Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Iványi Emma: Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 200 éves jubileumáról / 184–204. o.

Iványi Emma: Az Országos Levéltár 200 éves jubileuma 185 kálási osztályának vezetője; Michal Kusik, a Szlovák Levéltári Igazgatóság tudományos vezetője; Leonid Ivanovics Jakovlev, a Szovjetunió Belügy­minisztériuma Levéltári Főigazgatóságának h. vezetője; Emil Voinovic, a Suboticai Állami Levéltár vezetője, a Jugoszláv Levéltárosok Szövetségé­nek kiküldöttje. Az ünnepi ülésszak június 12-én nyílt meg a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében. Borsa Iván, a Levéltárak Országos Központjá­nak vezetője elnöki megnyitójában kiemelte az ülésszak nemzetközi jelle­gének fontosságát. A magyar levéltárak történetében először fordult elő, hogy tíz ország levéltárosai találkoztak Budapesten tapasztalatcsere és annak biztosítása céljából, hogy országaik levéltári forrásanyagát egy­más kutatóinak rendelkezésére bocsássák. Borsa Iván megnyitója után a külföldi vendégek üdvözölték a 200 éves Országos Levéltárat és a magyar levéltárosokat. Valamennyien örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy részt vegyenek az értékes tapasztalatcserét, a már eddig is meglevő jó kap­csolatok elmélyítését igérő ülésszakon. .Rámutattak'azokra a pozitív kap-­csőlátókra, amelyek országaik és Magyarország között már a múlt egyes időszakaiban is fennálltak, s kifejezést adtak annak a reményüknek, hogy az ülésszak sikere előbbre, viszi a történettudománynak, a kultúrkapcsola­tok fejlődésének, s végső fokon a népek békeharcának ügyét. Elismeréssel emlékeztek meg az Országos Levéltár és a magyar levéltárügy eddigi ered­ményeiről és megállapították, hogy a jelenlegi magyar társadalmi rendszer a réginél sokkal nagyobb mértékben teszi lehetővé a levéltárügy fejlődését. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Ligeti Lajos alelnök üdvözölte az Országos Levéltárat. Az Akadémia megalakulása óta a .tudomány gaz­dag bányájának és fontos műhelyének tartotta és tartja a levéltárakat. 1848-ben elsőnek javasolta, hogy a rendi jellegű régi Országos Levéltárat a polgári korszak igényeinek megfelélő állami levéltárrá szervezzék át. 1867 után újra elsőnek vetette fel ezt a kérdést és juttatta megoldáshoz. Azóta is, különösen pedig 1949-ben történt megújulása óta állandóan figyelem­mel kíséri, irányítja és támogatja az Országos Levéltárban folyó tudomá­nyos munkát. Réti László, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségé Párttörténeti Intézetének igazgatója az Országos Levéltár szakmai segítsé­géért mondott köszönetet. Sziklai Sándor, a Hadtörténelmi Intézet főnöke a magyar és külföldi kulturális intézmények jó együttműködésének szük­ségességét hangoztatta, utalva arra, hogy az Intézet mindig bizalommal fordulhatott az Országos Levéltárhoz. Pach Zsigmond Pál, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója a levéltárról mint a magyar történettudomány alapvető fontosságú intézményéről emlé­kezett meg, amely munkásságával komoly segítséget nyúj t a történetkutató intézetek számára. A XX. kongresszus tanulságai alapján a Történettudo­mányi Intézet az eddiginél rendszeresebben és következetesebben fog a levéltárra támaszkodni. I. Tóth Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegye­tem Történettudományi Karának meleg üdvözletét tolmácsolta. A törté­nésznek az a hivatása, hogy a valóságot ábrázolja. Az Országos Levéltár, a történelmi valóság nagy depozituma, különös becsben áll az egyetemi kutatók és a hallgatók előtt. Wellmann Imre, a budapesti I. sz. Állami Le­véltár vezetője a többi 22 állami levéltár nevében köszöntötte az Országos

Next

/
Oldalképek
Tartalom