1. 42 Uo. 1786. Protocollum. No 65:2380. sz. 43 OL HTT—PC. 1788. fons 12. positio 136. 44 Uo. 1788. fons 12. positio 139., 156. 45 Uo. positio 169.