Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - IRODALOM - Bélay Vilmos: Szovjet levéltári útmutatók / 251–253. o.

252 Irodalom létrehozó hatóságok stb. a levéltárak természetének megfelelően különbözők: Az Októberi Forradalom Levéltárában „hatóságok, szervezetek, kongresszusok és konferenciák'

4

, a Vörös Hadsereg Levéltárában „hatóságok, kötelékek és alakulatok" címszavai szerinti alfabetikus rendben találhatja meg a kutató az őt érdeklő fond leírását. A legjheterogénebb iratanyagot őrző Régi Oklevelek Levéltára Útlmutatója a tárgyalás sorrendjében ismertető tartalomjegyzéken kívül nem a fondók nevének ABC rendje szerint összeállított jegyzékben utal a megfelelő oldalra, hanem külön tárgy-, személynév- és földrajzi névmutatóval. A bevezető tanulmányt tartalmazó előszó részletes ismertetésébe itt nem bocsátkozunk, hiszen az érdeklődő mind a Régi Oklevelek, mind az Októberi Forradalom Levéltára történetére és anyagára vonatkozólag tájékozódhatik az Encikl. 17—20. oldaláról, illetve Csernov „A levéltárügy története és szervezete a Szovjetunióban" c. művének a LOK által készített, részleges fordításából. Csupán azt szeretnők kiemelni, hogy, amint a Régi Oklevelek Levéltárát ismertető Útmutató előszavából megtudjuk, a szovjet levéltárosok is a proveniencia elvét követik. Ez azt jelenti, hogy az iratanyagot olyan rendben őrzik, amilyen rendben az illető sorozat az azt előállító hatóság stb. működése során szervesen létrejött. Ez az elv .természetes és kézenfekvő a modern anyagot őrző levéltárak esetében, mert hiszen oda az iratanyag már általában ilyen rendben kerül be, s á levéltári dolgozóiknak semmi okuk nem volt arra, hogy ezt megváltoztassák. A Régi Oklevelek Levéltárában azonban más a helyzet. Már korábban szóltunk arról, hogy ebben a levéltárban ú. n. „feltételes fondok" is vannak. Ezek a „feltételes fondok" még a cári korszakból származnak, részben abból az időből, amikor az illető iratanyag még a létrehozó hatóságnál, mint élő irattári anyag a mindennapi adminisztrációs munkát szolgálta. Pl. a külügyminisztérium Őseként tekinthető „Külügyi Kollégium"-ban szolgáló cári tisztviselők a gyakrabban használt iratokat kiemelték rendjükből és államok szerint külön • csoportokat létesítettek belőlük. Ez az iratanyag ilyen rendben került a működő hatóság archívumából a tudományos jellegű levéltárba s ott — minthogy az eredeti rend visszaállítása roppant nagy munkát igényelt volna — így is maradt. A „feltételes fondoknak" ilyen — mondhatjuk — logikus és indokolt létesítésén kívül vannak olyan „feltételes fondok" is, amelyek egy-egy levéltárvezető elvi szempontokon alapuló tervének köszönhetik létüket. így pl. a Külügyi Kollégium IT cszkvai levéltárában már a XVIII. században elkezdték a nem gyakorlati célzatú, hanem tudományos meggondolások alapján való szétválogatást. Szobakin, a Kollégium levéltárának igazgatója (1760—1772) témák szerinti osztályokat létesített (mint $1. nyomozási vagy kolostori osztály). Utóda, Miller már egész nagy tervet dolgozott ki a levéltár teljes félforgatására és tíz osztályba való „beskatulyázására". Ilyen osztályokat akart: történelem, földrajz, művészet, kereskedelem stb. Utódai elvetették ugyan Miller tervét s így a terv — szerencsére — nem valósult meg, de a levéltár anyagának téma szerinti szétválogatása, mutatis mutandis, csak folyt tovább. Odáig mentek, hogy egyes kötetekbe kötött dokumentumoknak tárgy szerinti szétválasztása érdekében a kötetet is szétbontották. Érdekes itt megjegyezni, hogy ezek a téma szerinti levéltárrendezési tervek nálunk is felmerültek, még a múlt század második felében is, amikor az 1872. évi levéltáros ankéton a magyar levéltárosok ilyen „főszakokat" javasoltak: belpolitika, külpolitika, jogügy, stb. (Lásd Varga Endre: A proveniencia elve, Levéltári Közlemények XVI. évf. 1938. 21. lap.) A proveniencia elve, mint a levéltárrendezés általános alapelve, általában csak a jelen század elején lett uralkodóvá Európa többi országában is. Ismertetésünk végén be fogunk mutatni egy példát a „feltételes fond"-ra, úgy, hogy a megfelelő tétel teljes magyar fordítását adjuk. Ugyancsak bemutatunk a szervesen létrejött fondra is egy példát. Az Útmutató az egyes fondok ismertetése során nem adja meg a fond elhelyezését (a levéltár helyiségén belül), részletes leírás, tárolási mód és terjedelem helyett csupán az őrzési egységek számát jelöli meg, nem beszél az irattári rendszerről, a kutatási lehetőségekről s a levéltáros számára soron következő tennivalókról. Minderről nincsen szó, mert nem belső levéltári használatra, levéltáros szakemberek számára készül, hanem a kutatók számára. Az ilyen, belső használatra szükséges tudnivalók helyett tartalmilag ismerteti az iratokat. A kötetben ismertetett nagyszámú >fond miatt természetesen szűkszavúan, mert kevés a hely. Viszont a kutató köny-