Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Ember Győző: A Levéltári Közlemények új feladatai / 3–13. o.

A Levéltári Közlemények új feladatai 5 Az említett kérdések 1923-ban, amikor a Levéltári Közlemények megindult, még fel sem merültek, nemhogy választ kaptak volna. Csánki Dezső, folyóiratunk első szerkesztője, »Beköszöntő«-jében a következőket írta: »Mi úgy képzeljük e folyóiratot, hogy az általánosságban a levéltári ügyet, legközelebbről pedig kötelességszerűleg az Országos Levéltár ügyét szolgálja, s a levéltárak berendezését, történetét és anyagát óhajtja, főleg magyar szempontból ismertetni.« Ügy találta azonban, hogy így a folyóirat tartalma »egyhangúsággal fenyegető és csak kevesek érdeklődésére számító« lenne. Ezért célul tűzte ki a forrásközlést is, egyben azt várva ettől, hogy a Levéltári Közlemények »némileg, vagy ideiglenesen, a sajnosán nélkülözött Történelmi Tárt is pótolja«. »Végül — mondotta — nem zárhatjuk ki működésünk köréből a levéltári forrásokon alapuló, szigorúan tudományos dolgozatokat.« — E célkitűzés szerint tehát a Levéltári Közlemények nem kimondottan levéltári folyóiratként indult, hanem, emellett más történelmi folyóiratok feladatait is vállalta, részben mint a Századok tehermentesítője, részben mint a Történelmi Tár pótlója. Az »egyhangú« levéltári kérdések önmagukban nem látszottak még arra alkalmasnak és érdemesnek, hogy külön folyóirat csak velük foglalkozzék. Aminthogy maguk a levéltárosok sem igen foglalkoztak ilyen »egyhangú« munkákkal. Szívesebben készítettek »szigorúan tudományos« feldolgozásokat, forráskiadványokat. Hogy azután ez milyen következményekkel járt az »egyhangú« levéltári munkák terén, arra nézve tanulságos elolvasni folyóiratunkban az Országos Levéltár évi összefoglaló beszámolóit. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy abban az időben külön történettudományi intézetek nem voltak, s az egyetemeken kívül az Országos Levéltár volt az egyetlen tudományos intézet, amely a szűkebb értelemben vett történészek számára megfelelő munkateret tudott biztosítani. A Levéltári Közlemények 1923 óta rendszeresen megjelent évfolyamai általában a Csánki-féle célkitűzésnek feleltek meg, de attól bizonyos mértékben el is tértek. »Szigorúan tudományos«, azaz általános történelmi tanulmány alig egy-kettő jelent meg a folyóirat hasábjain. Levéltárosaink ilyen tárgyú cikkeiket másutt jelentették meg, főleg pedig nagyobb terjedelmű monográfiákat írtak, akár mint egy-egy nagy forráskiadvány bevezetését, akár forráskiadványtól függetlenül. Forrásközlés viszont gyakran és elég jelentős terjedelemben jelent meg a Levéltári Közleményekben, amely így bizonyos mértékben valóban pótolta a régi Történelmi Tárt. A megjelent cikkek túlnyomó többsége azonban levéltárismertetés és levéltártörténet volt, a kettő legtöbbször nem külön-külön, hanem együtt. Az Országos Levéltár egyes részein kívül számos megyei, városi és egyéb hazai levéltár anyaga került ismertetésre, s ezen túlmenőleg külföldi, magyar vonatkozású anyagot őrző levéltárakról is jelentek meg tájékoztatások. A magyar levéltárak történetének számos kérdését is megvilágították a folyóirat cikkei, adatközlései. Nem szerepelt az eredeti célkitűzésben, de azért szerényen jelentkezett a folyóiratban néhány történelmi segédtudományi témájú tanulmány, valamint egy-két olyan cikk is, amely a levéltári gyakorlati munka elvi kérdéseit vetette fel. Ez az utóbbi terület a külföldi levéltári irodalomban egyre inkább az előtérbe került, ami nem maradt hatás nélkül a magyar levéltárosokra és a Levéltári Közleményekre sem. A külföldi levéltári irodalom szemmeltartására és ismertetésére kezdettől fogva súlyt helyezett folyóiratunk. Le kell azonban szögezni, hogy