Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - SZEMLE - Herzog József (1880–1941) / 409–416. o.
410 SZEM LE Az ő felfogása szerint a levéltárnokság nem valami külső keret, amelyet az egyéni érdeklődés más és más tartalommal tölthet meg, nem megélhetési lehetőség, amely viszonzásul semmit nem kér, de úgycahogy biztosítja, hogy valaki magával a levéltárral keveset vagy mitsem törődve, gondtalanul szentelje idejét a tudomány ok* nak, az irodalomnak, az újságírásnak, vagy esetleg a levéltártól egészen távoleső foglalkozásoknak; a levéltár nem pályát tévesztett, félbemaradt emberek végső menedékhelye, hanem — akármennyire időszerűtlen is a mai élet vad hajszájában — hivatás. A levéltárnok rendeltetése nem az, hogy levéltárában érdekességeket gyűjtsön össze, az sem, hogy egy sereg régi írás szövegét nyilvánosság elé hozza, vagy a történeti irodalomban minél több kérdés tisztázásával tegye ismertté nevét, különös, szembetűnő eseteket ragadva ki az iratoknak az élet folyását követő tömegéből, vagy a rablógazdaság módjára kíméletlenül kiaknázva az anyagot — a levéltárnok önzet= len gondviselője minden egyes iratnak. Gondoskodik rendjükről, hozzáférhetővé tételükről, védelmükről, a pusztulás megállításáról, ő a felelős, hogy a mához ezer és ezer szállal kapcsolódó elmúlt élet, amelybe jóformán csak egyedül az iratokon keresztül lehet bepillan= tani, meg ne semmisüljön, visszahozhatatlanul és pótolhatatlanul az emberiség számára. Egyik feladat a másikba kapcsolódik, mint valami érzékeny szerkezet fogaskerekei, egyiket nem lehet elhanyagolni, mert akkor a többiek is megállanak, együttesen adják a íevéltárnoki munka lényegét, értelmét és igazolását. Ezért szerette hangsúlyozni Herzog, hogy az igazi levéltárnok számára ismeretlen a «rendezett» levéltár fogalma abban az értelemben, hogy továbbra semmi gondja nincsen vele. Még a legrendezettebbnek látszó levéltár gondviselője sem háríthatja el magától az olyan örökké időszerű feladatokat, mint az iratanyagban a folytonos használat nyomainak eltüntetése, a levéltár minél teljesebb megismerése, az ügyvitel szálainak és össze= függéseinek kibogozása, nem a saját céljaira, nem azért, hogy olyan területeket találjon saját kutatásaira, amelyeket még senki nem ismer, hanem személytelenül, egyedül azért, hogy fokozottabb mértékben előmozdítsa az iratanyagban rejlő nemzeti és egyéni értékek napvilágra hozatalát, ezzel a jelent és a jövőt egyformán szolgálva. Herzog az igazi levéltár és az igazi levéltárnok képét a magyar levéltártörténet egyik legnagyobb alakja, Tagányi Károly oldalán, az ú. n. kincstári levéltár rendezése közben, állandó munkában építette ki. A levéltárnok feladatait és a levéltárnoki munka szín= vonalát elsősorban a sajátmaga számára tekintette kötelezőnek Utolérhetetlen gonddal és szeretettel rendezte=leltározta az egykori magyar kamara hatalmas tömegű iratanyagát, a nádorok, az ország* bírák és a rendek levéltárát. E levéltáraknak úgyszólván minden egyes darabja megfordult a kezében, és sok=sok ezer iratköteg viseli magán minden felesleges vonástól mentes jellegzetes betűit. A másik nagy munka —• mai napig is a legnagyobb levéltári munka az Országos Levéltár fennállása óta—, amelyet Csánki Dezső fős
