Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Wellmann Imre: Adolf Brenneke: Archivkunde. Eine Beitrag zur Theorie und Geschichte des europäischen Archivwesens. Leipzig, 1953. / 301–306. o.

302 Irodalom A sajtó alá rendező Leesch, maga is tanítványa a mesternek, nemcsak az előadásszövegek tömörebbre fogását vállalta, hanem — részben túlzottnak tetsző beavat-' kozással — további adatokat dolgozott bele a szövegbe, egyes részeket Brenneke gondolatmenete és az újabb irodalom alapján teljesen átdolgozott, sőt jegyzeteken, bibliográfián, mutatókon kívül kisebb fejezeteket is teljesen maga fűzött hozzá (így a magyar levéltárügy történetéről szóló szakaszt). Bár így részleteiben bajos eldönteni, hogy a tekintélyes kötetből mi Brenneke sajátos alkotása, kétségtelen, hogy a gerinc: a felépítés s a lényeges mondanivaló tőle származik. A levéltártudomány egészéből, amelybe Casanova a levéltár lényegével, típusaival, belső felépítésével foglalkozó levéltárelméleten, a levéltári iratkezelés tudományos alapjait rögzítő levéltártechnikán s a levéltárügy és levéltártudomány történetén kívül a levéltári jogot is beleértette (amelytől azonban az irattan is elválaszthatatlan), tudatosan korlátozza magát a levéltártörténet és levéltárelmélet elvontabb területeire. Löher még levéltártan címén levéltártörténetet adott s a levéltár feladataival kapcsolatos sokrétű kérdéseket fejtegette; Holtzinger az irattárakról, az állami levéltárak céljáról, szervezetéről, berendezéséről, munkájáról s az egyes iratokról szóló tudnivalókat foglalta az irattár- és levéltárismeret fogalmába; Müller, Feifch és Fruin kizárólag a levéltár fogalmával, szerves egybetartozásával, a rendezés és leltározás problémáival: a levéltárelmélet körébe vágó kérdésekkél foglalkozott; Jenkinson a levéltárak fejlődéséből kiindulva a levéltárnok gyakorlati munkájához iparkodott széles alapokat vetni; Casanova tág látókörrel a levéltártudomány egész birodalmát felmérte; Knyazev a levéltári munka elméleti-gyakorlati ismertetését állította a középpontba; Mityajévnél, az irattermelés történeti áttekintésén túlmenően, ugyancsak a levéltártechnikán volt a hangsúly. Az utóbbit Brenneke kirekeszti vizsgálódásai köréből: munkája-kisebb részében levéltárelmélettel foglalkozik (s itt a levéltártudomány fejlődésének is teret juttat), második, nagyobb részében pedig levéltártörténetet ad. Tehát előbb megalkotja azokat a fogalmakat és típusokat, amelyek segítségével azután .a levéltárelmélet és a levéltárak sokágú fejlődésfolyamatát jól áttekinthetővé, megfoghatóvá teszi. A fordított, genetikus-induktív eljárás mindenesetre indokoltabbnak látszanék: előbb a levéltárak sorsának, majd az elméleti állásfoglalásoknak összehasonlító vizsgálatából leszűrni azokat az alapfogalmakat, típusokat és levéltárépítő-förmáló elveket, amelyek az egész levéltárügy fejlődését meghatározták. Így lenne a könyv igazán " azzá, amit zászlajára tűz: levéltárelméletté levéltártörténeti alapon. Ebben a sorrendben haladva, már az »Általános levéltártörténet fő vonásaid című második rész eddig feltáratlan, új és szemléletes képet fest az egyetemes levéltárügy fejlődéséről. 1438 könyv- illetőleg cikk-címet magában foglaló, páratlan értékű levéltártudományi bibliográfia adja az alapot ehhez a fontosabb momentumokra szorítkozó, mégis szélesen ívelő történeti előadáshoz; benne a könyvészeti munkák, kézikönyvek, folyóiratok előszámlálásán túl helyet kapnak az átfogó munkák, enciklopédia-cikkek, terminológiai és elméleti művek címei, a selejtezés, az iratgyűjtemények problémáinak, levéltár és könyvtár elhatárolásának, azután az. egyes korszakok, illetőleg országok levéltártörténetének irodalma, végül az iratok védelmével, kezelésével, rendezésével, leltározásával, konzerválásával, fényképezésével, a levéltárak technikai berendezésével, a levéltárjoggal foglalkozó munkák adatai. Hatalmas, eddig nélkülözött fegyvertára a levéltári irodalomnak; bár benne aránytalanul sok a német munkákra való hivatkozás, egyebek között (ugyan Ausztria—Magyarország főcím alatt) hazánkra vonatkozó 14, nagyobbrészt jelentősebb tanulmány címe is helyet kapott. (Viszont több más fontos munkáról, így sokszorosított alapleltárainkról, nincs a szerzőknek tudomása.) Nemcsak a bibliográfiában: a fejlődésrajzban is aránytalanul nagy tér (330 lapból több mint a fele) jut a német (és osztrák) levéltárügynek (amit részben érthetővé tesz, hogy a könyv német levéltártudományi főiskolán tartott előadások szövegén alapul). Már az ókori és középkori levéltárügyről szóló részben feltűnik az az egyoldalúság, hogy a pápák, az egyház, a (német) városok, német dinasztiák mellett csak a német—római birodalom levéltárügye jut szóhoz, míg az itáliai/ spanyol, francia, angol stb. csupán később, a francia forradalmat követő fejlődés ábrázolásakor, rövid visszapillantásképp. Itt azután, a modern levéltárügy tárgyalása során» részletesen szó esik apró német territóriumok levéltári fejlődéséről is, sőt mindehhez, nem elég szervesen, Leeschnek a német és osztrák iratvédelemről szóló tanulmánya csatlakozik.