Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének problémái / 27–47. o.

A TIHANYI APÁTSÁG ALAPÍTÓLEVELÉNEK PROBLÉMAI Nyelvünk legrégibb, írásos emlékének kilencszázéves jubileumát a szaktutudósok szűk körén túl az egész magyar nép megünnepelte az idén. Illő, hogy az ünneplésből a maga módján kivegye részét a tudósoknak az a legszűkebb köre, a történész-levéltárosoké is, amelynek immár századok óta s nyilván az elkövetkezendő századokon át is az a tiszte legelsősorban, hogy gondját viselje múltunk egyik legdrágább emlékének.

1 A magunk módján való ünneplés, a korszerű módszerekkel történő forrás elemzés azonban nem könnyű dolog. A tihanyi alapítólevél ui. olyan időkből származik, amelyet sűrű köd takar el kései kutatók szeme elől. Az idő múlásának természetes homályosító hatásán túl nagyon megnehezíti a tájékozódást a tihanyi oklevél századában az az alig felmérhető pusztulás, amelynek írásos és egyéb emlékeink ezrei estek azóta áldozatul. Annak, amit az alapítólevél állít, vagy amit külső megjelenésével mond, alig-alig találjuk igazolását vele egykorú emlékeinkben. Probléma problémára vetődik fel s ha úgy érezzük, hogy egy nyitott kérdésre feleletet adhatunk, ennek nyomán addig tisztázottnak hitt dolgok válnak ismét problematikussá. E sorok írója sem tehet mást, mint hogy számbaveszi eddigi kutatók eredményeit és problémafelvetéseit, a meglátott problémákat s az elért eredményeket a legújabb kutatások fényébe állítja s lépésről-lépésre igyekszik tisztázni, mi az, amit biztosnak mondhatunk s mi az, ami továbbra is válaszra váró kérdőjelként mered a historikusok elé. Nemegyszer lesz úgy, hogy megoldás több irányban is adódhatik. Ha a források nem szólnak egyértelműen és megfellebbezhetetlenül egyféle megoldás mellett, a kérdést kötelességszerűen nyitva hagyja s a végleges válaszadást későbbi, talán szerencsésebb kutatóknak engedi át. De a megoldás lehetőségeit minden irányban pontosan igyekszik kijelölni. Az aggodalmas gondosság azért is helyénvaló, mert ez az ősi kútfőnk az európai történelem egyik tragikus pillanatában született meg. Akkor, amikor az 1054ben bekövetkezett szkizmával Kelet és Nyugat századokra elszakadt egymástól. A tihanyi monostor megalapításának gondolata még a nagy egyházszakadást megelőző években fogant. A templom felszentelése, az alapítólevél kiállítása azonban 1 A tihanyi oklevelet nyelvemlék volta teszi múltunk egyik legdrágább emlékévé. A nagy selejtezések korában és elsősorban történész-levéltárosok számára írt tanulmány elején hadd idézzem örök mementóként azt a pár szót, amellyel Fuxhoffer (Monasteriologiae regni Hungáriáé libri duo, Pest, 1858. I. köt. 166. 1.) indokolja, miért hagyta ki az oklevél általa közzétett szövegéből éppen az ősi magyar szavakat tartalmazó, a mi megítélésünk szerint a legértékesebb részeket: »Haec ob asperitatem veterum vocabulorum et dudum extra usum positorum hic exmittuntur.« íme, ha Fuxhoffer lett volna az alapítólevél egyetlen és utolsó kiadása s utána az oklevél elpusztult vona, ma szegényebbek lennénk múltunk egyik legértékesebb emlékével.