Levéltári Közlemények, 27. (1956)
Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Lőrincz Zsuzsa, B.: Trudi Moszkovszkogo Goszudarsztvennogo Isztorika-Arhivnogo Insztyituta. Tom 5. Moszkva, 1954. / 212–218. o.
Irodalom 213 — Ez a rendelet intézkedett a szakszervezetek és szövetkezetek iratainak az Egységes Állami Levéltári Fondba való beiktatásáról, az iratok selejtezésének megszervezéséről. Az 1918. június 1-i rendelet szerint ui. a kormányszerveknek nem volt joguk megsemmisíteni semmilyen ügyiratot a Levéltári Főigazgatóság írásos engedélye nélkül. Altalános irányelvekre volt tehát szükség, hogy milyen iratanyag kategóriákat kell megőrzés végett az állami levéltáraknak átadni, és milyen iratok semmisíthetők meg. Ezeket az irányelveket adta meg az 1919. III. 31-i rendelet, amely ötéves őrzési időt állapított meg a „befejezett ügyiratoknak" a szerveknél való megőrzésére. A megőrzendő és megsemmisítendő levéltári anyagot egy bizottság határozta meg, amelynek tagjait a Levéltárügyi Főigazgatóság jelölte ki. E bizottságok munkáját a Levéltárügyi Főigazgatóság mellett működő külön Ellenőrző Bizottság vizsgálta felül. Az Ellenőrző Bizottság határozatát a Levéltárügyi Főigazgatóság hagyta jóvá. Az 1919. III. 31-i rendelet, amelynek főbb elvei mind a mai napig a Szovjetunióban érvényben vannak, nagy szerepet játszott a történetileg fontos iratanyag védelmében és egyúttal biztosította, hogy az állami levéltárakba csak ilyen anyagok kerüljenek be. 1920. szept 25-én tették közzé a Népbiztosok Tanácsának rendeletét „Bizottság létesítéséről az Októberi Forradalom és az Orosz Kommunista (Bolsevik) Párt történetére vonatkozó anyagok gyűjtésére és tanulmányozására." Az Iszpártra (ahogy ezt a bizottságot rövidítve nevezték) vonatkozó rendelet az Októberi Forradalom Levéltárának létesítéséhez vezetett. Ez a levéltár kezdetben az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság Állami Levéltárának külön (IV.) osztálya volt, majd-átalakult az önálló Októberi Forradalom és a Szocialista Építés Állami Levéltárává. Mielőtt az Isztpárt és a Lenin Intézet „Októberi Forradalmi Levéltára" egyesült volna, öszszegyűjtötték a Kommunista Párt történetére vonatkozó iratanyagot is. 1929-ben a történeti és párttörténeti iratanyagot egyesítették a Lenin Intézet és az Iszpárt dokumentumaival és ezek a továbbiakban a Marx—Engels—Lenin Intézet mellett működő Központi Pártlevéltárat alkották. Makszakov ismerteti azokat az iratfajtákat, amelyek a különböző rendeletek értelmében az állami fondba tartoztak. Hangsúlyozza, hogy egyes iratfajták (híres írók, művészek, tudósok kéziratai, a szakszervezetek iratai) későbben kerültek az állami fondba. (A szakszervezeti iratok pl. 1930-ban). Az Állami Levéltári Fondba tartozó dokumentumanyagok külön csoportját alkotják a fényképek, hanglemezek és filmek, ill. a filmek negatívjai, — az ezeket kiegészítő pozitívek, gramofonlemezek matricái és hangfelvételek anyagai, amelyek tudományos történeti, kulturális értékűek, illusztrációs, kézirati és egyéb anyagok, amelyek agitáció és propaganda céljából készültek (plakátok, röpiratok, felhívások stb.) A Szovjetunió Állami Levéltári Fondjának anyagát a Központi Levéltári Főigazgatóság alá rendelt központi, köztársasági, területi (határterületi) kerületi, városi és járási állami levéltárakban őrzik. A szervek, vállalatok saját iratanyagukat csak ideiglenesen őrzik. Őrzési idejük pontosan meg van határozva, — 10 évtől 25 évig terjed. A szervek irattárában maradt iratanyag a Központi Levéltár Főigazgatósága felügyelete alatt áll. l A Központi Levéltár Főigazgatósága a szovjet törvényhozástól megkapta azt a jogot, hogy ellenőrizze a dokumentumanyag keletkezési és megszervezési folyamatát, kezdve az ügyintézés és a szerv irattárának ellenőrzésétől egészen a Szovjetunió állami levéltáraiba való bejutásukig. A szovjet állami levéltárak — a Főigazgatóság vezetésével — az őrizetükben levő iratanyagot igyekeznek a Szovjetunió népgazdasága, a kulturális élet s tudomány szolgálatába állítani. Felhasználják a levéltárak anyagát a gazdasági építőmunkában, a diplomáciában, sőt felhasználták még a Nagy Honvédő Háború idején is. Megállapítja a szerző, hogy a levéltárak központosítása, a levéltárak fejlődése, az egész állam szempontjából hasznos és jó volt, hogy a szovjet levéltárak eddigi eredményeiket elérni soha nem tudták volna központosítás nélkül. Érdekes a mi számunkra Makszakov cikke — ha nem is új előttünk mondanivalója —, bár talán azt mondhatnók, hogy ez a kötet egyik leggyengébb cikke. Amit komolyan kifogásolunk az az, hogy hiányzik a cikkből a kritikai szellem. Annál is inkább kifogásoljuk ezt, mert sajnos, nálunk is előfordul, hogy — úgy mint Makszakov — rendeleteket ismertetünk egymás után, anélkül, hogy megnéznők azok végrehajtását, anélkül, hogy értékelnők, hogy időben és helyes formában jött-e ki