Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Föglein Antal: Iratpusztítás és levéltárcsonkítás az önkényuralom alatt / 48–60. o.

58 Főglein Antal mint a törvényszék elnökéhez, és a tiszti ügyészhez 1861-ban Pálffy Móric helytartó "73601/1961. sz. rendelete érkezett: »A múlt országgyűlésnek feloszlatása miatt óvást megújító, vagy pedig oly határozatok, melyek által Ö cs. és apostoli kir. Felsége szolgálatába álló állami tisztviselőkre vagy ezt a bekövetkező körülmények közt újból elfogadó egyénekre a honárulás bélyege törvénytelenül és illetéktelenül kimondani merészeltetett;*

6 úgy szinte a más megye, város vagy egyéb hatóság, vagy testület nevében érkezett ilyetén felhívások és azokra netán keletkezett helyeslő határozatok minden törvényhatóságok jegyzökönyveiből különösen feltűnő eljárásnak mellőzésével olvashatatlan állapotig kitöröltessenek, vagy pedig, hol ez hátrány nélkül eszközölhető, teljesen kimetszessenek.« Hlaváts János főispánhelyettes nagy buzgósággal neki is látott a parancs szó szerinti teljesítésének. Az alispánnal, titkárával, Ruby Jánossal és az irodai személyzettel minden 1860—61. évi, tehát az egy évig tartó magyar alkotmányos rendszerből való közjogi és politikai, sőt, ezenfelül minden magánérdekeltségű határozatot is eltüntetett. Megcsonkították a jegyzőkönyveket. Az irattárból az aktákat elsikkasztották. A jegyzőkönyvekből kitépték a lapokat vagy a bejegyzést kitörölték. De nem kímélték még a törvényszéki és tiszti ügyészi iratokat sem. A vármegye az alkotmányos élet beköszöntével nyilatkozatra szólította fel Hlavátsot, majd 1867. aug. 5-én bűnvádi eljárást indított ellene s 4200 frt. nyugdíjának beszüntetését kérte és erről az összes vármegyéket, valamint az országgyűlést is értesítette. A bírói tárgyalást az igazságügyminiszter sürgönye megakadályozta; de a vármegye tiltakozó feliratára 1868-ban újra megengedte a bírói eljárást. A per Hlavátsnak 1868. nov. 28-án bekövetkezett halálával véget ért. A Bach-korszakbeli császári levéltárrendező felelősség nélküli és elfogult működését e sorok írója Zólyom vármegye levéltárában is alaposan végigtanulmányozhatta. A vármegye 1500. évvel kezdődő protocollumainak sorában az első szembetűnő hiány az 1600-as évek elején mutatkozik. Csak az 1606. évvel folytatódnak ismét a protocollumok. Iratok sincsenek e korból: vagyis eltűntek a Bocskay-kori iratok. Eethlen korából vannak ugyan egyéb, általános, a vármegyét érdeklő iratok; csak éppen a Bethlen szereplésével kapcsolatosak hiányoznak; holott 1620-ban elég zajos volt ^a vármegye élete és az ottani országgyűlésről bizton volt valami feljegyezni való. Az «zen évekből való protocoUumon szemmelláthatólag megállapítható az erőszakos csonkítás: az 1620-as évek lapjai ki vannak tépve. Az 1624. évből pl. 1—2, a kitépés után még megmaradt fél laprész az egyetlen megőrzött emlék. Ugyanígy vagyunk a II. Rákóczi Ferenc-kori anyaggal. Az 1703—1711. évekből hiányoznak a protocollumok. Iratok vannak ugyan, de csak 1710-től és ezek is csak a császáriak rendeletei, a •conscribáltak vagyonának összeírása stb. Purczpichler Pál, a vármegye első rendszeresített levéltárnoka (1795—1811), bár nagy szorgalommal rendezte és lajstromozta a levéltárat, sok XVII. századi iratot hagyott hátra lajstromozatlanul. A Bach-korszak fiatal (25 éves) levéltári alkalmazottja, — 1848-ban még kezdő kancellista — Bodorovszky Sámuel, ezeket rendezte és utasítás szerint selejtezte is. Nem tudjuk, mi mindent selejtezett ki. A meghagyott latin vagy magyar nyelvű iratok rövid tartalmát a hátlapon jegyezte fel. Két csoportra osztotta ezeket. Az egyik a »Miscellanea«. E semmitmondó cím alatt a XVII. század társadalmára, belső életére, de főleg a vármegye 46 Köztudomású, hogy a rövid életű 1861. évi magyar alkotmányos rendszer tisztikarának lemondása után országszerte a vármegyei bizottmányok megbélyegezték mindazokat a magyar tisztviselőket, akik az elnyomást folytató osztrák rendszer, az ún. provizórium alatt is közhivatalt vállaltak. Ekkor vált szokássá a Felvidéken a lenéző, megvető kifejezés az ilyen egyénekre: »-Szmrt« (Meghalt)! 47 Tóth Sándor: Sáros vm. monogr. (I—III. 1909—1912.) III. 48—49. 1.