Levéltári Közlemények, 25. (1954)
Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Baraczka István: A selejtezés időszerű kérdései / 56–76. o.
68 Baraczka István vezetője, Ember Győző a levéltári anyag minimum kérdését. A probléma fölvetésével arra vár feleletet: melyik az a minimálisan értékes levéltári anyag, amely még érdemes arra, hogy a levéltáros gondjába vegye. Vagyis hogy átvizsgálja, begyűjtse, rendezze, selejtezze és végezze él vele kapcsolatban azokat a magasabbrendű levéltári féladatokat is, amelyek minden értékes levéltári anyagot megilletnek. A kérdés fölvetője a működő szervek selejtezésével kapcsolatban úgy látja ugyanis, hogy jelentéktelen, működő szervek, jelentéktelen iratanyagot magukban foglaló levéltárai indokolatlanul kötik le a levéltárosok munkaerejét és idejét. Begyűjtésükkel értékes férőhelyeket foglalnak le a levéltárakban-, és ezáltal jobb elhelyezést és kezelést igénylő és érdemlő értékes iratsorozatokat juttatunk hátrányos helyzetbe. A levéltári anyag minimum kérdésének fölvetésével kapcsolatban levéltári anyagon konkrétan egy-egy kis jelentőségű működő szerv levéltárát érti, pl. egy kis vidéki szikvízüzem, vagy pl. egy általános iskola levéltárát. Minthogy a selejtezés lehetséges és szükséges, mert van értékes és értéktelen irat, valóban észszerűen fölmerül a kérdés: vájjon hincs-e az; iratoknak olyan kisebb-nagyobb összefüggő csoportja,, pl. egy-egy iratsorozat, vagy egy kis jelentőségű szerv esetében esetleg ennek egész levéltára, mely teljes egészében értéktelen, következésképpen egészében kiselejtezhető. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha egy irat értéktélen, akkor több 1 értéktelen irat együttvéve sem fog értéket képviselni, mert ex nihilo» nihil fit, azaz semmiféle értékből valamiféle érték sohasem lesz. A kérdés eldöntéséhez az iratanyagnak mind levéltári, mind ügyviteli értékét, sőt továbbmenően önmagában meghatározott értékét is és; körülményeiben meghatározott értékét is meg kell vizsgálni. Vizsgáljuk meg pl., hogy egy kis szikvízüzem .levéltárának, értéke-: megüti-e az anyag értékminimumának mértékét. Levéltára iparengedélyből, adóiratokból, kereskedelmi levelezésből, QTI-irományokból (1945 előtt), egyszerű bevétel-kiadás oldallal vezetett üzleti könyvből, füzetnyt pénztárnaplóból, ehhez számadási okmányokból és néhány, gépekre vonatkozó árajánlatból áll. Könnyű belátni, hogy az egyes ügyiratok, mint az iparengedély^, az adóbevallási ív, az OTI-irományok stb. önmagukban véve levéltári értékűek, tehát a levéltáros ezekről látatlanban le nem mondhat. Körülményeiket illetőleg azonban más a helyzet. E tekintetben ugyancsak: könnyűszerrel igazolható, hogy az iparengedély minden lényeges adata a járási tanácsnál őrzött iparlajstromban, az adóiratokéi a községi tanács adókönyveiben, az OTI-irományok adatai az SZTK levéltárában, stb. rendre föllelhetők. E levéltárakban kétségtelen nyoma marad tehát a szerv működésének, sőt működése érdemi adatainak a szerv iratai nélkül is. A külső körülmények iratanyagának nem kölcsönöznek értéket, hanem: Önmagában meghatározott értékét is a nullára redukálják. Mindehhez arra is tekintettel kell lenni, hogy e kis üzem nem egyedülálló ilyen gazdasági szerv. Méreteiben, és összetételében, továbbá, gazdasági jelentősége tekintetében sok hozza hasonló kis szikvízüzem működik. Levéltáraik adatai szinte egybevágóak. Egy-egy ilyen kis üzem önmagában típusa a hozzá hasonló sok száznak. Következésképpen előre meghatározható: közülük melyiket és hányat kívánatos a levéltári anyag minimuma fölé emelni éppen azáltal, hogy a többi figyelmen kívül marad,, mintha nem is léteznék. Másszóval e szervek levéltárai közül mintalevél—