Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Ember Győző: A kétszázéves Országos Levéltár / 3–30. o.

24 Ember Győző rendszeres megjelentetése. E folyóirat hasábjain az említett levéltári tudományos műfajok mind megjelentek, több-kevesebb tanulmány vitte előbbre azok művelését, fejlődését. A nagyobbigényű önálló kiadványok gyér voltát azonban a folyóiratcikkek nem feledtethették. Különösen fájlalhatjuk, hogy az Országos Levéltár jeles történészei, akik elmélyedve kutattak az iratanyagban és kitűnően ismerték azt, nem írtak levéltárismertetéseket, hogy azt a tudást, amire szert tettek, nem foglalták írásba, nem hagyták örökül utódaiknak. Ebben az időben egészEurópában egyre-másra jelentek meg különböző módszerek szerint, másmás formában készült levéltári leltárak, amelyek mind a levéltári iratanyag megismertetését, a benne rejlő kincsek olykor csak Összefoglaló megvillantatását, olykor behatóbb feltárását célozták. És nálunk? Tagányi Károlynak 3 kis füzete jelent csupán meg ebből a műfajból, a régi országos levéltárról és a két (magyar és erdélyi) udvari kancelláriai levéltárról.

36 Azt sokan tudják, hogy ezek a füzetek rövidségük és egészen összefoglaló jellegük mellett is milyen hasznosak, mennyi segítséget jelentettek az említett 3 levéltár kutatóinak. Arról már kevesebben tudnak, hogy Paulef Gyula a millenium alkalmából az Országos Levéltár egész iratanyagáról szándékozott hasonló ismertetéseket kiadni.

37 Az azonban — úgy gondolom — alig valaki előtt ismeretes, hogy Pauler Gyula ezeket az ismertetéseket — amelyek persze csak a millenium után készültek el — valósággal kicsikarta Tagányi Károlytól, akinek hétről-hétre írásban kellett jelentenie, hogy mennyire haladt előre a munkában, és jelentéseihez mellékelnie kellett a heti kéziratoldalakat.

38 Azért említem ezt a példát, mert nagyon jellemzőnek tartom. Tagányi Károly emléke úgy él a levéltárosi és a történészi köztudatban, mint aki kiváló levéltáros és egyben kitűnő történész volt. Mindkettő teljesen igaz. Nála jobban aligha ismerte és ismeri valaki az Országos Levéltár egész iratanyagát. Mint történészt felesleges méltatnom, művei beszélnek. A két tulajdonság nem véletlenül találkozott benne. Nem is kettő volt, hanem csak egy. Azért lett jó levéltáros, mert jó történész volt, és viszont. De — és ezt tartom jellemzőnek —• míg Tagányi Károly erényeit számos történetírói művében megörökítette, addig a levéltárügy szamára mi maradandót alkotott? A 3 kis füzetet, láttuk, hogyan. Mi lett azzal a tudással, aminek birtokában levéltárismertetések köteteit írhatta volna meg? Elveszett. Elveszett, mert Tagányi Károly csak kényszeredetten írt levéltárismertetést, páratlan levéltári tudását csak arra használta fel, hogy történetírói műveket írjon. Jól volt ez így? Levéltáros e kérdésre csak nemmel felelhet. Tagányi Károly példája nem különleges eset volt. Ez volt az általános. Az ellenkező eseteket tekinthetjük kivételeknek. 86 Tagányi Károly: A régi országos levéltár; A magyar udvari kancelláriai levéltár; Az erdélyi udvari kancelláriai levéltár. Századok, 1897 és 1898, illetve külön füzetekben is. 37 Orsz. Lvt. Irattár. I. 39/1897. (156/1897.) T,i Uo.