Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.

184 Trócsányi Zsolt szedelmeket (s erre a huszti országgyűlésnek a konföderációhoz való csatlakozást kimondó határozata után jogi alapja is van). A kincstári igazgatás legnagyobb részét pedig közvetlenül, nem az erdélyi urak útján végezteti. Egyben ismét határozottan ellene szegül az erdélyi nemesség olyan próbálkozásainak, mint a besztercei országgyűlés törvénycikkei, amelyek a szabadságharc gyengítését eredményeznék, vagy egyszerűen elégtelenek lennének az igazgatás bajainak megszüntetésére. A Rákóczit fejedelemségébe iktató marosvásárhelyi országgyűléstől az ország második elvesztéséig tart Rákóczi erdélyi kormányzatának ötödik szakasza. A rendek törvénybe iktatják a Habsburgok trónfosztását, megfosztják trónjától II. Apafi Mihályt és országgyűlésre evocáltatják a labanc urakat, elsősorban Bánffy gubernátort. Az országgyűlésen írják körül jogilag is a fejedelmi hatalmat — úgy, hogy az inkább emlékeztet Rákóczi tényleges fejedelmi hatalmára, mint a gyulafehérvári országgyűlés követeléseire. Most választott tanács kerül a fejedelem mellé — ez azonban öszszetételében nem különbözik lényegesen attól, amelyet Rákóczi 1704 végén kinevezett (az új tanács összetétele bizonyos vonatkozásban még a fejedelemnek kedvez a rendekkel szemben). Az igazgatás alsó szerveiben megindul a rendteremtés. Az országgyűlés a gazdasági bomlásnak is ellen próbál állni. Emellett a fejedelem 1707-ben kimutathatóan nem-rendi jellegű szervezettel igazgatta a kincstári jövedelmek legnagyobb részét. Az erdélyi nemesség azonban ennek fejében kicsikarta a fejedelemtől a hírhedt erdélyi jobbágytörvényt (vagy jobbágyrendeletet — a kérdés még eldöntetlen), s ezzel Rákóczi erdélyi igazgatásának alapjait ásta alá. Az eredmény csak az 1707 őszi katasztrófa lehetett. Rákóczi 1708-ban még egy kísérletet tett Erdély felszabadítására. Az erdélyi urakkal folytatott hosszas tanácskozások után főparancsnokként Erdélybe küldte azt a Károlyi Sándort, aki előzőleg a Forgáchétól eltérő, de jellegében ahhoz hasonló tervet dolgozott ki Erdély kormányzatára — de aki mégis nyújtott valami reményt a sikerre. 1708-ban még néhány hónapig tartotta magát Erdélyben Rákóczi kormányzata; a bajok azonban ekkorra a korábbinál is élesebben ütköztek ki — fokozta őket a Magyarországon és Erdélyben egyarán eluralkodó gazdasági romlás. Erdély harmadszor is elveszett; a legtovább az Érchegységbeh tartotta magát a fejedelem kormányzata. Mint látjuk: a kormányzatban a szabadságharc egész időszakában tart a fejedelem és az erdélyi nemesség harca. Mi ennek a harcnak a lényege? A nagy kuruc szabadságharcban kettős célból jön létre államhatalom: egyrészt azért, hogy biztosítsa a harc szervezett folytatását a Habsburg-elnyomók (és kémeik, ügynökeik, stb.) ellen, s biztosítsa ennek a harcnak belső, anyagi feltételeit (az ország gazdasági élete megszervezésével, a hadiipar megteremtésével) — másrészt azért, hogy rögzítse az osztályviszonyokat abban az állapotban, ahogy a szabadságharc teljes kibontakozásakor (nem megindulásakor) fennállottak. Magától értetődő, hogy ezt az utóbbit nem lehet valami statikus rendezésnek érteni. Az osztályharc nem szűnt meg a Habsburg-ellenes egységfront kialakulásával sem — s az államhatalomnak a szabadságharc idején éppen itt volt nagy szerepe: egyrészt megvédeni a földesurakat jobbágyaik ellen, másrészt megvédeni a jobbágyokat azoknak a kedvezményeknek birtokában, amelyeket a fejedelem juttatott nekik (hogy csak az egységfronton belőli osztályharc legfontosabb kérdésére mutassunk rá). Ebben a kérdésben az államhatalom szervein belül a legélesebb harcnak kellett dúlnia — a szabadságharc ügye, azaz az