Levéltári Közlemények, 27. (1956)
Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Ember Győző: A kétszázéves Országos Levéltár / 3–30. o.
6 Ember Győző levéltár egy része még a török uralom 1 idején is Budán volt, s csak az 1686-i ostrom alkalmával pusztult el. 2 1526 után a magyar trónra idegen uralkodók, a Habsburgok kerültek, akiknek székhelye Bécs volt, s akiknek házi, udvari és állami levéltára Bécsben alakult ki. Ez volt az a körülmény, amely az ország levéltárának további alakulására döntő hatással volt. E sajátos történeti helyzet a fejlődést új, az addigitól és az általánostól eltérő irányba terelte. Az országos levéltár történet" gyökerei ettől kezdve nem az uralkodói levéltárhoz fűződnek. A feudáliskori Magyarország központi levéltára ez időtől fogva más úton bontakozott ki. A fejlődés további szálai az ország első tisztségéhez, a nádorispáni méltósághoz, valamint az országgyűléshez kapcsolódnak. Már 1526 előtt vannak nyomai annak, hogy egyes fontosabb iratokat, pl. az 1222-i aranybullát, több példányban állították ki, s az egyik példányt a nádor őrizetébe adták. Nála helyeztek el békekötéssel, fegyverszünettel és más nemzetközi tárgyalásokkal és szerződésekkel kapcsolatos, nem különben az ország belső ügyeire vonatkozó egyes jelentősebb iratokat, részint eredetiben, részint másodpéldányban vagy másolatban. Ezt a gyakorlatot Mohács után is folytatták. Tudjuk, hogy Nádasdy Tamás, aki 1554 és 1562 között volt az ország nádora, két kis capsában — ládában vagy szekrényben — őrizte az ország iratait, a maga családi levéltárában, de elkülönítve a családi iratoktól. Nádasdy Tamás halála után a Habsburgok a nádori tisztséget a 16. században nem töltötték be, így ez a gyakorlat egyidőre megszűnt. A nádori méltóság betöltésére 1608-ban került sor újra, Bocskay István szabadságharcának egyik eredményeképpen. Az ország irataival kapcsolatos gyakorlat új életre kelt, sőt törvényileg is szabályozást nyert. A magyar rendek az idegen uralkodói hatalommal szemben szükségesnek tartották, hogy az ország jogait biztosító iratokkal törődjenek, annál is inkább, mert ezek az iratok elsősorban a rendi kiváltságokat biztosították. Az ország iratainak kérdése az országgyűlések napirendjére került. Az 1613. évi 33. törvénycikk kimondotta, hogy az elhunyt nádor örököse köteles az ország nála lévő iratait átadni az országgyűlésnek, az pedig az új nádornak. 1622-ben az országgyűlés pontosabban meghatározta az átvétel és az átadás módját. 1613-ban mindössze 11 irat volt az ország levéltárában, az archívum regni-ben, amit a nádor az ország ládájában, a cista regni-ben tartott. A nádorok ettől kezdve mindig átvették, örököseik pedig átadták az ország iratait, de azok mennyisége továbbra is jelentéktelen maradt. Teljesen a nádorok tetszésére volt bízva, hogy milyen iratot helyeznek az ország ládájába, s milyent családi levelestárukba. És a nádorok inkább törődtek családi levéltárukkal, mint az ország irataival. Eredménytelenek Alfréd: Országos levéltár felállításának terve 1701-ben és az ország iratainak korábbi megőrzése. Levéltári Közlemények, 1925. 1—9. 1. 2 Belitzky János: Megvolt-e a magyar királyok középkori levéltára a török Budán? Levéltári Közlemények, 1934. 155—158. 1.
