Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Kumorowitz L[ajos] Bernát: Veszprémi regeszták. (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadv. 2. Forráskiadv. 2.) Bp., 1953. / 321–324. o.

324 Irodalom Györgynek (361. reg.). Mindezeknek az adatoknak koronája az az oklevéllajstrom s az ennek készítése kapcsán elvégzett levéltárrendezésről szóló adat, melyet mái Borsa Iván publikált a Levéltári Közlemények 1942—45. évfolyamában a 384—388. lapon »A veszprémi püspökségi levéltárnak első jegyzéke 1352-ből« címen. (Ld. a 444. és 685. reg.-i Az utóbbi regesztában nyilván sajtóhibából áll 1372, 1352 helyett!) Ezt az adatkomplexust nem is értékelem s nem is sorolom tovább az oklevelek bizonyító erejére, jogi méltatására, bemutatására, érvénytelenné nyilvánítására, felülvizsgálatára, hamisítására, helyesbítésére, megőrzésére stb. vonatkozó és közvetve vagy közvetlenül a levéltárügyre adatokat tartalmazó regesztákat. (Mellesleg megjegyzem, hogy a levéltár címszó rossz helyen áll a mutatóban.) Nagy nyeresége a magyar történettudománynak Kumorovitz regesztakiadványa, amely egy, eddig jobbára ismeretlen és hatalmas okleveles anyaggal rendelkező egyházi nagybirtok koraközépkori irattömegének jelentős részét tette közzé. De nagy nyeresége a magyar levéltárügynek is. Példát mutatott arra, miképp lehet a szükség szabta, kényszerű korlátok között is mintaszerűen, felfokozott igényeket is kielégítő módon levéltári anyagot publikálni. Kumorovitz neve már magában biztosíték volt arra nézve, hogy a regesztagyűjtemény kifogástalan lesz. A különben mintának számító indexbe becsúszott kisebb hibák mellett, amelyekre a Századokban írt ismertetésembén hívtam fel a figyelmet, egy-két pontatlan dátumfeloldás (84. reg.: 1317. május 21. — 25. helyett, 146. reg.: 1324. május 4. — 7 helyett, 232. reg.: 1331. július 28. — aug. 11. helyett, 290. reg.: 1337. június 7. — 14. helyett) még szépséghiba-számba sem mehet. Mint az Országos Levéltár dolgozója, egy szubjektív jellegű megjegyzéssel szeretném zárni ismertetésemet. A »Veszprémi Regeszták« a Magyar Országos Levéltár kiadványai sorában (II. Forráskiadványok 2.) jelent meg. Levéltári kiadvány, amelyhez azonban az Országos Levéltár egyetlen dolgozójának sincs köze, mert nemcsak Öszszeállítója, hanem szerkesztője, sőt lektorai is {Győrffy György és Székely György) kívül állnak az Országos Levéltár grémiumán. Amennyire helyes, hogy a munka elkészítését egyik legjobb diplomatikusunkra bízták, annyira helytelen,, hogy a kiadvány létrejöttében semmilyen formában sem vett részt egyetlen levéltári dolgozó sem. Ismertetésem elején már utaltam arra, hogy a levéltárosi hivatás egyik legszebb és legsajátszerűbb megnyilatkozási formája a levéltári anyag publikálása. Ez a pompás kiadvány most azt a látszatot kelti, mintha az Országos Levéltár dolgozóiban nem élnének a magyar levéltárügy legnemesebb és leghaladóbb hagyományai. Azt a látszatot kelti, mintha a levéltár ma visszarettenne a kétségtelenül nagyobb erőfeszítést, komoly körültekintést és történeti kulturáltságot feltételező feladatok megoldásától; mintha dolgozói ma visszahúzódnának az ugyancsak szükséges, de kevésbé igényes, technikai problémák közé és könnyű szívvel engednék át az igényesebb munkát másoknak. Azt hiszem, nyugodtan állapíthatom meg, hogy ez a látszat hamis. Levéltárosi hivatást ma is azok választanak, akiket a századok ködébe süllyedt élet teljessége vonz, akik az elsődleges emlékek világánál szeretnék vizsgálni ezt az elmúlt, történésekben és színekben gazdag életet. Ha tehetségünk nem is engedi, de szándékaink szerint a Tagányi Károlyok útján szeretnénk járni. Mi is azt valljuk, hogy nem az az igazi levéltáros , aki az őrzésére bízott iratban csak rakszámozni és leltározni való darabot lát, hanem aki egy-egy visszahozhatatlanul múlttá lett világ emlékeként becsüli, amely a rakszámozással és leltározással könynyebben illeszkedik majd az atomjaira hullott, de rekonstruálásra váró múlt képébe. Szolgáljon e pár sor az utánunk következő nemzedékeknek tanúságul arra, hogy ha néha meg nem értéssel kellett is küzdenünk, bennünk is tisztán élt a levéltárosi hivatásnak előző nemzedékek során kialakult ideálja. Nyíltan és meggyőződéssel valljuk, hogy éppen a szocializmus korának levéltárosa nem szakadhat el a történeti élettől, mert ha elszakad, megszűnik levéltáros lenni, önmagával jut ellentétbe s perspektívátlan irattárossá válik. Komjáthy Miklós