Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.
182 Trócsányi Zsolt 1708-ban már nem volt Erdélyben országgyűlés; a május végén és június elején volt tasnádi, ill. a június végén—július elején tartott zsibói gyűlésen a törvényhatóságoknak csak .egy része képviseltette magát. A Consilium a gyűlésen — a fejedelem rendeletére — keményen meg akarta regulázni az »engedetlen, rest, inhabilis« megyei tiszteket, »kiknek is gyakor intimatiok, intések, adhortatiok, és az ő Felsége szolgálattyában, a mostani terhes időhez képpest kévántató activitásra s munkára való serkengettetések után is kevés jobbulásokat« lehetett tapasztalni. Azzal fenyegette a megyéket, hogy »ha tovább is az említett kárral és hátramaradással conperiáltattatik a n. vármegyék tiszteinek szolgalattya, nulla praemissa admonitione a n. ország törvénye fog az oly vakmerő és engedetlen tisztek ellen irremissibiliter executionban vétettetni.« A megyék diplomatikus feleletet adtak:, minthogy tisztújítások vannak folyamatban, olyan új tiszteket fognak választani, akik alkalmasak lesznek az igazgatásra; addig pedig a tanács előterjesztését közlik megyéjükkel. A tanács viszonválasza s a követek erre tett válasza után végül úgy határozott a gyűlés, hogy »Ö Felsége és haza minden napi szolgálattyának rövidségével s az hadi operatioknak nagy hátramaradásával tapasztaltatván némely vármegyékbéli tiszteknek renitentiája vagy inhabilitása, jóllehet azok ellen való szükséges animadversiok által kívántunk volna másoknak is exemplificálni, pro hie et nunc mindazonáltal transmittáltatván, ha kik ezután effélékben fognak compareáltatni, az articuláris büntetést, úgy mint két száz forintig meg vehetni« rajtuk. 122 A megyei tisztek tehát megmenekültek a felelősségrevonás elől. összegezve: Rákóczi erdélyi kormányzatának utolsó szakaszában a Consilium már alig fejt ki tevékenységet. A korábbinál szorosabb kapcsolatba kerül az ország főparancsnokával — ha Károlyi Sándor nem is fordít túlságos gondot az igazgatásra. A fejedelem saját igazgatási szervei tovább működnek; a legtovább a sokszor feldúlt, rengeteg áldozatot hozott bányavidéken tartja magát a fejedelem igazgatása. * Ami ezután következik, az már nem tartozik Erdély tulajdonképpeni kormányzatához. Erdélyi urak is maradnak a fejedelem mellett; ezek azonban már bujdosók, nem egy ország urai — mindaddig, amíg Károlyi és Pálffy Szatmárnál meg nem köti a békét. A békeokmányon számos erdélyi úr aláírása szerepel — hogy később mint főispánokkal, III. Károly uralmának hű támaszaival találkozzunk velük. Az erdélyi nemesség sietett konszolidálni a győzelmet. A »tolvajok« ellen irtóháború folyt, s az 1713—14-i országgyűlés megalkotta a hírhedt jobbágytörvényt. Évtizedeknek kellett elmúlniok ahhoz, hogy az erdélyi nemesség újra megmozduljon a Habsburg-gyarmatosítók ellen — hogy azután a magyar reformmozgalomnál sokkalta gyengébb ellenzéki mozgalom után — amelynek még egy Wesselényi sem adhatott igazi erőt .— 1848/49-ben jórészt a »békepártiságban« »járjon elől« vagy éppen végig a magyar szabadság ellenségeinek oldalán maradjon. Kíséreljük most meg röviden áttekinteni Rákóczi erdélyi kormányzatának történetét. Az első időszakban (1703 őszétől a gyulafehérvári országgyűlésig) létrejön a kincstári igazgatás szervezete. Ez a szervezet kettős: az Érchegység igazgatása ugyanis 122 RL: II. 1. e. (Az Erdélyi Consilium 1708. július 3-i propositio-i a zsibói gyűlésen, a követek júl 4-i válasza, a Consilium júl. 5-i viszontválasza, a követek ugyanaznapi újabb válasza és a gyűlés ugyanaznapi határozata.)
